Magyari Imre (Debrecen, 1864. szeptember 12. – Budapest, Józsefváros, 1929. április 17.)Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 1295/1929. folyószáma alatt. prímás, zenekarvezető.

Életpályája Magyari Imre és Kiss Rozália fiaként született. 7 éves korától kezdve muzsikált Zsiga József és Kiss Lajos bandájában. 14 éves korában testvérével, Magyari Kálmánnal együtt megszervezte a Magyari zenekart. Debrecenben játszottak az Aranybika étteremben és kávéházban. Magyari Imre sokszor muzsikált a Braganzai hercegnek, Károly királynak, Horthy Miklós kormányzónak. Tisza István egykori miniszterelnök legkedvesebb cigánya volt. Ferenc József 1914-ben a magyar zene fejlesztése körül szerzett érdemei elismeréséül arany érdemkereszttel tüntette ki. Magyari Imre a kassai cigány versenyen, de minden versenyen, ahol indult, első díjat nyert. A híres-nevezetes debreceni jogász-, gazdász- és a többi előkelő bálon, esküvőkön, mulatságokon az ő bandája muzsikált évekig. Fiai, Imre, Béla és Jóska mind kitűnő és országos hírű zenészek voltak. Felesége Radics Erzsébet volt.

Jegyzetek

Források Markó Miklós: Czigányzenészek albuma. 45 elhalt és 65 fővárosi és vidéki élő primás arczképével, életrajzával, 13 zenekari képpel és 180 segédzenész arczképével. Bp., Szerző, 1896 Csemer Géza: Habiszti. Cigányok élete

További információk Leszler József: Nótakedvelőknek. Bp., Zeneműkiadó, 1986 Cigányzenészek albuma. 80 elhalt és 320 fővárosi, vidéki és külföldi primás és jelesebb zenekari tagok arcképével, 56 zenekar képével, rajzokkal, több mint 500 segédzenész arcképével. Szerk. és kiadja Markó Miklós. [2. kiad.] Bp., Szerző,

Kategória:Magyar hegedűsök Kategória:1864-ben született személyek Kategória:1929-ben elhunyt személyek