260px|bélyegkép|jobbra|A Jagellók családi címere IV. Kázmér (), (Krakkó, 1427. november 30., 377. oldal – Grodno, 1492. június 7.) Litvánia nagyfejedelme 1440–1492 között, Lengyelország királya 1447–1492 között; türelmes, de következetes politikával törekedett a lengyel–litván unió fenntartására és az elvesztett lengyel területek visszaszerzésére. Uralkodásának legnagyobb eredménye 1466-ban a Német Lovagrend hatalmának végleges megtörése volt.

Élete Ifjúkora 1427. november 30-án született II. Ulászló lengyel király és Holszányi Zsófia másodszülött fiaként. A trón várományosa az akkor 3 éves elsőszülött fiú, Ulászló volt. Amikor édesapjuk halála után 1434-ben Ulászló a trónra került, Kázmér lett a törvényes örökös. Furcsamód mégis kevés gondot fordítottak a nevelésére: sem latinul nem tanították meg, sem az uralkodásra nem készítették fel. Miután azonban Zsigmond litván nagyfejedelmet 1440-ben meggyilkolták, Kázmért Wilnóba küldték, hogy ott kormányzóként a bátyját képviselje. A litván főnemesek ekkor puccsszerűen nagyfejedelemmé kiáltották ki, nyilván abban a reményben, hogy engedelmes eszközük lesz.

Uralkodása Az államcsíny gyakorlatilag véget vetett a Lengyelország és Litvánia közötti perszonáluniónak, de csak egy időre. 1444. november 10-én III. Ulászló – aki időközben I. Ulászló néven magyar király is lett – elesett a törökök elleni várnai csatában, az új királyt választó lengyeleknek Kázméron kívül nem volt jelöltjük. Tapasztalatlansága ellenére a fiatalember pontosan tudta, mit kellett tennie hatalma megszilárdításához: elérte, hogy Litvániában megmaradjon az uralkodóház örökletes hatalma, hogy a két országot csak az uralkodó személye kösse össze, és amikor végül 1447. június 25-én lengyel királlyá koronázták, azt is elfogadtatta, hogy a székhelye Litvániában legyen, és a tanácsadóit maga választhassa meg.U. és d., 377–378. oldal Tettei arra utalnak, hogy sokkal inkább a Jagelló-ház fejének tekintette magát, mint Lengyelország választott királyának.U. és d., 378. oldal Minden olyan esetben, amikor a dinasztia érdekei ütköztek az államéival, az előbbi javára döntött. Politikája nagyrészt családi politika volt. 1454-ben feleségül vette Albert magyar király leányát, Erzsébetet, akinek később nagy szerepe volt az államkormányzásban. Ebben az motiválta, hogy Erzsébet édesapja révén jogot formálhatott Csehország és Magyarország trónjára. A házasság mindazonáltal boldognak bizonyult: 1456 és 1483 között 6 fiuk és 7 leányuk született – Erzsébetet a „Jagellók anyjának” nevezték. Kázmér idővel mindent megtett, hogy gyermekeit előnyösen házasítsa ki. Legidősebb fia, Ulászló 1471-ben Csehország, majd 1490-ben Magyarország királya is lett; három másik fia őt követte Lengyelország és Litvánia trónján, egy másik érsek, majd bíboros lett. (Az 1948-ban szentté avatott Kázmér fia 1471 és 1478 között eredménytelenül igyekezett megszerezni Hunyadi Mátyás magyar király trónját.) Halálakor európai tekintélyű uralkodóházat hagyott hátra.

Külpolitika Kázmér nem dédelgetett nagyszabású külpolitikai terveket. Bátyjával ellentétben sohasem indított keresztes hadjáratot a törökök ellen, de nem épített ki hatásos védelmi rendszert az egyre agresszívabb moszkvai Nagyfejedelemséggel szemben sem. Elszalasztotta a lehetőséget, hogy támogassa Moszkva ellenségeit, és megelégedett a számára kedvező 1449-es litván–moszkvai szerződéssel. Így hát miután a moszkvai nagyfejedelem 1486-tól sorozatos támadásokat indított Litvánia ellen, hozzápártoltak Kázmér védtelenül maradt orosz hűbéresei. Akkor sem cselekedett határozottan, amikor 1484-ben a törökök elfoglalták az addig litván védelem alatt álló két fontos fekete-tengeri kikötőt, Kiliát és Akkermant.

