A Pirx kalandjai ötrészes magyar sci-fi tévésorozat, amely Stanisław Lem írásai alapján készült, a Pirx pilóta kalandjai című novelláskötetből.

Története és a forgatásának körülményei

Az 1972-ben készült, 1973-ban bemutatott sorozat rendezője Kazán IstvánA hatvanas években a József Attila Színház főrendezője, 1973-tól 1977-ig pedig a Budapesti Gyermekszínház igazgatója volt. A Fészek Művészklubban jelenleg is működik egy kamaraszínház, amely az ő nevét viseli. és Rajnai András.

A televíziós sorozat rendkívül kis költségvetéssel készült, többnyire könnyen azonosítható háztartási eszközökből, mindennapi használati tárgyakból összeállított díszleteiről híresült el. Az egyébként profi színészek unalmas dialógusait az érdekes öltözékeik mellett a köréjük kreatívan összeválogatott, futurisztikus benyomást kelteni szándékozó tárgyarzenál igyekezett izgalmasabbá varázsolni. (Például a világűrben felnagyított citromfacsarók lebegtek, az Űrhajós Akadémia előtt pedig matchbox kisautó parkolt.) A sorozat az egyik első alkalmazása volt a Magyarországon akkoriban debütáló bluebox technikának. Ezek együtt jellegzetes hangulatot és látványvilágot kölcsönöztek a produkciónak. A címszereplő pilótát Papp János alakította.

Szereplők

Pirx – Papp János Glória – Sunyovszky Szilvia Boerst – Bálint András Elnök – Básti Lajos John Massena – Blaskó Péter A Titán űrhajó parancsnoka – Both Béla Matters – Farády István Andy Thomson – Fülöp Zsigmond Ignatov – Izsóf Vilmos Achanian százados – Márkus László Prof. Langner – Némethy Ferenc Utaskísérő – Sáfár Anikó Szakértő – Sinkovits Imre Prof. Fabricius – Somogyvári Rudolf Kadét – Szakácsi Sándor Harry Brown – Szilágyi Tibor Jan Gutter – Tomanek Nándor Ügyész – Tordy Géza Tanár – Ujlaky László Dr. Rilov alelnök – Velenczey István Björgson fizikus – Vogt Károly Riporter – Zana József McCork – Zenthe Ferenc

További szereplők: Bay Gyula, Császár Angela, Harsányi Frigyes, Henkel Gyula, Horváth István, Horváth Péter, Ivánka Csaba, K. Tóth Imre, Karsai János, Kéry Gyula, Magda Gabi, Szalay Edit, Szendrő Iván, Tatár Eszter, Tándor Lajos, Thirring Viola, Zách János.

Epizódok

Érdekességek bélyegkép|265px|jobbra|Az Űrhajós Akadémia díszlete a filmben A Pirx pilóta kalandjai című novelláskötet a magyar sorozat után pár évvel, 1979-ben egy egész estés filmet is ihletett, ez volt a lengyel–orosz koprodukcióban készült Test pilota Pirxa, amely a magyar forgalmazásban a Robotokkal a Szaturnusz körül címet kapta.

Jegyzetek

Források Pirx kalandjai - NAVA

További információk

Hét dolog, amit nem tudott a Pirx kalandjairól (Origo, 2015. február 24.) A magyar sci-fi remekei: Pirx kalandjai (2012. november 10.) Pirx kalandjai (ajánló) YouTube (1:05) A sorozat az MTVA Mozgóképarchívumában

Kategória:Sci-fi televíziós sorozatok Kategória:Televíziós kalandsorozatok Kategória:Irodalmi művön alapuló televíziós műsorok Kategória:1973-ban bemutatott magyar televíziós sorozatok Kategória:A Magyar Televízió saját gyártású műsorai Kategória:1973-ban befejezett magyar televíziós sorozatok Kategória:Rajnai András-filmek