bélyegkép|A templom belseje A kolozsvári piarista templom, a város első barokk stílusú épülete, egyben az első erdélyi barokk templom, a város központjában, az Egyetem (korábban Belső-Torda) utcában áll. Az eredetileg jezsuiták által emeltetett épületet, a katolicizmus 18. századi új térfoglalásának emlékét Erdély egyik legszebb barokk templomának tartják.Kelemen 1982: 67; Vincze 2008: 20. A romániai műemlékek jegyzékében a CJ-II-m-A-07499 sorszámon szerepel.

Története Miután az 1690-ben kiadott Diploma Leopoldinum megengedte a korábban kiutasított szerzetesrendek visszatelepedését, és I. Lipót császár visszaadta a jezsuiták korábban elvett birtokait, az 1692-es nagyszebeni országgyűlés nekik adta az óvári templom és kolostor épületeit. Mivel ezeket az épületeket hamarosan kinőtték, 1700 körül megvásárolták a Farkas utca és Belső-Torda utca sarkán levő telket, ahol kialakították a hit és az oktatás céljait egyaránt használó épületegyüttesüket.Gaal 1992: 63; Sas 1999: 23–25, 40.

A templom építését 1718. február 22-én kezdték el az Erdélyi Római Katolikus Státus tanulmányi alapjának telkén, az ünnepélyes alapkőletételt Mártonffy György püspök végezte március 13-án. A templom építőjére vonatkozóan nincsenek biztos adatok; az általánosan elfogadott nézet szerint jezsuita típustervet alkalmaztak. Bágyuj Lajos restaurátor feltételezése ezzel szemben, hogy az építőmester a kassai Tornyosi Tamás (1670 k. – 1732) lehetett; Biró József és B. Nagy Margit azonban a városi tanács által Schwalbachból behívott Konrad Hammert tartják a templom építőjének. Az építést az erdélyi katolikus hívek adományokkal támogatták, ezen kívül az erdélyi országgyűlés, a református Wesselényi István főispán hozzászólása alapján szintén megszavazta a templomépítés támogatását. Az első évben elkészült az alépítmény, a hatalmas kriptával. 1721-ben már a tető magasságáig álltak a falak és elkészült a két torony is, 1722-ben pedig befejezték a külső falak vakolását és a helyükre kerültek az ajtók és az ablakok is. 1724-ben befejeződött a Szentháromság tiszteletére emelt főoltár építése, illetva a nyolc mellékoltár. A templomot 1724. augusztus 10-én nyitották meg, az ünnepélyes felszentelést Antalfi János püspök végezte 1725. május 13-án.B. Nagy 1970: 242; Sas 1999: 32–36, 41–42.

Miután 1773. július 21-én XIV. Kelemen pápa Dominus ac Redemptor kezdetű brévéjével eltörölte a jezsuita rendet, Mária Terézia a piaristákat, vagyis a Kegyes Tanítórendet hívta be helyükre, ezért az épületet utóbb piarista templom illetve akadémiai templom néven emlegették.Gaal 1992: 63; Sas 1999: 47.

Az orgonát Maywald Antal készítette 1849-ben, Ruzitska György tervei alapján.Kelemen 1982: 71.

1924-ben a templom restaurálására átfogó gyűjtést rendeztek; megtisztították a megfeketedett oltárképeket, bevezették a villanyvilágítást, kijavították az orgonát és a padokat. 1928-1930 között alakították ki a templom fűtésrendszerét. 1942–1943-ban kijavították a gyóntatószékeket, a szentély stallumait és a sekrestye szekrényeit; 1968-ban Bágyuj Lajos irányításával átfogó restaurálásra került sor.Sas 1999: 55–56.

1948-at követően, amikor a román állam felszámolta a görögkatolikus egyházat, itt tartottak anyanyelvű miséket a templom nélkül maradt román katolikus hívők számára. 2002 óta a templom a Szent Mihály-plébánia igazgatása alatt áll. Az egyetemnek a templommal szomszédos központi épületében a kolozsvári egyetemi lelkészség kapott helyet.Vincze 2008: 17.

Leírása A templom hajója 42,7 méter hosszú és 25,2 méter széles. A hajóból mindkét oldalra három-három kápolna nyílik. A főbejárat feletti dombormű a Szentháromságot ábrázolja. A kőből készült relief alatt az alábbi felirat látható: "Honori Sanctissime Trinitas" ( A szentháromság tiszteletére). A mellékkapuk felett a jezsuita rend alapítójának Loyolai Szent Ignácnak, illetve Xavéri Szent Ferencnek a szobrai találhatók.

A templom főoltárán őrzik a Szűzanya füzesmikolai kegyképét. A képet egy Lukács nevű ortodox pap festette, aki Nagyiklód községben tevékenykedett. Egy Kopcsa János nevű hívő vásárolta meg és a mikolai román ortodox templomnak ajándékozta, ahol 1699. február 15-étől 26 napon át könnyezett. A csodás esemény hírére a kegyúr gróf Korniss Zsigmond saját kastélyába vitette, de a tulajdonjog körül vita alakult ki, végül Kollonich Lipót esztergomi érsek a kolozsmonostori templomnak ajándékozta. A vitázóknak egy-egy másolat jutott. 1699 pünkösd előtt nagy ünnepséggel vitték át a kolozsmonostori kápolnába, majd néhány nap múlva a jezsuiták belvárosi templomába.

A főoltár fölött a következő latin felirat olvasható: "Magno Deo Uni Ac Trino Laus Virtus Gloria" (A nagy Istennek, az egynek és háromnak, dicséret, tisztesség és dicsőség).

Képek

Jegyzetek

Források Asztalos Lajos: Kolozsvár épített kincsei. Kolozsvár: Stúdium. 2008. B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Bukarest: Kriterion, 1970 Gaal György: Kalauz a régi és az új Kolozsvárhoz. Kolozsvár: Korunk, 1992 Kelemen Lajos: A volt piarista templom. in: Művészettörténeti tanulmányok. II. kötet. Bukarest: Kriterion, 1982

Sas Péter: A kolozsvári piarista templom. Kolozsvár: Gloria, 1999. Vincze Zoltán: A kolozsvári Farkas utca. Kolozsvár: Stúdium, 2008.

További információk

Bíró Vencel: A kolozsvári piarista templom alapítása. Kolozsvár. 1932 Sas Péter: A kolozsvári jezsuita, majd piarista templom kincstára. Kolozsvár: Kriterion. 2007 Piaristák temploma Képek a templomról

Kapcsolódó szócikkek Erdélyi jezsuita szerzetesek listája

Kategória:Kolozsvár barokk vallási építményei Kategória:Kolozsvár keresztény templomai, kolostorai Kategória:Románia katolikus templomai, kolostorai Kategória:Románia 18. századi építményei Kolozsvar Kategória:Jezsuiták Kategória:Kolozs megye műemlékei Kategória:Az 1720-as években átadott építmények Kolozsvár Kategória:A történelmi Magyarország katolikus templomai, kolostorai