Kázmér lengyel királyként sem folytatott kezdeményező külpolitikát, ám amikor a poroszok 1454-ben fellázadtak hűbéruruk, a Német Lovagrend ellen, és Kázmér védelmét kérték, az uralkodó felismerte: itt a pillanat, hogy megtörje a lovagok hatalmát, és március 6-án lengyel birtoknak nyilvánította Poroszországot. Amikor emiatt kitört a háború, a lengyel hadak ugyan súlyos vereséget szenvedtek szeptember 18-án Konitznál, Kázmér kitartásának és makacsságának köszönhetően az 1466-os második toruńi béke mégis a lengyeleknek kedvezett. Bár a lovagrend megtarthatta területeinek egy részét, és az úgynevezett Királyi Poroszországot Lengyelország hivatalosan nem kebelezte be, hiszen megtarthatta saját országgyűlését és kormányzatát, a régió mégiscsak egyesült Kázmér birodalmával. Ez a békeszerződés volt a király legnagyobb külpolitikai sikere; emiatt bizonyult uralkodása jóval sikeresebbnek Lengyelország számára, mint sokkal jobban szeretett Litvániájának.

Belpolitika Belpolitikájában Kázmér nem volt sokkal tevékenyebb: azt tartotta a legfontosabbnak, hogy megőrizze királyi előjogait, elsősorban a püspökök kinevezésének jogát. A két országa közötti felségterületi vitában (Volhínia és Podólia ügyében) Litvániának kedvezett. A lovagrenddel vívott háborúban rákényszerült, hogy engedményeket tegyen a lengyel nemességnek az 1454-es nieszawai kiváltságlevélben, ezek az engedmények azonban csak Kázmér halála után váltak igazán fontossá.

Halála 1492. június 7-én halt meg a lengyelországi Grodnóban. Halála után, mivel legidősebb fia, II. Ulászló magyar és cseh király lemondott a lengyel trónról, a Jagelló-dinasztia két ágra szakadt: egy cseh–magyar és egy lengyel ágra. A lengyel trónon fia, János Albert követte.

Családfa

Algirdas litván nagyfejedelemsz. kb. 1296. † 1377. május   Julianna Twerskasz. 1320-ban vagy később † 1392 tavaszán   Andrzej Holszański   Aleksandra Drucka                  II. Ulászló lengyel királysz. kb. 1351. † 1434. VI. 1.   Zofia Holszańskasz. kb. 1405. † 1461. IX. 21.            

Habsburg Erzsébet sz. 1436. † 1505. VIII. 30. OO   1454. II. 10. IV. Jagelló Kázmérsz. 1427. XI. 30. † 1492. VI. 7.                                         II. Ulászló  sz. 1456. III. 1.  † 1516. III. 21.   Hedvig sz. 1457. IX. 21.  † 1502. II.18.   Szent Kázmér  sz. 1458. X. 3.  † 1484. III. 4.   I. János Albert  sz. 1459. XII. 27.  † 1501. VI. 17.   Sándor  sz. 1461. VIII. 5  † 1506. VIII. 19.                       Zsófia  sz. 1464. V. 6.  † 1512. X. 5.   Erzsébet  sz. 1465. V. 9.  † 1466. V. 9.   Öreg Zsigmond  sz. 1467. I. 1.  † 1548. IV. 1.   Frigyes  sz. 1468. IV. 27.  † 1503. III. 14.   Erzsébet  sz. 1472. V. 13.  † 1480 után                       Anna  sz. 1476. III. 12.  † 1503. VIII. 12.   Borbála  sz. 1478. VII. 15.  † 1534. II. 15.   Erzsébet sz. kb. 1483.  † 1517. II. 16.  

Jegyzetek

További információk https://mek.oszk.hu/00000/00060/html/056/pc005624.html#5

Kapcsolódó szócikkek Sziléziai háború (1474) Lengyelország uralkodóinak listája Lengyel fejedelmek és királyok családfája Litvánia uralkodóinak listája Litván nagyfejedelmek családfája

Kategória:Jagelló-ház Kategória:Lengyel uralkodók Kategória:Litván uralkodók Kategória:Krakkóiak Kategória:1427-ben született személyek Kategória:1492-ben elhunyt személyek Kategória:Lengyel–litván kapcsolatok Kategória:A waweli székesegyházban eltemetett személyek