Kállai Ernő (1986-) Liszt Ferenc-díjas magyar hegedűművész.

Élete Már 12 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémia Különleges Tehetségű Gyermekek osztályába, majd 2006-ban teljes ösztöndíjat kapott a New York-i Juilliard School egyetemre, ahol Ichák Perlman tanítványaként bachelor és master diplomát szerzett.

2008-ban a Carnegie Hall – Stern Auditóriumában szólistaként a Juilliard Zenekarral debütált, nagy sikerű előadását a Strad Magazin kiváló kritikával méltatta.

2011-ben a New York-i Filharmonikusok kíséretével mutatkozott be, de olyan nagy múltú helyszíneken is bemutatta tehetségét, mint a párizsi Louvre Auditorium, az Avery Fisher Hall, az Alice Tully Hall, a Chicago-i Symphony Hall, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, vagy a Művészetek Palotája. Koncertezett szerte Amerikában, Kanadában, Mexikóban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Svédországban, rendszeres fellépő művésze külföldi és hazai zenei fesztiváloknak.

Elkötelezett kamarazenészként együtt koncertezett mesterével, a világhírű hegedűművésszel Ichák Perlmannal és a Perlman Music Program tagjaival. 2014-ben a Hungaroton kiadásában Mozart Szonáták lemeze jelent meg, 2015-től a Kállai Vonósnégyes primáriusa. Külföldi és hazai díjak kitüntetettje, Junior Prima díjas és Fischer Annie Ösztöndíjas művész.

Egy Carlo Antonio Testore hegedűn játszik, a Summa Artium Alapítvány jóvoltából. 

Diszkográfia Mozart: Sonatas for Violin and Piano (2014) Gulyás Csilla: Classical Sonatas for Harp (2015)

Díjai és elismerései 1998, 2003. Országos Zathureczky Hegedűverseny 1. díj, különdíj 2004. Semmering-i Bécsi Klasszikus Verseny 1. díj 2004. Semmering-i Kodály Verseny 1. díj 2005. Nemzetközi Sarasate Hegedűverseny, Spanyolország, különdíj 2007. New York-i Salon de Virtuosi, Valerie Beth Schwartz Career Grant 2008. Juilliard Concerto Competition, New York, 1. díj 2008. Carl Flesch Nemzetközi Hegedűverseny 1. díj 2011. Alexander & Buono Nemzetközi Vonósverseny, New York, 1. díj 2012. Nemzetközi Szigeti József Hegedű és Brácsaverseny 2. díj, közönségdíj 2012. Junior Prima díj 2016. Fischer Annie Ösztöndíj 2026 Liszt Ferenc díj

Jegyzetek

Kategória:Magyar hegedűsök Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Junior Prima díjasok Kategória:Liszt Ferenc-díjasok