A kínai ókor a kínai történelemnek az i. e. 18. század – i. sz. 220 közötti időszakát öleli fel, ami nagyjából egybeesik a közel-keleti és európai ókorral. A kínai ókort Kína őstörténete előzi meg, és a kínai középkor vagy középső császárkor követi (220–1368).A kínai ókor megfelelője angolul Pre-Imperial and Early Imperial China („császárkor előtti és kora császárkori Kína”), a kínai középkoré pedig Mid-Imperial China, Mid-Imperial Era, Mid-Imperial Period („középső császárkori Kína”, „középső császárkor”). Ugyanezek azonban a kínai történetírásban „ókor” és „középkor” néven szerepelnek, amit mi is követünk cikkünkben - lásd: The Chinese Middle Ages in Communist Historiography Egyes angolszász történészek is használják a „kínai ókor” (Ancient China, Chinese Antiquity) kifejezést, de csak a császárkort megelőző időszakot és esetleg a Qin-dinasztia korát értik alatta.
A kínai ókor a következő korszakokra osztható:
Kínai bronzkor Shang-kor (i. e. 18–11. század): korai bronzkor, írás megjelenése Korai Zhou-kor vagy Nyugati Zhou-kor (i. e. 11. század – i. e. 771.): késő bronzkor Kínai vaskor - Késői Zhou-kor vagy Keleti Zhou-kor: az írott történelem kezdete Tavasz és ősz korszak (i. e. 770 – i. e. 476.) Hadakozó fejedelemségek kora (i. e. 476 – i. e. 221.) Korai császárkor Qin-kor (i. e. 221 – i. e. 206.) Han-kor (i. e. 206 – i. sz. 220.)
A legendák kora
A legendák kora a kínai történelemnek az írott történelem korát megelőző mesés korszaka. Erről a korról a szóbeli hagyományt lejegyző írott források számolnak be, amelyek nem korábbiak az i. e. 1. évezrednél. A leghíresebb ezek közül Sima Qian (magyar népszerű átírással: Sze-ma Csien) A történetíró feljegyzései című őskrónikája, amely a történelem kezdetét az i. e. 3. évezred elejére teszi. A krónika szerint kezdetben a „Három fenség” (Sanhuang 三皇, magyar: szan-suang) és az „Öt császár” (Wudi 五帝, vu-ti) névvel illetett mitikus uralkodók, úgynevezett „kultúrhéroszok” jelentek meg a későbbi Kína területén lakhatóvá téve a földet, s megtanítva az addig a vadság állapotában élő embereket a különféle civilizációs vívmányokra. A kultúrhéroszokat a Yu császár által alapított Xia-dinasztia követte.
A kultúrhéroszok uralma
Az első kultúrhérosz Huangdi (Huang-ti), a Sárga Császár volt, akinek a nevéhez olyan találmányok fűződnek, mint például a fejsze, a mozsár, az íj, a nyíl, a ruha, a cipő, a szekér, a csónak, a kútfúrás, a naptár, s ami talán a legfontosabb, a harang és az áldozati edény – ez utóbbiak biztosították ugyanis a kapcsolatot az istenekkel, szellemekkel, ősökkel. Bizonyos források szerint ő írta elő először, hogy a férfiak és a nők különböző ruhát viseljenek – tehát vele jelent meg a különbségtételek rendszere, a nemek elválasztása, amely a kínaiak számára oly fontos volt. Huang Di kezdte meg a közutak építését is. A kultúrhéroszok közé tartozott Fuxi, ő tanította meg az embereket a vadászatra, a halászatra, a hús megfőzésére, ő teremtette meg a bagua-t (pakua), vagyis a nyolc jósjelet. Ő határozta meg a házasulás szabályait, és a korábbi csomóírás helyébe lépő írásjegyek kidolgozását is neki tulajdonítják. Shennong (Sen-nung), az „isteni földműves” nevéhez a földművelés kezdetei, a földműves szerszámok, a gyógyfüvek ismerete, és a kereskedelem – az első cserepiacok létrehozása – kötődnek. A Suiren (Szuj-zsen) nevű kultúrhérosz a hagyomány szerint a tűzgyújtást ismertette meg a világgal. A felsoroltak és a többi kultúrhős természetesen legendás személyek, létük igazolhatatlan. A köréjük fűződő történetek azonban arról jó képet adnak, hogy a kínaiak mely vívmányokat tartották fontosnak, mely tárgyakról és intézményekről gondolták azt, hogy általuk kiemelkednek a kínai világot körülvevő barbárságból.
