III. Ágost (, ; Drezda, Szászország, 1696. október 17. – Drezda, Szászország, 1763. október 5.), Lengyelország királya és Litvánia nagyfejedelme, valamint Szászország választófejedelme II. Frigyes Ágost () néven 1733-tól 1763-as haláláig. A Wettin-ház Albert-ágának második, egyben utolsó tagja a lengyel–litván trónon.

Ő volt Erős Ágost lengyel király egyetlen törvényes fia, aki apjához hasonlóan lutheránus hitéről áttért a római katolikus vallásra, ezzel biztosítva később jelöltségét a lengyel trónra. 1733 februárjában elhunyt édesapja, majd ezt követően kirobbant a lengyel örökösödési háború. Hogy külföldi támogatókat is szerezzen trónigényének, Ágost az 1713-as pragmatica sanctio elfogadásával elnyerte VI. Károly német-római császár támogatását, majd engedményeket tett Anna orosz cárnőnek, hogy növelheti befolyását Kurföldön. A külföldi támogatásnak köszönhetően, 1733. október 5-én megválasztották lengyel királynak és litván nagyfejedelemnek, elűzve a korábban francia támogatással a hatalmat megszerző Stanisław Leszczyńskit.

Ágost, apjához hasonlóan a művészetek nagy mecénása volt hazájában, Szászországban, míg a lengyel államügyeket főtanácsadójára, Heinrich von Brühlre bízta. Külpolitikájában támogatta Ausztriát Poroszországgal szemben az osztrák örökösödési és a hétéves háború során, utóbbi eredményképp Szászország porosz megszállás alá is került. Lengyelországban uralkodását a Poniatowski és a Czartoryski családok egyre növekvő befolyása, valamint Nagy Katalin cárnő lengyel belpolitikába való beavatkozása jellemezte. Uralkodása elmélyítette a társadalmi anarchiát az országban, és növelte a Nemzetközösség függőségét szomszédjaitól, nevezetesen Poroszországtól, Ausztriától és Oroszországtól. Halálát követően a lengyel–litván trónra nem valamely gyermeke, hanem a lengyel nemes, Stanisław August Poniatowski, az orosz cárnő szeretője lépett.

Ágost még 1719-ben vette feleségül Mária Jozefa főhercegnőt, a korábban elhunyt I. József német-római császár leányát. Feleségével való házasságából összesen tizenhat gyermeke született, amelyek közül nem mindegyiket ismernek el a történészek...

Titulusai

III. Ágost király hivatalos megnevezése latinul: Augustus III, Dei Gratia rex Poloniae, magnus dux Lithuaniae, Russie, Prussiae, Masoviae, Samogitiae, Kijoviae, Volhyniae, Podoliae, Podlachiae, Livoniae, Smolensciae, Severiae, Czerniechoviae, nec non haereditarius dux Saxoniae princeps et elector etc.

Magyarul: III. Ágost Isten kegyelméből Lengyelország királya, Litvánia nagyhercege, Oroszország, Mazóvia, Szamogitia, Kijev, Volhínia, Podólia, Livónia, Szmolenszk, Severia, Csernyigov hercege, és ugyanúgy Szászország választófejedelme.

Családfa

III. János György szász választófejedelemsz. 1647.VI. 30. † 1691. IX. 12. Anna Zsófia dán királyi hercegnősz. 1647. IX. 1. † 1717. VII. 1. Keresztély Ernő brandenburg–bayreuthi őrgróf sz. 1645. † 1712. V. 10. Zsófia Lujza württembergi hercegnő sz. 1642. II. 19. † 1702. X. 13.                   II. (Erős) Ágostsz. 1670. V. 12. † 1733. II. 1. Brandenburg–bayreuthi Krisztina lengyel királynész. 1671. XII. 29. † 1727. IX. 5.          

Habsburg Mária Jozefaur. 1699. XII. 8. † 1757. XI. 17. OO   1719. VIII. 20. III. (Szász) Ágostsz. 1696. X. 17. † 1763. X. 5.                                         Fryderyk August Wettyn  sz. 1720. XI. 18.  † 1721. I. 22.   Józef August Wettyn  sz. 1721. X. 24.  † 1728. III. 14.   Frigyes Keresztély szász választófejedelem  sz. 1722. IX. 5.  † 1763. XII. 17.   Mária Amália spanyol királyné  sz. 1724. XI. 24.  † 1760. IX. 27.   Maria Małgorzata Wettyn  sz. 1727. IX. 13.  † 1734. II. 1.                       Mária Anna Zsófia sz. 1728. XII. 29.  † 1797. II. 17.   Franciszek Ksawery Wettyn  sz. 1730. XII. 25.  zm. 1806. VI. 24.   Mária Jozefa Karolina  sz. 1731. XI. 4.  † 1767. III. 13.   Karol Krystian Wettyn sz. 1733. VII. 13.  † 1796. VI. 16.   Krystyna Wettyn  sz. 1735. II. 12.  † 1782. XI. 19.                       Elżbieta Wettyn sz. 1736. II. 9.  † 1818. XII. 24.   Albert Kázmér  sz. 1738. VII. 11  † 1822. II. 10.   Klemens Wacław Wettyn sz. 1739. IX. 28.  † 1812. VII. 27.   Kunegunda Wettyn  sz. 1740. XI.10.  † 1826. IV. 8.  

Jegyzetek

Források

Kapcsolódó szócikkek Lengyelország uralkodóinak listája Lengyel fejedelmek és királyok családfája

Kategória:Lengyel uralkodók Kategória:Wettin-ház Frigyes Agost 02 Kategória:Katolikus vallásra tért személyek Kategória:1696-ban született személyek Kategória:1763-ban elhunyt személyek Kategória:Az Aranygyapjas rend lovagjai Kategória:Drezdaiak