Az EgyptAir (arabul: مصر للطيران, Miṣr liṭ-Ṭayarān) Egyiptom nemzeti légitársasága, a Star Alliance tagja.Tagok. staralliance.com Bázisrepülőtere a kairói nemzetközi repülőtér. A légitársaság több mint 75 repülőtérre működtet menetrend szerinti járatokat a Közel-Keletre, Európába, Afrikába, Ázsiába és Amerikába, emellett több belföldi járata is van. A légitársaság logóján Hórusz, az ég ókori egyiptomi istene látható, akit gyakran ábrázoltak sólyom vagy sólyomfejű emberalak formájában. A légitársaság törzsutasprogramja az Egyptair Plus.http://www.egyptairplus.com/MS_Member_WebSite/frequent.jsp A légitársaságot 1932-ben alapították Misr Airlines néven, később pedig Misrair és United Arab Airlines néven is működött.

Története A kezdetek: Misr Airwork (1932–1949) Alan Muntz, az Airwork elnöke 1931-ben Egyiptomba látogatott, és bejelentette, hogy légitársaságot szándékozik alapítani az országban. Az új vállalat neve Misr Airwork lett (a Misr Egyiptom arab neve). A kormány 1931. december 31-én exkluzív engedélyt adott a cégnek légiközlekedés bonyolítására. A Misr Airwork leányvállalatát, a Misr Airlinest 1932. június 7-én alapították, hogy „népszerűsítse a repülés szellemét az egyiptomi fiatalok körében”. A Misr Airwork, S.A.E. igazgatósága az Almaza Aerodrómban volt, Kairó Héliopolisz nevű városrészében.Flight International. April 28, 1938. p. 416 (Archive). "MISR AIRWORK, S.A.E., Almaza Aerodrome, Heliopolis."

A befektetés kezdeti összege 20 000 egyiptomi font volt, a tulajdonosok pedig a Misr Bank (85%), az Airwork (10%) és egyiptomi magánbefektetők (5%). A légitársaság 1933 júliusában kezdte meg működését, eleinte belföldi járatokkal Kairó, Alexandria és Marsza Matrúh között, de Havilland DH.84 Dragon gépekkel. Az év augusztusára a Kairó és Alexandria közti járat már naponta kétszer közlekedett. 1933 végén indult a hetente kétszer közlekedő Kairó–Asszuán járat, amely leszállt Aszjútban és Luxorban is. 1934-ben indult egy járat Kairóból, amely Port Szaídon át tartott Lyddába, Haifába és Palesztinába. 1935. augusztus 3-án próbajáratként indult egy járat Lyddába, Ciprus végcéllal, D.H.86 repülővel, ez a járat még az év októberében megszűnt. Az Alexandria–Port Szaid–Kairó–Minja–Aszjút járat 1935 végén indult. 1935-ben a légitársaság 6990 utast és 21 830 kg rakományt szállított, a menetrend szerinti gépek összesen .

1936-ra a légitársaságnak két útvonala maradt, az Alexandria és Assziút közti, amely leszállt Port Szaidban, Kairóban és Miniában, és a Kairó–Ciprus–Haifa–Bagdad. 1937-ben megkezdődtek a mekkai zarándoklat járatai. 1938-ban indult egy Kairó–Lydda–Haifa–Lárnaka járat. Az első években a cég csak brit járműveket használt, 1939 áprilisára a flotta egy D.H. Dragon, egy D.H. Dragonfly, öt D.H. Rapìde, két D.H.86s és egy D.H.86B repülőgépből állt, ezek az Alexandria–Kairó, Alexandria–Port Szaid–Kairó–Minia–Aszjút, Kairó–Aszjút–Luxor–Asszuán, Kairó–Lydda–Haifa–Bagdad és Kairó–Port Szaid–Lydda–Haifa útvonalakon repültek. 1939 szeptemberében az egyiptomi kormány mindegyikük üzemeltetését átvette. 1940-ben indultak járatok Bejrútba és Palesztinába. 1944-ben a flotta három Avro 19 géppel bővült. Mikor 1945 végén három balesetre is sor került, az alkalmazottak sztrájkolni kezdtek a flotta felújításának érdekében, így 1946 februárjában minden járat leállt; májusban indultak újra, 1946 végére pedig a flotta már négy Avro Anson, egy Beech AT-11, öt Beech C-45, négy de Havilland D.H.89 Dragon Rapide és két North American AT–6 Texan gépből állt. A légitársaság profitált abból, hogy a szövetséges hatalmaknak helyi repülőgép-selejtező bázisa volt az országban, és az Egyiptomban lévő fölösleges katonai gépeket eladták a cégnek. 1947-ben két újabb Beech C-45s, 1948-ban pedig egy Vickers Viking került a flottába. 1949 májusában a cég összes tőkéje és minden repülőgépe az állam tulajdonába került.. A cég, miután egyedüli részvényese az állam lett, felvette a Misrair SAE nevet.