A kultúrhéroszok korának végén két, a konfuciánus hagyomány által a bölcs és erényes ember megtestesítőjének tartott uralkodó, Yao (Jao) és Shun (Sun) után a „Nagy” jelzővel illetett Yu császár került a trónra, aki többek között a Kínában oly fontos vízszabályozási tevékenységgel szerzett magának hírnevet. (E három bölccsel többször találkozunk majd a késő Zhou-kori filozófiai szövegekben.) Nagy Yuhöz olyan közjogi intézmény fűződik, amely egészen a 20. század elejéig meghatározta Kínát: ő hozta létre az örökletes monarchiát. Míg ugyanis a korábbi legendás uralkodók utódjukat rátermettség alapján választották ki minisztereik, híveik közül, Yu a saját fiát ültette a trónra. Ezután Kínában évezredekig elképzelhetetlen volt az olyan utódlás, amely nem az uralkodói családon belül történt – kivéve természetesen a véres dinasztiaváltásokat, amelyek esetében az uralkodóház erényének hanyatlására volt szokás hivatkozni.
A Xia-dinasztia kérdése
A Nagy Yu császár által alapított Xia-dinasztia a hagyományos datálás szerint az i. e. 23-18. század között állt fenn. A Xia-dinasztia kérdése azonban meglehetősen problematikus. A régészeti leletek nem bizonyítják, hogy ekkoriban Kína területén létezett volna valamiféle egységes állam, és Xia nevű dinasztia létét sem igazolja semmi. A tárgyi leletek tanúsága szerint Kínában ekkoriban bomlott fel a fejlett ősközösségi társadalom, s a kínaiak elődjei a következő századokban léptek át az újkőkorszakból a korai bronzkorba.
Az 1920-as években a nyugati történetírás módszereit is alkalmazó Yigupai (疑古派; ji-ku-paj; „a régi forrásokban való kételkedés”) irányzata, Gu Jieganggal (顧頡剛; Ku Csie-kang) az élén megkérdőjelezte a Han-korból ránk maradt források történeti hitelességét, és a vízözönt megfékező Yu császárnak és más személyeknek is kimutatta mitikus jellegét. Ily módon az állítólagosan Yu császár által alapított és Jie (桀; Csie) császárral kihalt Xia-dinasztia léte is megkérdőjeleződött. Ugyanakkor a Sima Qian által lejegyzett Shang-dinasztia kronológiáról a megtalált közvetlen jóscsontforrások alapján kiderült, hogy hiteles, és pontosan rögzíti a királyok névsorát.
Manapság a Xia-dinasztiát a Luoyangtól (lo-jang) keletre, Henanban feltárt Erlitou-kultúrával (二里頭, i. e. 19. század – i. e. 14. század közepe) szokás azonosítani, amely valóban domináns szerepet töltött be a korabeli Kínában. Az Erlitou-településeken palotának is beillő, 100×100, illetve 72×58 méter alapméretű épületeket találtak. A sírokban a hagyományos edényeken kívül kezdetleges, egyszerű formájú bronzedények is felbukkannak.
A Shang-kor (i. e. 18–11. sz.)
thumb|right|300px|Yin város, a Shang-dinasztia fővárosának emlékhelye a mai Anyangban, Henan tartományban
Az első bizonyítottan létezett dinasztia a Shang-dinasztia (Sang) volt (más néven Yin-dinasztia) volt, amely az i. e. 18–17. században jutott hatalomra a kegyetlenségéről és züllöttségéről híres utolsó Xia-házi uralkodó, Jie hatalmának megdöntésével. A Shang királyok befolyása a Sárga-folyó középső és alsó szakaszának, illetve ezek mellékfolyóinak völgyére terjedt ki, tehát a mai Észak-Kína jelentős része az uralmuk, vagy legalábbis hatásuk alatt állt. A Shangok birodalma – bár erről igen keveset tudunk – minden bizonnyal nem egységes állam volt, hanem a Sárga-folyó vízgyűjtő területén élő olyan törzsek szövetsége, amelyek elismerték a Sang törzs uralkodójának vallási és politikai elsőbbségét, adót fizettek neki és részt vettek a hadjárataiban.
Az állam – vagy államok – alapja ekkor már a földművelő faluközösség volt, amely adót fizetett a felette uralkodó, tőle valószínűleg élesen elkülönülő arisztokratikus vezető rétegnek. A korszak két felbecsülhetetlen jelentőségű vívmánnyal gazdagította a kínai kultúrát: egyrészt megjelent és elterjedt a bronz – a fantasztikus díszítésekkel ellátott Shang-kori bronztárgyak ma a múzeumok féltve őrzött kincsei –, másrészt megszületett a kínai írás.
