Aquila vagy Aquila Ponticus (görögül: Ἀκύλας, héber-rabbinikus alakban gyakran עקילס, Aqilas; működése a 2. század első felére tehető) ókori, görög nyelvű bibliafordító volt, aki a Héber Biblia rendkívül szó szerinti görög fordítását készítette el. A hagyomány szerint Sinopéból vagy a Pontus vidékéről származott, és a judaizmusba betért prozelita volt. Fordítása a Septuaginta után keletkezett, és az ókori görög bibliai szöveghagyomány egyik legfontosabb zsidó revíziós, illetve újrafordítói vállalkozásának számít.
Aquila műve teljes egészében nem maradt fenn. A fordítás túlnyomórészt Órigenész Hexaplájának töredékes hagyományából, egyházi szerzők idézeteiből, hexaplarikus széljegyzetekből, a Syro-Hexapla közvetett tanúságából, valamint néhány közvetlen kézirattöredékből ismert. Ezek közül különösen jelentősek a kairói genizából előkerült palimpszesztek, amelyek Aquila Királyok-könyveihez és Zsoltárokhoz tartozó fordításrészleteit őrzik.
Aquila fordításának jelentősége nem elsősorban irodalmi stílusában, hanem filológiai következetességében áll. A fordító a héber szöveg minden elemének — beleértve a kötőszókat, elöljárókat, névmási elemeket és sokszor a héber szórendet is — görög megfelelőjét igyekezett visszaadni. Ez gyakran szokatlan vagy nehézkes görög mondatokat eredményezett, de éppen ezért Aquila munkája fontos tanúja a 2. századi zsidó bibliaértelmezésnek, a proto-maszoréta héber szöveg tekintélyének, valamint a görög nyelvű zsidóság késő ókori bibliahasználatának.
Nem tévesztendő össze az Újszövetségben szereplő Akvilával, Pál apostol munkatársával.
Neve és azonosítása
A latin és modern szakirodalmi forma Aquila a görög Ἀκύλας név visszaadása. A rabbinikus irodalomban a név több alakban fordul elő, például עקילס (Aqilas) vagy a vele összefüggésbe hozott אונקלוס (Onqelos). Az ókori és középkori hagyományban emiatt gyakran felmerült, hogy Aquila azonos lenne Onkelosszal, a Targum Onkeloshoz kapcsolt arámi fordítóval. A modern kutatás azonban többnyire megkülönbözteti a két alakot: Aquila görög fordítást készített, míg a Targum Onkelos arámi nyelvű, parafrasztikusabb jellegű hagyományhoz tartozik.
A „Ponticus” vagy „Sinopei” megjelölés a hagyományos származási adatra utal. Epiphaniosz ciprusi püspök A súlyokról és mértékekről című műve szerint Aquila a Fekete-tenger déli partján fekvő Sinopéból származott, és Hadrianus császárhoz rokoni kapcsolat fűzte. Ezt a leírást a modern kutatás fontos, de késői és részben legendás forrásként kezeli, nem közvetlen életrajzi dokumentumként.
Források Aquila életéhez
Aquila életéről kevés közvetlen adat maradt fenn. A róla szóló információk négy fő forráscsoportból származnak:
egyházatyák és keresztény szerzők megjegyzéseiből, különösen Szent Iréneusz, Euszebiosz, Órigenész, Epiphaniosz és Jeromos műveiből; rabbinikus szövegekből, főleg a Jeruzsálemi Talmudból és midrási hagyományokból; Órigenész Hexaplájának töredékes hagyományából; közvetlen kézirattöredékekből, főként a kairói genizából ismert palimpszesztekből.
A források értelmezésénél óvatosság szükséges. A keresztény szerzők gyakran krisztológiai viták összefüggésében említik Aquilát, különösen az Ézsaiás 7,14 fordítása kapcsán. A rabbinikus források viszont sokszor példázatos, tanító jellegű történetekben szerepeltetik, amelyek nem minden esetben választhatók el világosan a későbbi haggadikus hagyománytól. A modern kutatás ezért Aquila életrajzát csak körvonalakban rekonstruálja, miközben fordításának jellegéről a fennmaradt töredékek alapján jóval biztosabb következtetéseket lehet levonni.
Élete
Származása és kronológiája
Aquila működése rendszerint Hadrianus uralkodásának idejére, a 2. század első felére tehető. Epiphaniosz szerint Hadrianus a jeruzsálemi városépítési munkák felügyeletével bízta meg, amikor a várost Aelia Capitolina néven római kolóniává alakították. A hagyomány Aquilát ezzel a történeti kontextussal kapcsolja össze: Jeruzsálem 70-es pusztulása, a római átépítés, majd a Bar Kohba-felkelés kora olyan korszak volt, amikor a zsidó és keresztény közösségek viszonya, valamint a Szentírás szövegének tekintélye különösen vitatott kérdéssé vált.
A fordítás keletkezésének felső határát az adja, hogy Szent Iréneusz a 2. század végén már ismeri Aquila nevét és fordítását. Ezért Aquila művét legkésőbb Iréneusz Adversus haereses című művének keletkezése előtt, vagyis a 2. század második felénél korábban kellett elkészíteni. A szakirodalom rendszerint a 130 körüli vagy az azt követő évtizedeket valószínűsíti.
Vallási hovatartozása a hagyományban
Epiphaniosz elbeszélése szerint Aquila előbb pogány volt, majd kereszténnyé lett, végül áttért a judaizmusra. A történet szerint a keresztény közösséggel való konfliktus egyik oka az volt, hogy Aquila asztrológiai gyakorlatokat folytatott. Ezt az adatot a kutatás nem tekinti ellenőrizhető életrajzi ténynek; inkább olyan keresztény polemikus hagyomány részeként értelmezi, amely Aquila judaizmusba való betérését és a keresztény olvasatokkal szemben álló bibliafordítói munkáját akarta megmagyarázni.
A rabbinikus források Aquilát elsősorban prozelitaként, vagyis a judaizmusba betért személyként mutatják be. Egyes hagyományok Akiba rabbi, másutt Eliézer ben Hürkanosz és Josua ben Hananja körével hozzák kapcsolatba. A „tanítványságot” nem mindig kell modern értelemben vett iskolai vagy intézményes tanítványi viszonyként érteni; a történetek inkább azt jelzik, hogy Aquila fordítását a rabbinikus írásmagyarázat és a héber szöveg apró elemeinek jelentőségét hangsúlyozó értelmezési gyakorlat fényében értelmezték.
Aquila fordítása
Helye a görög bibliafordítások között
Aquila fordítása a Septuaginta után készült, abban az időszakban, amikor a zsidó közösségekben megnőtt az igény a héber szöveghez szorosabban igazodó görög fordítások iránt. A Septuaginta nem egységes, egyetlen fordító által készített mű, hanem több évszázados, könyvenként eltérő fordítási és revíziós hagyomány. Aquila ezzel szemben olyan fordítói programot képvisel, amely a héber szöveg formai elemeinek következetes megfeleltetésére törekedett. A Hexapla hagyományában Aquila rendszerint Szümmakhosz és Theodotion mellett jelenik meg; ezt a három görög zsidó fordítási, illetve revíziós hagyományt a szakirodalom gyakran „a Három” (angolul: the Three) néven említi.
Aquila műve nem egyszerűen a Septuaginta javított változata volt. Sok esetben inkább újrafordításnak tekinthető, amely a héber szöveghez képest nagyfokú szó szerinti megfelelést igyekezett kialakítani. Ennek ellenére Aquila fordítása szorosan összefügg a korábbi görög bibliai hagyománnyal, mert a 2. századi zsidó görög revíziók részben arra a problémára válaszoltak, hogy a Septuaginta több helyen eltért a rabbinikus körökben tekintélyessé váló héber szövegformától.
Fordítási elvei
Aquila fordításának legismertebb sajátossága a szélsőséges formahűség. A régebbi szakirodalom ezt gyakran „szolgaian szó szerinti” vagy „görögtelen” fordításnak nevezte. A mai leíróbb terminológia inkább forrásszöveg-orientált, izomorf vagy rendkívül konkordáns fordítási technikáról beszél. Aquila rendszerint arra törekedett, hogy ugyanazt a héber szót vagy morfémát ugyanazzal a görög megfelelővel adja vissza, még akkor is, ha ez a görög szöveg gördülékenységét rontotta.
A módszer több jellegzetes vonása ismert:
a héber kötőszók és partikulumok külön görög megfelelőinek következetes használata; a héber tárgyjelölő את visszaadására irányuló törekvés, olykor szokatlan görög megoldásokkal; a héber szótövek és szócsaládok görög szócsaládokkal való tükröztetése; a héber szórend és mondatszerkezet részleges megtartása; ritka, archaizáló vagy újonnan képzett görög szavak használata; a héber szöveg kiejtési, értelmezési vagy korai olvasási hagyományainak tükrözése.
Aquila fordítása ezért nem pusztán „rossz görögként” értelmezendő. A fennmaradt töredékek azt mutatják, hogy a fordító tudatos és következetes filológiai programot követett. Célja nem az volt, hogy önálló görög irodalmi művet alkosson, hanem hogy a görögül olvasó közösség számára a héber szöveg lehető legtöbb formai információját átmentse.
Példa a fordítási technikára
A modern Septuaginta-kutatás gyakran Aquila, Theodotion és az Ógörög szöveg összevetésével mutatja be a különböző fordítói stratégiákat. A Józsue 5,12b példája szemlélteti a különbséget:
+ A Józsue 5,12b fordítási stratégiái Szövegtanú Szöveg / jelentés Fordítási jelleg Héber szöveg „Ettek Kánaán földjének terméséből.” Kiinduló héber mondat Ógörög / Septuaginta A görög szöveg dinamikusabban adja vissza a mondatot, és Kánaánt a „föníciaiak földjeként” értelmezi. Szabadabb, értelmező fordítás Aquila καὶ ἔφαγον ἀπὸ γενήματος τῆς γῆς Χαναάν Szóról szóra megfeleltető, héberhez igazított fordítás Theodotion A héber minden fő elemét visszaadja, de az Ógörög hagyomány egyes szóválasztásai is hatnak rá. Revíziós, köztes jellegű megoldás
A példa alapján Aquila fordítása igyekszik külön görög megfelelővel visszaadni az „ettek”, „termés”, „föld” és „Kánaán” elemeket. Ez jól mutatja azt a fordítási elvet, amely a héber szöveg minél pontosabb formai leképezésére törekedett, még akkor is, ha a görög mondat kevésbé idiomatikus.
Kapcsolata a kaige-revízióval
Aquila fordítása a görög bibliai hagyomány hebraizáló irányzatainak egyik végpontja. Dominique Barthélemy 20. századi kutatásai kimutatták, hogy már Aquila előtt is léteztek olyan görög revíziós törekvések, amelyek a korábbi Ógörög szöveget a héberhez igazították. Ezek közül a legismertebb a kaige-revízió, amely nevét a héber וגם („és is”, „sőt”) sajátos görög visszaadásáról kapta. A kaige-jelenségek között szerepel a héber szavak következetesebb görög megfeleltetése, a görög igeidők héber narratív szerkezethez igazítása és a héber partikulumok pontosabb jelölése.
Aquila nem azonos a kaige-revízióval, de fordítói stílusa több tekintetben annak következetesebb, rendszerezettebb folytatásának tekinthető. A modern kutatás ezért Aquilát nem elszigetelt jelenségként, hanem a Kr. e. 1. századtól a Kr. u. 2. századig kibontakozó zsidó görög szövegrevíziós folyamat részeként vizsgálja.
Aquila és Ézsaiás 7,14
A keresztény forrásokban Aquila neve különösen az Ézsaiás könyve 7,14 fordítása miatt vált ismertté. A héber szövegben szereplő עלמה (‘almáh) szót a Septuaginta παρθένος („szűz”) szóval adja vissza. Az Újszövetség Máté evangéliumában ez a görög forma fontos krisztológiai értelmezés része lett. Iréneusz és Euszebiosz szerint Aquila és Theodotion ezzel szemben olyan görög szót használt, amely inkább „fiatal nő” jelentésű volt. A keresztény polemikus hagyomány ezt sokszor úgy értelmezte, mint a messiási jövendölés gyengítését.
A modern szövegkritikai és fordítástudományi értelmezés óvatosabb. Aquila döntése nem önmagában „keresztényellenes” állításként értékelendő, hanem annak a fordítói programnak a részeként, amely a héber szó közvetlenebb lexikai értékét igyekezett visszaadni. Az Ézsaiás 7,14 körüli vita ugyanakkor jól mutatja, hogy Aquila fordítása a 2. századtól kezdve a zsidó–keresztény szentírásértelmezési viták egyik hivatkozási pontjává vált.
Aquila és a tetragrammaton
Aquila töredékei a tetragrammaton írásmódja szempontjából is fontosak. A kairói genizából ismert palimpszesztekben az isteni név nem egyszerűen görög fordításban, hanem héber vagy archaizáló héber írással jelenik meg. Ez összhangban áll Órigenész megjegyzésével, amely szerint a „pontosabb” görög példányokban az isteni név héber betűkkel állt, nem görög fordításban.