Misrair (1949–1957) A Misrair ugyanazokon az útvonalakon repült, mint elődje. 1951-ben három Languedoc gépet vásároltak; ezeket hosszabb útvonalakra szánták. A Languedocok a genfi, kartúmi és teheráni útvonalon felváltották a Vikingeket. 1954 elején három Vickers Viscountot rendelt a cég. Ebben az évben a légitársaság utast szállított. 1955 márciusában a Misrair flottája egy Beechcraft, három Languedoc és hét Viking repülőgépből állt, a három Viscountot még mindig nem szállították le. Ezután Douglas DC–3 repülőgépeket vásároltak, ezekkel belföldi útvonalakon, illetve a környező arab országokba repültek. Az első két Viscount leszállítására 1955 decemberében került sor, és a következő év márciusától kezdte használni őket a cég. 1955-ben a légitársaság már utast szállított. A szuezi válság idején pár repülőt elveszítettek. 1957-benkét újabb Viscountot rendeltek £600 000–800 000 közti áron, pótalkatrészekkel együtt. Nem sokkal ezelőtt egy ugyanilyen gépet elvesztettek, mert éppen az Almaza repülőtéren tartózkodott egy légitámadás alatt.

United Arab Airlines (1957–1971) Egyiptom és Szíria 1958. február 1-jén egyesült, és megalkotta az Egyesült Arab Köztársaságot. A Misrairt márciusban átnevezték United Arab Airlines (UAA)-ra (Egyesült Arab Légitársaság). (Bár a nevet hivatalosan csak 1960 őszén vette fel a Misrair és a Syrian Airways egyesítésével létrehozott cég, a Misrair már 1958-ban használta ezt a nevet.) Júliusban indult a Kairó–Athén–Róma–Zürich járat. A Syrian Airways december 23-án egyesült az egyiptomi légitársasággal, és az UAA átvette a szíriai légitársaság minden útvonalát és felszerelését. 1960 márciusára a légitársaságnak 579 alkalmazottja volt, a flotta egy Beech D18S, négy DC–3, hat Viking és hat Viscount gépből állt. Április 10-én az egyik Viscount a Földközi-tengerbe zuhant, 17 utas és a háromfős legénység életét vesztette. Június 9-én megérkezett az első a három megrendelt Comet 4C gépből, SU-ALC lajstromjellel. Július 16-án kezdett üzemelni kettő ebből a géptípusból. 1960. október 10-én a légitársaság Comet gépekkel repült a Kairó–Belgrád–Prága, a Kairó–Róma–London, a Kairó–Dzsidda és a Kairó–Kartúm útvonalakon, DC–3 gépekkel a Kairó–Alexandria–Marsza Matrúh, a Kairó–Assziút–Luxor, a Kairó–Luxor–Asszuán és a Kairó–Port Szaid–Alexandria útvonalakon, valamint Viscountokkal a Kairó és Alexandria közti nonstop útvonalon. 1960 novemberében két újabb Cometet rendeltek. 1960 októberében, mikor a damaszkuszi szír kormány létrehozta a Syrian Arab Airwayst, a szírek kiléptek az UAA-ból, és az új cég átvette a korábban a Syrian Airwayshez tartozó útvonalakat és flottát.

thumb|left|Az United Arab Airlines Comet 4C gépe indul a genfi repülőtérre 1968-ban 1961 elején a légitársaság megrendelte negyedik és ötödik Comet repülőgépét is. Áprilisban három DC–6-ot vásároltak, melyek korábban a Scandinavian Airlines flottájához tartoztak. A Kairó–Lagos útvonalat június 12-én meghosszabbították Accráig, június 21-én pedig Moszkvába is járatokat indítottak. 1961 folyamán újraindult az 1956-ban, a szuezi krízis idején leállított Kairó–Nicosia járat is, Viscount repülőgépekkel. Novemberben bejelentették, hogy szerződnek a Boeinggel 707-320B repülőgépek vásárlására, melyeket 1961 januárja és 1964 áprilisa között szállítana le a gyártó, de az üzlet finanszírozás hiányában nem jött létre. November elsején új járatok indultak, Karachiba és Bombaybe, decemberben pedig a cég megrendelte hatodik és hetedik Comet gépét, melyeket 1962 áprilisában szállítottak le. 1962 májusában a bombayi útvonalat meghosszabbították Bangkokon és Hongkongon át Tokióig. 1962. május 16-án egy DC–3 gép lezuhant Héliopoliszban, Kairó egy városrészében, a háromfős legénység életét vesztette; ugyanezen év július 19-én egy Comet bangkoki légikatasztrófájában halt meg 26 ember. Augusztusban két újabb Cometet vásárolt a cég, ezek még az év szeptemberében, illetve 1963-ban kezdték meg szolgálatulat. 1963. február 15-én a bagdadi útvonalat három év szüneteltetés után újraindították, de a járat nem volt hosszú életű, az Egyiptom, Irak és Szíria közti politikai feszültség miatt ez és a damaszkuszi járat is leállt. Április elsején új járat indult, Rhodéziába. 1963-ban a légitársaságnak két halálos balesete is volt: az első május 12-én, amikor egy DC–3 zuhant le Alexandria közelében; a 27 utas és a négyfős személyzet életét vesztette. A második július 28-án történt, ekkor egy Comet zuhant az óceánba Bombay közelében, 62-en haltak meg. Mivel nem maradt jármű a tokiói útvonal fenntartásához, a járat megszűnt. Emellett a SU-ALM lajstromjelű Comet szeptember 12-én károsodott egy balesetben Bengázinál. A kilencedik, utolsó Cometet 1964-ben szállították le. Még ebben az évben három, korábban a Pan Am tulajdonát képező DC–6B-t vásárolt a cég; újabb hármat a Northwest Orienttől szerzett be. Ezek a gépek a Viscountokat kezdték felváltani a belföldi útvonalakon. Szintén a belföldi útvonalak kedvéért hét Antonov An-24-t is rendeltek, 2,3 millió USD értékben.

