Kogurjo

az úgynevezett három királyság legnagyobb területével rendelkező állama volt a Koreai-félsziget területén, melyet a legenda szerint alapított a folyó völgyében. Történészek szerint valószínűbb, hogy a törzsi állam az i. e. 2. században jött létre.

Fénykorát az 5. században élte, amikor és fia csaknem a teljes Mandzsúriát és Belső-Mongólia Autonóm Terület egy részét is meghódították. Legnagyobb kiterjedésekor nyugaton a Liao folyóig, keleten a Tengermelléki határterületig, északon a mandzsúriai folyóig, délen a - és -hegységig tudhatta magáénak a területeket. A folyamatos háborúk, különösen a 7. században Sillával és a kínaiakkal, valamint a belső viszályok kimerítették , 668-ban összeomlott, területei egy részét Silla, más részét a kínaiak szerezték meg.

Kultúrájában keveredett a buddhizmus, a konfucianizmus, a sámánizmus és a taoizmus, kínai feljegyzések szerint az itt élők szerettek táncolni és énekelni. Építészeti sajátosságaikat a fennmaradt erődökből és a temetkezési helyekből ismerjük. A sírokat kirabolták, így nem maradt fenn annyi tárgyi lelet, mint Sillából, a falfestmények azonban értékes tanúi a kor életének, szokásainak.

A mai Kína és Észak-Korea területén található -kori maradványok egy részét az UNESCO Világörökség-programjába is felvették az ősi királyság fővárosai és sírhelyei valamint -síremlékek néven.

Története Alapítása thumb|250px| fikcionalizált szobra és sírjának rekonstrukciója Észak-Koreában A legenda szerint a alapította i. e. 37-ben, azonban kínai feljegyzések szerint i.e. 107-ben már létezett egy ilyen prefektúra a kínai körzetben (koreaiul , 현도군), a középső és folyó felső szakaszánál, Mandzsúria területén. Ennek a a lakosai feltehetően a nép tagjai voltak, akik i. e. 75-ben sikeresen északabbra űzték a körzetet és létrehoztak egy konföderációs királyságot, melyek városállamokból (na vagy no) álltak. Ebben az időben öt nagy klán alkotta a konföderációt: , , , és . A ide vándorolt népcsoport alkotta a t, akik egy idő után átvették a hatalmat az államok fölött. Erre utalhat legendája is.

A kiváló lovas és íjász meghódították és integrálták a városállamokat, erődöket építettek és t tették meg fővárosuknak. I. e. 3-ban ba költöztették a fővárost, délebbre tól, az 1. század elején pedig már az uralkodójuk a , azaz király címet viselte. folyamatosan terjeszkedett, hatalmas területeket hódított vissza a kínai államoktól, emiatt folyamatos harcban állt a kínaiakkal. király idejében (53–146?) már a ma Oroszországhoz tartozó Tengermelléki határterület és a folyó felső szakasza Mandzsúriában is a fennhatósága alatt állt, és is meghódította. Ő volt az az uralkodó, aki létrehozta az örökletes királyi címet a i klán leszármazottainak, ezért lett a posztumusz neve , azaz „dinasztia-alapító”.

Megszilárdulása

idejében (179–197) megszilárdult az államszervezet, az eredetileg klánközpontokat jelentő területeket tartományokká alakították () és az égtájakról nevezték el őket. A klánvezetők alkották az új arisztokrata réteget, a testvéri trónöröklést pedig felváltotta az apa-fiú öröklési rendszer. A királyok rendszeresen a klánból választottak feleséget, így biztosítva az uralkodóház politikai támogatottságát. Bevezették a rendszert, ami lehetővé tette a parasztok számára, hogy a szűkös hónapokban az állami magtárakból kölcsönözzenek gabonát és azt aratás után alacsony kamattal fizessék vissza.

Ahogy az ország megszilárdult, egyre több hadjáratot indítottak a kínaiak ellen. 242-ben király (227–248) megtámadta megyét, hogy elvágja a körzethez vezető szárazföldi utat. , mely a három kínai királyság közül a legközelebb feküdt , visszavágott és 244-ben elfoglalt egy erődöt közel a fővároshoz. A következő évben a királyt is sikerült megfutamítaniuk. Kínát azonban belharcok szabdalták fel, és ezt kihasználva 313-ban sikerült kikergetnie a kínaiakat ból, visszaszerezve egykori területeit.

