Balásy Ferenc Xavér Ágost (Buda-Vár, 1748. augusztus 25.Keresztelési bejegyzése, Budavár r.k. – 1828 után) jezsuita szerzetes, budai főjegyző.

Élete bélyegkép|jobb|150px|A Xavéri Szent Ferenc szobor talpazatán olvasható latin nyelvű felirat: „DIVO XAVIERO VERBIS BVDENSIS PATRONO AVGVSTINVS BALÁSY JVDEX HOC DEVOTIONIS TESTIMONIVM POSVIT ANNO MDCCLXIX” Balásy Ágoston budai bíró és Herselli Mária fia. Bécsben volt rhetor, amikor 1762-ben a trencséni rendházba felvették; a szerzet eltörlése után (1773) Komáromban a szónoklattant tanította. 1777. július 7-én Buda városának polgára lett. 1778-tól ugyanitt törvényszéki aljegyzőként működött, 1780-ben főjegyző, majd 1790-ben városi tanácsos lett. 1790-ben a Budára visszahozott Szent Koronát üdvözölte, majd 1795 és 1797 között városi bíróként tevékenykedett. 1795-ben Kalmárffy Ignác korábbi bíró és Laszlovszky József bepanaszolták. 1808-ban polgármester lett, később pedig királyi udvarnok.

Apja, az akkori városbíró 1769-ben egy mészkőszobrot állíttatott Buda egykori patrónusának, Xavéri Szent Ferenc tiszteletére a Szentháromság téren. A rongálódott szobor jelenleg a XI. kerületben, az Amerikai temetőben található.Budapest Műemlékei II., szer.: Pogány Frigyes, Akadémia kiadó, Budapest 1962, 518. o.

Munkái Oratio de collegio Pazmaniano. Viennae, 1769 Prosphoneticon, quod, cum universa studiorum academia inauguraretur civit, Budensis honoribus. Budae, 1780 (Schönwisner In Romanorum iter per Pannoniam ripam cz. munkája elé nyomatott beszéd) Salutatio excelsis sacrae Hungariae coronae custodibus dum eadem Budam subintraret dicta. Uo. 1790

Jegyzetek

Források

Homályzónák – Felvilágosodás és liberalizmus. Tanulmányok Kecskeméti Károly 80. születésnapjára 2013. 59-60. old.

Kategória:Magyar jezsuita szerzetesek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Buda polgármesterei Kategória:1748-ban született személyek Kategória:A 19. században elhunyt személyek