A bronz „arisztokratikus” fém: előállítása a korban igen drága volt, ezért elsősorban – sok esetben máig ismeretlen funkciójú és megfejtetlen díszítésű – áldozati edények, illetve fegyverek készültek belőle. Ez elősegítette a társadalom tagozódását, végképp elvált egymástól a termelőmunkát végző, elsősorban földműveléssel (és kiegészítésképpen selyemhernyó-tenyésztéssel, selyemszövéssel) foglalkozó köznép, valamint az ezt igazgató, adójáért háborúskodó, helyette az istenekkel kapcsolatot tartó, szabadidejét főként vadászattal töltő arisztokrácia. A kínai társadalom egészen Konfuciusz és a többi korai filozófus koráig (i. e. 6–5. sz.) mereven arisztokratikus maradt.
A másik Shang-kori vívmány, az írás talán a bronznál is nagyobb hatással volt a későbbi kínai fejlődésre. Az első írásos emlékek az i. e. 2. évezred közepéről maradtak fenn; sok más ókori kultúrától eltérően ezek nem gazdasági feljegyzések, hanem rituális jellegű feliratos tárgyak, úgynevezett jóslócsontok. Ezek zöme a Shang királyi udvarban készült. A királyi jós egy lapos csontdarabra felvésett egy kérdést a jövőre (például a másnapi vadászat sikerére) vonatkozóan, majd a csontdarabot izzó fémdarabbal hevítette. A csont megrepedt, a jós a repedésekből olvasta ki a választ, amit sokszor a csontra is felvésett. Ezután a csontdarabot a királyi „levéltárba” helyezték, így maradhatott ránk egy helyen – a Shangok egyik fővárosában, Anyang közelében – több tízezer feliratos jóslócsont.
A jóslócsontokon található írásjegyek – bár egy részüket még nem sikerült megfejteni – minden kétséget kizáróan a mai kínai írás közvetlen elődjének tekinthetők. Nem tudjuk, hogy a csonton kívül írtak-e más anyagra. Mivel azonban a jóslócsontokon már egy viszonylag fejlett írásrendszer jelenik meg, elképzelhető, hogy a kínai írás már a jóslócsontok elterjedése előtt létrejött, de e fejlődésről – amely valamely romlékony anyagon, például vásznon, falevélen, bambuszlapon stb. mehetett végbe – semmit nem tudunk.
Az a tény, hogy a kínai írás alapja a Shang-korban létrejött bonyolult, több ezer írásjegyből álló rendszer lett, nagy hatással volt a későbbi kulturális fejlődésre. Mivel az írás megtanulásához rengeteg – a termelőmunkától elvont – idő kellett, az írástudás még inkább az előkelők kiváltsága lett, mint az egyszerűbb írásrendszert használó kultúrákban. E bonyolultság lehet a magyarázata annak a hatalmas tiszteletnek is, amely Kínában az írástudókat és az írott szót évezredekig övezte. A jogfejlődés szempontjából is fontos az írás-olvasás nehézsége; mivel a később írásba foglalt törvényeket csak a kiválasztott kevesek tudták elolvasni, feltételezhetjük, hogy az írott törvények inkább az azokat alkalmazó írástudó hivatalnokok, mint a köznép számára születtek. Talán ennek is része volt abban, hogy Kínában – tudomásunk szerint – nem jött létre olyan népi mozgalom, amelynek célja a törvények írásba foglalása lett volna.
A jóslócsontok mellett a Shang-korban születtek feliratos bronzedények is, ezek általában valamilyen rituális cselekedetet vagy birtokadományt örökítettek meg, csakúgy, mint a későbbi, Zhou-kori bronztárgyak. Az írásos források jellegüknél fogva igen keveset árulnak el a Shang-kori társadalomról, még kevesebbet a korban követett jogról, szabályokról. Feltételezhetjük, hogy írott törvények nem léteztek, s az életet az íratlan szokásjog szabályozta.
Megjegyzendő, hogy a Shang-kori civilizáció folyóvölgyi jellegű volt. A folyóvölgyekben alakultak ki a civilizációs központok, az azokat elválasztó hegyekben civilizálatlan, barbár törzsek éltek, amelyek folyamatosan veszélyeztették a letelepült, földműves népességet. A hanok a későbbi korokban is elsősorban a folyóvölgyekben telepedtek meg, csak rendkívül lassan, több évezredes folyamat eredményeként sikerült a hegységekből kiszorítaniuk vagy beolvasztaniuk a „barbár” törzseket.
A Zhou-kor
thumb|300px|Nyugati Zhou-korabeli váza üveg berakásokkal a Kr. e. IV–III. századból. (British Museum)