A 4. században a megerősödő néppel vívott kemény csatákat az ország a Liao folyó medencéjéért, és 342-ben , királya porig égette a királyi palotát ban, foglyul ejtette az anyakirálynét és helybélit hurcolt el. 371-ben királya, kifosztotta ot és megölte királyt. Az őt a trónon követő más politikát folytatott, elfogadta a buddhizmust, akadémiát hozott létre a konfucianizmus tanítására, új jogi alapokra helyezte a közigazgatást a fejlettebb kínai mintát követve, és megreformálta a hadsereget, ezzel megteremtve a későbbi hódításokhoz szükséges állami stabilitást.

Fénykora thumb|200px| sztéléjének másolata Dél-Koreában az 5. században érte el fénykorát, amikor (nevének jelentése: „nagy területfoglaló”) és fia csaknem a teljes Mandzsúriát és Belső-Mongólia Autonóm Terület egy részét is meghódították. Délen a Han folyó medencéjét is megszerezték, szinte leigázva és Sillát is.

A mai városban található hét méter magas sztéléjének tanúsága szerint elfoglalta a stratégiai erődöt 397-ben, majd 406-ra a teljes -területet az uralma alá hajtotta. 398-ban az északkeleti határoknál élő népet hódította meg, 396-ban bevette fővárosát. 400-ban fős sereggel segítette Silla harcát a , és a japánok elleni küzdelemben. Élete során 64 erődöt és 1400 falut vett be. Fia, („hosszú életű”) követte a trónon, aki folytatta apja hódításait. A déli és északi dinasztiák idejében míg az északiakkal harcolt, a déliekkel diplomáciai kapcsolatot vett fel. 427-ben a fővárost ba költöztette, a folyó partjára. A város évszázadok óta fontos központ volt az előző királyságokban, így ez a stratégiai lépés gazdasági és kulturális szempontból is jelentős volt az ország számára.

és Silla fenyegetésként élte meg a főváros délebbre költöztetését és a két állam összefogott ellen. 472-ben a kínai hez fordultak katonai segítségért, azonban három évvel később bevette fővárosát, királyt lefejezték, és kénytelen volt délebbre költöztetni a központját. 494-ben magába olvasztotta is. Hatalmas területet tudhatott magának ekkor, nyugaton a Liao folyóig, keleten a Tengermelléki határterületig, északon a mandzsúriai folyóig, délen a - és -hegységig.

Háborúk Kínával thumb|200px| thumb|200px| hatalmas birodalommá vált, azonban a 6. század elején Silla elkezdett megerősödni, meglepően gyors ütemben. 532-ben bekebelezték , 551-ben közösen megtámadták Han folyó-menti területeit, majd Silla 553-ban zsákmányolt részét is megszerezte: a Han folyó stratégiailag fontos alsó szakaszát, mely utat nyitott a tengerhez és így Kínához.

Miközben Silla gyarapodott, újra szembe kellett néznie a 6. század derekára magára találó kínaiakkal is: a -dinasztia 589-ben újraegyesítette Kínát. 598-ban meg tudták magukat védeni császár fős seregével szemben, 612-ben pedig fős serege rohanta le az országot. A jóval képzettebb és harcedzettebb sereg, bár létszámában sokkal kisebb volt, sikeresen visszaverte a támadást. ezután a főváros bevételével is megpróbálkozott, sikertelenül. A kínai sereget az azóta is az egyik legnagyobb koreai tábornokként számon tartott győzte le. 613-ban és 614-ben is újra próbálkozott, de ismét sikertelenül. Amikor a Tang-dinasztia hatalomra került, védekezésre rendezkedett be, az északnyugati határainál mintegy 480 kilométer hosszan emelt falat.

Közben azonban belső viszályok robbantak ki az országban. 642-ben katonai vezető puccsot hajtott végre, megölte királyt és ot ültette a trónra, a hatalmat azonban maga gyakorolta. Kijátszotta egymás ellen Sillát és , és területeket foglalt vissza Sillától. Silla a Tangokhoz fordult, akik követelték, hogy hagyja abba a katonai akcióit, amit elutasított, ezzel magára haragítva császárt. 645-ben a kínai sereg végigsöpört északi védvárain, ám az Ansi erődnél vereséget szenvedtek. Az erődöt védte embereivel három hónapon át, és a kínaiak végül meghátráltak. 647-ben és 648-ban újra megkísérelt betörni az országba, de ismét visszaverték. A komoly háborúk azonban nem múltak el nyomtalanul, meggyengítették a nemzeti egységet, melyen tovább rontott a fiai között kitört vita. Ezek együttesen vezettek 668-as bukásához.

Hanyatlása Miután Silla Tang segítséggel eltiporta 660-ban, lett a következő célpont. 661-ben több hónapig ostromolták a fővárost, bevenniük azonban nem sikerült. Bár ezt a támadást visszaverték, jelentősen meggyengült az évtizedek óta tartó háborúskodás miatt. Ráadásul 666-ban meghalt, amit követően a fiai és az öccse között hatalmi harc kezdődött. A legidősebb fiút, et az öccsei üldözték el, megadta magát a Tangoknak. öccse, Sillának adta meg magát a déli régió több várával egyetemben. A Tangok kihasználták a lehetőséget, seregei visszavették a mandzsúriai területek jó részét és bekerítették a fővárost. 668-ban ot és mintegy embert Tangba hurcoltak, a birodalom szétesett.

Tang elfoglalta a meghódított területeket, nem adva a zsákmányból Sillának. Silla ezért, és mert mindenképp ki akarta szorítani a kínaiakat a félszigetről, támogatta a rövid életű és kis területű állam létrejöttét, melynek királyává illegitim fiát, ot (안승; 安勝) tették meg. Silla katonai támadásokat is indított a korábbi területekért és végül sikerült a déli területeket megszereznie és 676-ban egyesítette a félsziget déli részét az uralma alatt.

Államszervezet és közigazgatás thumb|200px|Női hanbok a három királyság korszakából. is hasonlót viselhettek thumb|200px|Korabeli koreai kardok A legmagasabb nemesi cím a volt, mely a i királyi klán, a korábbi i királyi klán, valamint a i klán tagjainak járt ki. 12 rendfokozat volt a tisztviselők között, az arisztokrácia legmagasabb elérhető tisztsége a volt. Ezt követte a és a , mely rétegek tagjai számára elérhetetlenek voltak a legmagasabb posztok.

A meghódított területek nemeseit, törzsi vezetőit sajátos rendszerben integrálták a központi államszervezetbe, a és a tisztségekkel (például 2. rangfokozatú , 태대형, 太大兄; 4. rangfokozatú , 태대사자, 太大使者). A királyság későbbi éveiben megjelentek olyan állami pozíciók, mint a katonai ügyintézéssel foglalkozó vagy a . A főminiszter posztja először meghatározatlan időtartamú volt, később már három évre tölthette be az, akit megválasztott az arisztokrácia. Legtöbbször azonban a legnagyobb hatalommal bíró nemes erőszakkal foglalta el a posztot, a versengők pedig sokszor akár fegyveres harccal döntötték el, ki ül majd a székbe. Ez ellen a király sem nagyon tudott mit tenni. Az 5. rangfokozat fölötti tisztviselők alkották az államtanácsot.

A korábbi városállamokból fallal körülvett városok lettek, melyek kínai mintára a körzet vagy járás (; 군, 郡) központjává váltak. Élükön az állam által leküldött (도사, 道士) állt. A járásokat öt nagyobb egységbe csoportosították, ezek neve (부, 部) volt, ami tartománynak vagy prefektúrának felel meg. Ezek élére a (욕살, 褥薩) került. A fővárosokat szintén öt ra osztották, amit kerületnek lehetne ma nevezni. A falvak élére helyi vezetőt neveztek ki, aki csupán helyi tisztséget kaphatott, a központi kormányzatba nem tudott fentebb lépni. Alattuk voltak a szabad parasztok, akik terményadót fizettek és robotra is elvitték őket. Rajtuk kívül voltak még a kitaszítottak, akik külön falvakban éltek, valamint a legalsó réteg, a rabszolgák.

A katonai berendezkedésről kevés leírás maradt fenn. Úgy tűnik, hogy minden férfinak kötelező volt a katonai szolgálat, a főváros mind az öt kerületében állomásoztak egységek, körülbelül fő, valamint az öt tartomány mindegyikében voltak kihelyezett zászlóaljak, számuk a és a között váltakozott és a kormányzók vezették őket. A harcban a későbbi koreai királyságoktól eltérő módon a királyok is személyesen részt vettek. Akárcsak Sillában a (화랑, 花郞) csapata, is létezett olyan fiatalokból álló alakulat, amelyet erkölcsi és katonai oktatásban részesítettek, az elnevezésük (선비) volt.

Gazdasága thumb|200px|Vadászok, falfestmény