Takács Mari (Budapest, 1971. december 4. –) magyar grafikus, gyermekkönyv-illusztrátor.
Élete A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola, majd a Kirakatrendező és Dekoratőr Iskola elvégzése után a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tipográfusként végzett 1997-ben.
Tíz évig dolgozott művészeti vezetőként Magyarország egyik vezető reklámügynökségénél.
Illusztrátori karrierjét 2002-ben kezdte. Az általa illusztrált könyvek közül többet francia, német, török és lengyel nyelvre is lefordítottak.
Négyszer nyerte el a Szép Magyar Könyv verseny díját: a Friss tinta! című gyermekvers-gyűjteménnyel 2005-ben, Tótfalusi István Meseország lakói című könyvének illusztrálásával 2008-ban, Tóth Krisztina „Londoni mackók” című verses kötetéért 2013-ban és Lanczkor Gábor „Gúfó a fák ünnepén” című mesekönyvével 2016-ban. Kovács András Ferenc Hajnali csillag peremén című verseskötetének illusztrációjáért 2007-ben magyar IBBY-díjat (Év Gyermekkönyve díj) kapott, Bagossy László A sötétben látó tündér című könyvének illusztrálásáért pedig megkapta az Oktatási és Kulturális Minisztérium alkotói különdíját is.
2014-ben meghívásra Magyarországot képviselte a berlini Viva literatura! Festival of Children’s Literatures from Central and Eastern Europe” rendezvényen, kiállításon.
Illusztrátori munkái Solti Gyöngyi: Nem beszélünk róla. Csimota, 2024 Takács Mari: Arno. Csimota, 2023 Gimesi Dóra: Emma csöndje. Pagony, 2022 Dávid Ádám: Huzatsárkány a várban. Csimota, 2022 Mai szerzők meséi: Tengerecki. Cerkabella, 2021 Takács Mari: Bingaminga és Morfió. Csimota, 2021 Takács Mari: Bingaminga és a babkák. Csimota, 2020 Lanczkor Gábor: Gúfó a csillagok között. Csimota, 2018 Lanczkor Gábor: Gúfó a boszorkányszombaton. Csimota, 2017 Lanczkor Gábor: Gúfó a fák ünnepén. Csimota, 2016 Lanczkor Gábor: Gúfó és a gombák. Csimota, 2016 Mai szerzők állatos antológiája: Parti Medve. Cerkabella, 2016 Takács Mari: Piroska és a Nagy Mágus. Budapest Csimota, 2015 Pungor András: Kárókaresz és Angyalandi. Budapest : Pagony, cop. 2014 Tóth Krisztina: A londoni mackók. Budapest : Csimota, 2013 Szakács Eszter: Tulipánháború : mesék Habakuk királyfiról. Budapest : Pagony, cop. 2011 Bátky András: Mirka, avagy hogyan kell szeretni. Budapest : General-Press Kiadó, 2012 Bagossy László: A sötétben látó tündér : mesebeszéd. Budapest : Pagony, cop. 2009 Finy Petra: A Fehér Hercegnő és az Aranysárkány. Budapest : Csimota, 2009 Alan Alexander Milne (ford. Borbás Mária, N. Kiss Zsuzsa): Holnemvolt. Budapest : Móra, 2008 Tótfalusi István: Meseország lakói. Budapest : General Press, Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén. Budapest : Magvető, 2007 Boldizsár Ildikó (vál. és átdolg.): Mesék az élet csodáiról. Budapest : Reader's Digest, 2005 Banyó Péter et al. (szerk.): Friss tinta! : mai gyerekversek. Budapest : Pozsonyi Pagony : Csimota, 2005
Látványtervei
A 3 kismalac és a farkasok (bemutató: 2008. október 19. Hepp Trupp) Hófehérke (bemutató: 2010. március 14. Bóbita Bábszínház)
Díjak Szép Magyar Könyv díj (2005, 2008, 2013, 2016) magyar IBBY-díj (Év Gyermekkönyve díj) (2007) Oktatási és Kulturális Minisztérium alkotói különdíja
Jegyzetek
Források Goethe Institute - Takács Mari adatlap
További információk Blog
Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek