A The Voice – Magyarország hangja című zenész tehetségkutató show-műsor első évada 2012. október 12-én vette kezdetét a TV2-n.

A Megasztár hatodik évadának döntőjében jelentették be, hogy 2012 őszén képernyőre kerül a holland The Voice magyar változata.

A műsor első évadára a jelentkezés határideje 2012. július 13. 24 óra volt.https://www.facebook.com/thevoicehu Az előválogatókat 2012. július 18. és július 20. között a Műcsarnokban tartották.

A műsor hivatalos weboldalán online meghallgatásokat tartottak, ahonnan a jobbak bekerülhettek a mesterek elé. A felkerült produkciók előadásmódját és a hangot a honlap szerkesztői értékelték, ebből a két pontból áll össze a pontszám. A honlapra látogatók szintén értékelhették a produkciót, melynek egy részét lehet csak megtekinteni.

Az évad győztese Pál Dénes lett.

A mesterek és a műsorvezető Mesterek Az évad mesterei Malek Andrea, Somló Tamás, Molnár Ferenc „Caramel” és Mező Mihály voltak.

Műsorvezető Az évad műsorvezetője Szabó Kimmel Tamás volt. A Super TV2-n futott The Voice Backstage műsorvezetője Bányai Miklós volt.

Műsorok felvételről

Meghallgatások Az előválogatókon (a jelentkezés utáni rostán) 150 ember került a mesterek elé. A válogatók során egyetlen ítész megfordulásakor is tovább lehetett jutni. Ha több mester is megfordult, azaz „Kellett” neki az énekes, akkor maga a versenyző dönthette el, kinek a csapatába szeretne tartozni. Értelemszerűen, ha csak egy ítész fordult meg, az énekes a megfordult ítész csapatába került.

Jelmagyarázat – A mester megnyomta az „Kellesz” („I want you”) gombot. – Az énekes nem jutott tovább, mivel egyik mester sem nyomta meg a gombot. – Az énekes választási lehetőség nélkül a mester csapatába került. – Az énekes a megfordultak közül ezt a mestert választotta.

Első epizód (október 12.) Közös produkció: a magyar Voice mesterei – „Miénk ez a cirkusz”

SorrendElőadóElőadott dalA mesterek és az előadó választása Mező Mihály Somló Tamás Malek Andrea Caramel1.Bakonyi Zsolt„Seven Nation Army”15px15px15px—2.Pleszkán Écska„Breakin Out”15px15px—15px3.Rúzsa Annamária„Vadvirág”————4.Gájer Bálint„Moves Like Jagger”15px15px15px15px5.Szécsi Saci„Back to Black”15px15px15px15px6.Szécsi Böbe„Your Song”15px15px15px15px7.Hollai Ádám„Virtual Insanity”————8.Karai Anna„Crushcrushcrush”15px—15px15px9.Stacy Grady„Just Once”————10.Schwartz Dávid„Mit tegyek, hogy érezd”15px—15px—11.Mohamed Fatima„Szállok a dallal”15px15px15px15px

Második epizód (október 19.)

SorrendElőadóElőadott dalA mesterek és az előadó választása Mező Mihály Somló Tamás Malek Andrea Caramel1.Berkes Olivér„Superstition”15px15px15px15px2.Berkes Gabriella„The Power of Love”—15px15px—3.Schrott Péter„Crazy Crazy Nights”15px15px15px15px4.Gyurki Beatrix„You’re Makin’ Me High”15px15px15px15px5.Nguyen Anh Quan„Somebody That I Used to Know”15px——15px6.Páll Tímea„Cryin’”————7.Abodi Nagy Bianka„Turning Tables”15px—15px15px8.Bűdi Szilárd„Everybody Needs Somebody to Love”15px15px—15px9.Pál Dénes„Mmm Mmm Mmm Mmm”15px15px——10.Arató Veronika„Nothing’s Gonna Stop Us Now”————11.Veres Mónika„Jöjj még”15px15px15px15px

Harmadik epizód (október 26.)

SorrendElőadóElőadott dalA mesterek és az előadó választása Mező Mihály Somló Tamás Malek Andrea Caramel1.Perutek János„Big Gun”15px15px15px15px2.Husnulinna Regina„Head Over Feet”15px15px—15px3.Berke Gábor„Szabadon”————4.Bokor Marianna„Valerie”———15px5.Szabó Bence„Rebel Yell”————6.Czerovszky Henriett„There Must Be An Angel”15px15px15px15px7.Veréb Tamás„Russian Roulette”—15px15px15px8.Agárdi Szilvia„Hallelujah”15px———9.Farkas Sándor Lajos„Mondd, miért pont ő”————10.Ladányi Patrícia„California King Bed”15px15px15px15px11.Pákai Petra„Just The Two of Us”15px15px15px15px12.Weisz Viktor„Érints meg”15px15px15px15px

Negyedik epizód (november 2.)

Polgár László, Stanisic Szilvia és Cselepák Balázs produkciója rövidítve, egy montázs keretében volt hallható.

SorrendElőadóElőadott dalA mesterek és az előadó választása Mező Mihály Somló Tamás Malek Andrea Caramel1.Fenyő Fruzsi„Man in the Mirror”————2.Burai Krisztián„Criminal Lady”15px—15px15px3.Kovács Ferenc „Frankie”„Nap”————4.Polgár László„Without You”————5.Stanisic Szilvia„Get Over You”————6.Cselepák Balázs„Örökké tart”————7.Papp Attila„Everybody’s Changing”—15px——8.Kriszta Réka Piroska„Ain’t Nobody”15px15px15px15px9.Harót Balázs„Señorita”———15px10.Hoffer György„Sweet Home Alabama”————11.Balázs Olivér„Sorry Seems to be the Hardest Word”15px15px——12.Kőhegyi Dávid„Wonderwall”——15px—13.Gyöngyösi Tamás„Light My Fire”15px15px—15px14.Pálos Zsuzsi„Fuckin Perfect”————15.Fehér Adrienn„Good Luck”15px——15px

Ötödik epizód (november 9.)

Győrfi Katalin, Lábas Viktória, Mráz Anita és Kis Boglárka produkciója rövidítve, egy montázs keretében volt hallható.

SorrendElőadóElőadott dalA mesterek és az előadó választása Mező Mihály Somló Tamás Malek Andrea Caramel1.Modor Miltiádész„Bad Day”15px15px——2.Idei László„Elfelejtett szó”————3.Torzsa Gabriella„Csillag vagy fecske”—15px15px15px4.Solt Klaudia„Summertime”15px——15px5.Csuvár Dorina„Sweet Child o’ Mine”————6.Győrfi Katalin„Think”————7.Lábas Viktória„Price Tag”————8.Mráz Anita„Spinning Around”————9.Kis Boglárka„Mint a filmeken”————10.Olasz Csaba„Az én órám másként jár”——15px15px11.Bogáth Emese„Csepp a tengerben”————12.Zoboki Balázs„You Give Me Something”15px15px——13.Molnár Krisztina„Papa Don’t Preach”————14.Schweitzer Dóra„Change the World”——15px—15.Nádor Dávid„I Believe I Can Fly”15px15px15px15px

Hatodik epizód (november 16.)

Hegyi Balázs, Varga Diána, Csarnai Borbála és Pordán Réka produkciója rövidítve, egy montázs keretében volt hallható.

SorrendElőadóElőadott dalA mesterek és az előadó választása Mező Mihály Somló Tamás Malek Andrea Caramel1.Lukács Gabriella„Sunny”————2.Szolnoki Dóra„Vigyél el”15px—15px15px3.Garda Zsuzsa„Nem vagyok tökéletes”15px15px—4.Dr. Péter Barbara„Natural Woman”15px15px15px5.Tősér Gabriella„Single Ladies”———6.Dózsa Erik„Boulevard of Broken Dreams”—15px—7.Sudár Anita„You Give Me Something”15px15px8.Helmeczi Bianka„Whataya Want from Me”15px—9.Herceg Dávid„Glad You Came”—10.Hegyi Balázs„Shine”—11.Varga Diána„Together Again”—12.Csarnai Borbála„The Power of Love”—13.Pordán Réka„Mindhalálig mellettem”—14.Csordás Levente„Liberian Girl”—15.Henderson Dávid„Hosanna”15px

Párbajkörök A párbaj körökhöz érve mindegyik mesternek megvolt a maga csapata. Viszont az élő műsorokba csak három fővel mehetett egy-egy zsűritag és ezért volt szükség a párbajra. A mester maga osztotta párba versenyzőit és saját maga döntött arról, mi legyen a párbajdal. A párbaj után a zsűritag maga döntött el, hogy kit juttat tovább az élő showba.

Jelmagyarázat – A versenyző továbbjutott a párbajról.

Sorrend Mester Előadó Előadó DalElső hét 1. Caramel Bokor MariannaKarai Anna „Sober” 2. Malek Andrea Abodi Nagy Blanka Schwartz Dávid „Ne sírj” 3. Somló TamásKriszta Réka Piroska Balázs Olivér „All Around The World” 4. CaramelNguyen Anh Quan Solt Klaudia „I Follow Rivers” 5. Mező Mihály Fehér Adrienn Veres Mónika „Think” 6. Mező Mihály Agárdi Szilvia Pál Dénes „Where the Wild Roses Grow”Második hét 1. Somló Tamás Perutek János Weisz Viktor „Embertelen dal” 2. Malek Andrea Gyurki Beatrix Schweitzer Dóra „I’m Outta Love” 3. Malek AndreaTorzsa Gabi Kőhegyi Dávid „Ez a szerelem” 4. CaramelMohamed Fatima Sudár Anita „Gangsta’s Paradise” 5. Mező MihályGyöngyösi Tamás Modor Miltiádész „Back in the U.S.S.R.” 6. CaramelHenderson Dávid Burai Krisztián „Hold my Hand”Harmadik hét 1. Mező MihályPákai Petra Ladányi Patrícia „I Say a Little Prayer” 2. Somló TamásHusnullina Regina Berkes Gabi „Someone like You” 3. CaramelBerkes Olivér Harót Balázs „Break Your Heart” 4. Somló TamásSzécsi Saci Pap Attila „Forget You” 5. Mező MihálySzécsi Böbe Helmeczi Bianka „Video Games” 6. Malek AndreaNádor Dávid Szolnoki Dóra „Első villamos”Negyedik hét 1. Malek AndreaBakonyi Zsolt Veréb Tamás „Sallala” 2. CaramelGájer Bálint Péter Barbara „Save the Last Dance for Me” 3. Mező MihályBűdi Szilárd Garda Zsuzsa „Megöl a vágy” 4. Somló TamásDózsa Erik Zoboki Balázs „When You’re Gone” 5. Malek Andrea Olasz Csaba Schrott Péter „Csak a szívemet teszem eléd” 6. Somló TamásCzerovszky Heni Pleszkán Écska „Sisters Are Doin’ It for Themselves”

Élő műsorok

A mesterek a párbajkör után a párbajban győztes énekessel vesznek részt az élő adásokban. Az első élő adásból minden mester maga juttathat a sajátjai közül tovább egy versenyzőt, míg a közönség még egyet. A fináléba már csak minden mestertől egy énekes jut tovább.

Jelmagyarázat – Caramel csapata – Malek Andrea csapata – Somló Tamás csapata – Mező Mihály csapata #Versenyző1. hét(december 21.)2. hét(december 28.)3. hét(január 4.)4. hét(január 11.)5. hét(január 18.)6. hét(január 25.)1.Pál Dénes Nem vett részt1-4.Nézői szavazatok1-8.Nézői szavazatok1-4.Nézői szavazatokTovábbjutottGyőztes55%2.Gájer Bálint Nem vett részt5-8.Mentorok döntése9-12.Mentorok döntése5-8.Mentorok döntéseTovábbjutott2. helyezett20%3.Nádor Dávid1-4.Nézői szavazatok Nem vett részt1-8.Nézői szavazatok1-4.Nézői szavazatokTovábbjutott3. helyezett14%4.Weisz Viktor Nem vett részt1-4.Nézői szavazatok1-8.Nézői szavazatok1-4.Nézői szavazatokTovábbjutott4. helyezett11%5-8.Berkes Olivér1-4.Nézői szavazatok Nem vett részt1-8.Nézői szavazatok1-4.Nézői szavazatokKiesettKiesett (4. hét)Mentorok és nézők döntése5-8.Schwartz Dávid5-8.Mentorok döntése Nem vett részt1-8.Nézői szavazatok5-8.Mentorok döntéseKiesett5-8.Husnulinna Regina Nem vett részt5-8.Mentorok döntése1-8.Nézői szavazatok5-8.Mentorok döntéseKiesett5-8.Veres Mónika5-8.Mentorok döntése Nem vett részt1-8.Nézői szavazatok5-8.Mentorok döntéseKiesett9-12.Henderson Dávid Nem vett részt1-4.Nézői szavazatok1-8.Nézői szavazatok9-12.Mentorok döntéseKiesett (4. hét)Mentorok döntése9-12.Schrott Péter Nem vett részt1-4.Nézői szavazatok9-12.Mentorok döntése9-12.Mentorok döntése9-12.Szécsi Saci1-4.Nézői szavazatok Nem vett részt9-12.Mentorok döntése9-12.Mentorok döntése9-12.Szécsi Böbe1-4.Nézői szavazatok Nem vett részt9-12.Mentorok döntése9-12.Mentorok döntése13-16.Nguyen Anh Quan5-8.Mentorok döntése Nem vett részt13-16.Mentorok döntéseKiesett (3. hét)Mentorok döntése13-16.Torzsa Gabriella Nem vett részt5-8.Mentorok döntése13-16.Mentorok döntése13-16.Czerovszky Henriett5-8.Mentorok döntése Nem vett részt13-16.Mentorok döntése13-16.Bűdi Szilárd Nem vett részt5-8.Mentorok döntése13-16.Mentorok döntése17-24.Karai Anna Nem vett részt9-12.Mentorok döntéseKiesett (2. hét)Mentorok döntése17-24.Bakonyi Zsolt Nem vett részt9-12.Mentorok döntése17-24.Kriszta Réka Piroska Nem vett részt9-12.Mentorok döntése17-24.Pákai Petra Nem vett részt9-12.Mentorok döntése17-24.Mohamed Fatima9-12.Mentorok döntése Nem vett résztKiesett (1. hét)Mentorok döntése17-24.Schweitzer Dóra9-12.Mentorok döntése Nem vett részt17-24.Dózsa Erik9-12.Mentorok döntése Nem vett részt17-24.Gyöngyösi Tamás9-12.Mentorok döntése Nem vett résztKiesett Mohamed FatimaMentorok döntése Karai AnnaMentorok döntése Nguyen Anh QuanMentorok döntése Henderson DávidMentorok döntése Berkes OlivérMentorok döntésePál DénesGyőztes Schweitzer DóraMentorok döntése Bakonyi ZsoltMentorok döntése Torzsa GabriellaMentorok döntése Schrott PéterMentorok döntése Schwartz DávidMentorok döntéseGájer Bálint2. helyezett Dózsa ErikMentorok döntése Kriszta Réka PiroskaMentorok döntése Czerovszky HenriettMentorok döntése Szécsi SaciMentorok döntése Husnulinna ReginaMentorok döntéseNádor Dávid3. helyezett Gyöngyösi TamásMentorok döntése Pákai PetraMentorok döntése Bűdi SzilárdMentorok döntése Szécsi BöbeMentorok döntése Veres MónikaMentorok döntéseWeisz Viktor4. helyezett 1. hét (december 21.)

Jelmagyarázat – A nézők választása – A mester választása – Kiesett