Kázmér Ernő, 1911-ig Klein ErnőA Belügyminisztérium 1911. évi 170721. sz. rendelete. (Máramarossziget, 1892. október 5. – Pancsova, 1941. júniusa ?) magyar esszéíró, kritikus.

Élete Klein Ábrahám és Mautner Emília gyermeke. A középiskolát Budapesten végezte, 1910-ben érettségizett. Utána járt az egyetem bölcsészkarára is, de nem ismeretes, hogy meddig. Más forrás szerint érettségi után banktisztviselőként dolgozott, 1910–1912 között Olaszországban tanult művészettörténetet.Gerold László i. m.

Az 1910-es évek elején újságíró lett. 1913-ban „a rövid életű Május c. folyóirat egyik szerkesztője”,Benkő Ákos i. m. illetve a Világ című lap újságírója volt. 1915-től A Hét munkatársaként közölt irodalmi és képzőművészeti kritikákat, ezekkel vált ismertté. 1917-ben jelent első (és egyetlen) kötete, melyben több, nálunk még alig ismert külföldi írót, művet is bemutatott. 1919. május 17-én Budapesten, az V. kerületben házasságot kötött Weisz Ibolykával, Weisz Mór és Weisz Ilona gyermekével.A házasságkötés bejegyezve Budapest V. ker. polgári akv. 851/1919. folyószám alatt. A Tanácsköztársaság leverése után, 1920 február végén letartóztatták, május elsején kiengedték.

Ezután elhagyta az országot és Pozsonyban telepedett le. Kritikusi pályája az 1920-as években Szlovákiában folytatódott, – bár az ottani magyar irodalmi életbe nem sikerült bekapcsolódnia –, az 1930-as évek elejétől pedig Jugoszláviában bontakozott ki.Tamás Lajos 1932: Egy szlovenszkói költőről. Prágai Magyar Hírlap 11/175, 9 (1932. augusztus 3.) Egy cseh fakereskedelmi vállalat képviselőjeként dolgozott előbb Zágrábban, majd Dubrovnikban, 1936-tól Belgrádban. Jugoszláviában előbb egy szabadkai napilapban jelentek meg nagy számban írásai. A délvidéki magyar írók tekintélyes folyóiratába, a Kalangyába Szenteleky Kornél szerkesztő halála (1933) után, Szirmai Károly szerkesztősége idején kezdett publikálni. A Kalangyában nagyobb terjedelmű és jelentősebb bírálatokat, esszéket is közölt, azonkívül fordított, lexikon szerkesztésben vett részt, tanulmányokat írt, egyebek között szerb írókról. Sok kisebb írása jelent meg, gyorsan dolgozott és 1938-tól már kizárólag írásaiból élt, mivel állásából elbocsátották. A Nyugatban is megjelent néhány munkája, több szerb lapba is írt cikkeket, 1940-től pedig a Láthatárnak is dolgozott.

Korábban úgy tudták, hogy a Belgrád bombázása (1941. április 9.) utáni napokban eltűnt., és Magyar életrajzi lexikon Egy szemtanú beszámolójából később kiderült, hogy a Bánát megszállása (április 12.) után a németek mint csehszlovák zsidót elfogták. Júniusban még Nagybecskereken tartották fogva, majd onnan a Szovjetunió megtámadása (június 22.) után a Pancsován kialakított koncentrációs táborba vitték. „Kázmér Ernő a legelső áldozatok között lehetett.”Kalapis Zoltán i. m.

Munkáiról Első kiadványa: Masaryk vallása (Globus Ny., Košice, 1923). Egyetlen könyve, az Idegen portrék (Tevan, Békéscsaba, 1917)Online kb. huszonöt külföldi író, illetve irodalmi mű bírálatát tartalmazza, melyek többsége A Hétben jelent meg. A rövid, impresszionista stílusú kritikákban többnyire „csupán vázlatos, kifejtetlenül dicsérő megállapításai vannak”. Részlet Vajda Gábor Kázmér Ernő szellemi arca c. monográfiájából. Ex Symposion c. folyóirat, 11. évfolyam 124. szám (1975. augusztus 1.) Irodalmi tárgyú írásaiban nagyobb részt kortárs szerzőkkel, magyar, délszláv és más európai írókkal, művekkel foglalkozott. Több száz rövidebb-hossza írása, irodalmi és képzőművészeti kritikái, írói portréi, kiállítási- és könyvismertetései különféle, zömmel jugoszláviai lapokban, folyóiratokban vannak szétszórva. Halála után sem jelent meg közülük válogatás, csak a Kalangya szerkesztőjéhez írt levelezését adták ki (Levelek Szirmai Károlyhoz, 1975). Munkásságát Vajda Gábor részletesen elemezte Kázmér Ernő szellemi arca című monográfiájában (Újvidék, Forum Könyvkiadó, 1980).

Jegyzetek

Források

A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Benkő Ákos: Arcképvázlat Kázmér Ernőről Irodalomtörténet 58. évf. 1. sz. (1976), 146–158. o.

További információk

Vajda Gábor: Kázmér Ernő szellemi arca (Újvidék, Forum Könyvkiadó, 1980) (Részlet Vajda Gábor könyvéből) Ex Symposion c. folyóirat, 11. évfolyam 124. szám (1975. augusztus 1.) Kázmér Ernő: Idegen portrék (MEK, pdf formátum) A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-1995. Főszerk. Fónod Zoltán. Pozsony, Madách-Posonium, 1997.

Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub. I. köt. Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.

Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar kritikusok Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:1892-ben született személyek Kategória:1941-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Meggyilkolt újságírók