Hetényi Rezső, korábban Hesz (Érsekvadkert, 1899. február 11. – Budapest, 1970. november 8.) politikus, Bars és Hont k.e.e. vármegye alispánja, kultúraszervező.

Élete Érsekvadkerten született Hetényi (Hesz) Vilmos városi aljegyző és Márton Mária gyermekeként. Balassagyarmaton végezte az egyetemet, ahol 1922-ben avatták doktorrá. Mint közigazgatási gyakornok, Rétságon kezdte pályafutását. 1921-től szolgabíró, 1924-től tiszteletbeli főszolgabíró lett. 1933-ban a vármegye közgyűlése egyhangúlag megválasztotta a nógrádi járás főszolgabírájává.

Diósjenőn megszervezte Magyarország első falunapját. Ennek elsődleges célja a helyi viselet megőrzése és az eltűnő hagyományok felelevenítése volt, de a rendezvény a falu igazi ünnepe lett. Néprajzi kiállítást, kézműves bemutatót, könyvárusítást és gyermekversenyeket szerveztek. 1933-tól évente rendeztek hasonlót a járás minden községében.

Az első bécsi döntés után Bars és Hont k.e.e. vármegyék alispánja lett és ott is jó eredményeket ért el.

Munkája elismeréseként a Népművelők Tudományos Társasága országos szervezetének tagjává választották. Ott indítványozta 1946 áprilisában, hogy a falunapok szervezését országos méretű mozgalommá fejlesszék. A javaslatot egyhangúlag elfogadták és a vallás- és közoktatásügyi miniszter szinte azonnal elrendelte az évenként tartandó falunapok rendezését. Ezeket azonban hosszú ideig elmosta az ideológiai fordulat.

Művei 1943 Bars és Hont k.e.e. vármegyék évkönyve. 1943 Közigazgatás és népművelés. Magyar Lélek V/7. 1943 Lesz-e húszmillió magyar? (társszerző)

Jegyzetek

Források Népszabadság 1970. november 13. Ötven éve indította országos mozgalmát. A népművelő rétsági főszolgabíró Érsekvadkerthez kötődő híres emberek

Kategória:Bars vármegye alispánjai Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Hont vármegye alispánjai