thumb|Az United Arab Airlines Iljusin Il-62 gépe a Le Bourget repülőtéren 1971-ben 1965 márciusára hét Comet 4C és négy Viscount közlekedett az Európára, a Közel-Keletre és Észak-Afrikára kiterjedő útvonalhálózaton, illetve a Kairó–Prága–Moszkva, a lagosi és az accrai útvonalon. Augusztus elsején kezdte meg működését a légitársaság Misrair nevű leányvállalata, mely belföldi és regionális járatokat üzemeltetett, (többek közt az Alexandria–Athén, a Kairó–Alexandria, a Kairó–Luxor, a Kairó–Nicosia és a Kairó–Port Szaid–El Aris útvonalon), a kezdéskor négy An–24 gépből álló flottával, melybe év végéig további hármat vártak. A gépek egyikét elvesztették egy balesetben, amely 1966. február 2-án történt az asszuáni repülőtéren, egy másodikat pedig egy március 19-én történt balesetben, amely Kairóban történt és 30 halálos áldozatot követelt. A Misrair gazdaságilag gyengén teljesített, ezért 1968. június 1-jén beszüntette működését, útvonalait az UAA vette át. Az UAA 1966. június 15-én 30 millió USD értékben írt alá szerződést a Boeinggel három Boeing 707-320C vásárlására. November elsejétől a Kairó–Prága–Moszkva járat Kairó és Moszkva közti közvetlen járattá vált, 1967 januárjában pedig megindult a forgalom a Kairó–Frankfurt–Koppenhága útvonalon. 1967. június 22-én egy Comet leszállás közben lezuhant Kuvaitban; halálos áldozat nem volt, de a gépet le kellett selejtezni. 1968 augusztusában két Iljusin Il-18 érkezett a légitársasághoz. Az első Boeing 707-et még ez év október 21-én vették át a gyártótól, majd a Kairó–London útvonalon állították szolgálatba. Az egyik Il-18 1969. március 20-án lezuhant, miközben leszállást kísérelt meg az asszuáni repülőtéren; a mekkai zarándokokat hazaszállító gépen tartózkodó 105 emberből öt kivételével mindenki az életét vesztette. Márciusban a légitársaság járatot indított Kelet-Berlinbe Il-18 gépekkel, júniusban pedig újraindult a tokiói járat Kuvaitvároson, Bombayen, Bangkokon és Hongkongon át.

Az 1970-es évek elején több baleset is történt. 1970. január 14-én egy Comet 4C (SU-ANI) zuhant le az Addisz-Abebából Kairóba érkező járat leszállásakor. A fedélzeten lévő tizennégy ember közül senki nem sérült meg komolyabban. A második baleset ebben az évben január 30-án történt, amikor a SU-AOK lajstromszámú Antonov An-24V futóműve elromlott, miközben a gép épp leszállt Luxorban. Február 19-én egy Comet gép, a SU-ALE lajstromszámú, a München Riem repülőtéren kilenc méter magasan megszakította a felszállást, visszaesett a kifutóra, elcsúszott a kifutó végéig és kerítésnek ütközött. Március 14-én a SU-AOC lajstromjelű An-24V hasraszállt Kairóban. Egy harmadik An-24V (SU-ANZ) július 19-én gyakorlórepülésen zuhant le Kairó közelében, a fedélzeten tartózkodók mindhárman meghaltak. 1971. január 2-án egy Comet (SU-ALC) homokdűnébe ütközött Tripoliban, nyolc utasa és a személyzet nyolc tagja meghalt.