A Gemenci Állami Erdei Vasút a Duna–Dráva Nemzeti Park területéhez tartozó gemenci ártéri erdőben halad Pörböly településtől a Sió csatornáig mintegy 32 kilométeren keresztül. A kisvasút egész évben menetrend szerint közlekedik. Kisvasúti napja: szeptember harmadik szombatja, üzemeltetője a Gemenc Zrt.
Története A gemenci kisvasút hálózata több független vasúti pálya összekapcsolásából alakult ki. A független vonalak az ártéri erdő fakitermelésében nyújtottak segítséget. Ezek a vonalak még 7 kg/folyóméteres sínekből épültek. 1955-ben fektették le a Keselyűs – Gemenc közti szakaszt. 1956-ban az Ásás – Duna közötti részt készítették el, majd 1963-ban ezt Lovasfokig hosszabbították meg.
1966-ban egyesítették a kisvasutakat és korszerűsítették a vágányokat. A meglévő kis teherbírású sínszálakat 18 kg/folyóméteresre cserélték. 1982-ben a Keselyűstől Bárányfokig tovább építették, így érte el a mai formáját és hosszát.
A személyszállítás 1966-ban ( évvel ezelőtt) indult meg a vonalon. A személykocsik az Oroszlányi Gazdasági Vasútról kerültek ide. Az ezt követő években rohamosan nőtt mind az utasok, mind a szállítandó áruk mennyisége. Az 1970-es években elmaradt karbantartási munkák miatt romlott az állapota a vasútüzemnek. A vágányok rossz állapota miatt a maximális sebességet kénytelenek voltak a felére csökkenteni.
A jobbparti hullámtéri erdőben a Duna az alkalmankénti árvizeivel időszakosan elönti és járhatatlanná teszi az erdei utakat. A rendszeresen árvízjárta terepen a vasút az egyetlen biztos közlekedési és teherszállítási eszköz. Ez, valamint a turizmus fellendülése a múltban és a jelenben egyaránt indokolja a vasútüzem tartós fenntartását és fejlesztését.
Magyarországon a Csömödéri Állami Erdei Vasúttal együtt az utolsó kettő kisvasút egyike, amelynek fő árbevételi forrását a turizmus helyett még mindig az árufuvarozás adja.
2019 óta csak Pörböly és Malomtelelő között üzemel menetrend szerinti személyszállítás. Az utolsó személyvonat Keselyűs és Bárányfok között 2014. október 26-án, Malomtelelő - Gemenc-Dunapart - Keselyűs viszonylatban 2019. október 27-én közlekedett.
Pörböly és Gemenc-Dunapart között 2022-ben közlekedett különvonat. bélyegkép|Rezét gőzmozdony. Szombatonként és ünnepnapokon van szolgálatban
Járműállomány bélyegkép|jobbra|250px|A Gemenci Állami Erdei Vasút C 50–Z 404 pályaszámú átalakított dízelmozdonya Gemenc Duna-parton. Ez típusának
egyetlen példánya, a C-50 továbbfejlesztése bélyegkép|jobbra|250px|Házi gyártmányú nyitott személykocsi bélyegkép|jobbra|250px|Bax kocsi Gőzmozdony A Rezét nevű gőzöst 2000. május 2-án hozták Erdélyből. Pályaszáma: 490,2003.
C-50 Öt darab C-50-es (CDH08-401[átépítve], CDH08-405,CDH08-408) magyar gyártmányú dízelmozdony teljesít szolgálatot a vasútüzemen. Ezek mindegyikén az eredetileg 5 fokozatú tolókerekes váltóművet átépítették hidraulikusra, majd az C50Z-404 pályaszámút átalakították C 50–Z típusúra.
Személykocsik
Összesen 11 db személykocsi üzemel, ebből több házilag teherkocsi alvázára gyártott, valamint három házi gyártmányú kocsit a Királyréti Erdei Vasútról vettek.
Megállóhelyek
A menetidő percben van megadva és az érkezési időpontok alapján lett megállapítva. Pörböly – Gemenc-Dunapart – Keselyűs – Bárányfok (310) menetidő↓ megállóhely neve menetidő ↑ 0 Pörböly 140 20 Nagyrezét 132 26 Lassi 117 33 Malomtelelő 107 78 Gemenci delta 63 81 Gemenc-Dunapart 63 98 Gemenci delta 46 118 Keselyűs 25 145 Bárányfok 0 A 2022-es és 2023-as menetrendi évben csak Pörböly és Malomtelelő között közlekednek a vonatok.
Nevezetességek és látnivalók a vasút környékén Gímszarvas- és vaddisznócsordák az erdő területén Gemenci tanösvény Trófeamúzeum Malomtelelő tanösvény A Malomtelelő állomástól induló, mintegy 3 kilométer hosszúságú tanösvény a Gemenci-erdő növény- és állatvilágát mutatja be. Úgyszintén innen érhető el az erdő egyetlen, turisták által is látogatható kilátója, melyről szerencsésebb esetben számos vízimadarat lehet megfigyelni. Ez nagyjából 200 méterre található az állomástól. Ökológiai tanösvény A bárányfoki végállomásról érhető el az Ökológiai tanösvény, melyet 2000-ben hozott létre a Duna–Dráva Nemzeti Park és a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Rt.
Megközelítése Közösségi közlekedéssel Vonattal: a 154-es számú lal Pörböly vasútállomásig kell utazni, ahonnan a kisvasút állomása mintegy 200 méternyi sétára található. Térkép
Egyéni közlekedéssel A pörbölyi végállomáshoz gépkocsival Szekszárdról Bátaszéken át (az M6-os autópályán vagy az 56-os főúton, majd az 55-ös főúton) Pörbölyig kell menni. Keselyűs és Bárányfok állomások a Szekszárdtól Őcsény felé vezető 5113-as úton, majd az abból kiágazó 51 369-es számú mellékúton érhetők el. A vasút többi, közbenső megállási pontja csak alsóbbrendű közutakon vagy erdei utakon érhető el.
Jegyzetek
Külső hivatkozások Gemenc Zrt. honlapja A gemenci vasút leírása a kisvasút a Geocaching-en
Szépirodalmi vonatkozások Csohány Domitilla: Rezét gőzös és a gemenci kisvasút; Beszédírók Kft., Pécs, 2021
Kategória:Magyarország kisvasútjai Kategória:760 mm-es nyomtáv