Kína történelme (részeként kezelve az 1912-ig létező Kínai Birodalom történetét) a világ történelmében egyedülálló azzal, hogy ez a civilizáció ugyanazon a kontinensnyi méretű területen, több évezreden át folyamatosan fennmaradt, népessége ismereteink szerint mindvégig a legnagyobb volt a világ etnikumai között, és fejlődését az időnkénti súlyos megtorpanások ellenére mindig meg tudta újítani, ezáltal évszázadokon keresztül a világ vezető hatalma tudott maradni, a zűrzavaros időszakokat követően pedig újra és újra azzá válni.
Minden régió, amelyet ma a kínai világ részének tekintünk, megtapasztalta az egység, a szétesés, a jólét és a viszály időszakait. A kínai civilizáció földrajzi magját a Sárga-folyó völgye és a Jangce-medence alkotja. Kína etnikai és nyelvi népcsoportok gazdag sokszínűségét őrzi. A kínai történelemszemlélet a dinasztikus ciklusokon alapszik: a császári dinasztiák felemelkednek és buknak, és bizonyos eredményeket tulajdonítanak nekik. Különböző időpontokban a domináns kínai kultúrát képviselő államok közvetlenül ellenőriztek olyan területeket, amelyek nyugaton a Tien-sanig, a Tarim-medencéig és a Himalájáig, északon a Szaján-hegységig, délen pedig a Vörös-folyó deltájáig terjedtek.
A neolitikumban egyre összetettebb politikai rendszerek kezdtek kialakulni a Sárga- és a Jangce folyók mentén. A hagyományos kínai történetírás szerinti (i. e. 23–18. század) a történészek nagy többsége szerint azonosnak tekinthető a Kína középső síkságán található régészeti Erlitou kultúrával. A legkorábbi írott kínai nyelvi emlék nagyjából i. e. 1250-ből származik, a kínai jóslócsontokon maradtak fenn. Kínát az írás független feltalálásának nagyon kevés helyszíne közül az egyik. A legkorábbi fennmaradt irodalom a (kb. i. e. 1046 – 256) korából származik, amikor lerakták az olyan filozófiák alapjait, mint a konfucianizmus, a taoizmus, a legizmus és az öt elem gondolatköre.
Kínát először egyesítette i. e. 221-ben. Szabványosították a helyesírást, a súlyokat, a mértékeket és a törvényeket. A Han-dinasztia (i. e. 202 – i. u. 220) idején Kína belépett klasszikus korszakába. Erről a korról kapta nevét a domináns kínai etnikai csoport, a han kínaiak etnikuma és a nyelvük. A kínai birodalom ebben az időszakban érte el legnagyobb földrajzi kiterjedését. Műszaki fejlettsége egyenértékűnek tekinthető a korabeli Római Birodaloméval. Ezt dinasztiát a hosszú széthúzás időszaka követte, amely alatt a buddhizmus jelentős hatással kezdett lenni a kínai kultúrára, miközben a kalligráfia, a művészet, a történetírás és a történetmesélés virágzott.
Az 581-ben kezdődött , majd a Tang-dinasztia (608–907) újra létrehozta a birodalom egységét. Ez a kor virágzó fejlődést hozott a tudomány, a technológia, a költészet, a gazdaság és a földrajzi befolyás terén egyaránt. A Tang-dinasztia felbomlása után a (960–1279) idején érte el az ország a kínai császári kozmopolita fejlődés maximumát. Bevezették a gépi nyomtatást, és bizonyos szövegek legkorábbi fennmaradt emlékei közül sok fanyomat ebből a korszakból származik. A -dinasztia tudományos fejlődése élenjáró volt a világon, és a császári vizsgarendszer ideológiai struktúrát adott a politikai bürokráciának. A konfucianizmus és a taoizmus összefonódott a neokonfucianizmusban.
1271-ben a Mongol Birodalom végül meghódította Kínát, és létrejött a . Ebben az időben kezdett erősödni a kapcsolat Európával. A következő, kínai etnikumú Ming-dinasztia (1368–1644) alatt elért eredmények közé tartoznak a kínai földrajzi felfedező utak, a porcelánművészet kibontakozása és a közmunkák olyan eredményei, mint a Nagy-csatorna és a kínai nagy fal helyreállítása. A négy klasszikus kínai regény közül hármat a Ming-dinasztiában írtak.
A Mingek uralmát a mandzsu etnikumú követte. (uralkodott 1735–1796) megbízásából egy teljes enciklopédia készült a császári könyvtárakról, amely közel egymilliárd szó. A császári Kína ekkoriban érte el legnagyobb területi kiterjedését, de az ország egyre súlyosabb konfliktusba került az európai hatalmakkal, ami az ópiumháborúkban és az azokat követő egyenlőtlen szerződésekben csúcsosodott ki.
1911-ben a Szun Jat-szen és mások vezette forradalom létrehozta a Kínai Köztársaságot. 1927 és 1949 között nagy veszteségekkel járó polgárháború dúlt a Csang Kaj-sek vezette köztársasági kormány és a kommunistákhoz kötődő Kínai Vörös Hadsereg között, miközben mindkettőjük harcolt az iparosodott Japán agressziója ellen.
A kommunista győzelem után 1949-ben kikiáltotta a Kínai Népköztársaság (KNK) megalakulását, a Kuomintang pedig Tajvanra vonult vissza. Mindkét kormány továbbra is Kína teljes területét magáénak vallotta. A Kínai Népköztársaság fokozatosan megszerezte a nemzetközi diplomáciai elismerés túlnyomó részét, és Tajvan státusza a mai napig vitatott. 1966 és 1976 között a Mao elnök által hatalma megszilárdítása érdekében indított kulturális forradalom óriási károkat okozott az országnak. Halála után a kínai kormányzat gazdasági reformokat indított vezetésével, és az 1990-es évektől Kína a világ leggyorsabban növekvő, majd második legerősebb gazdaságává vált.
Kína őstörténete
Az őstörténet a kínai történelem kezdeteit, prehisztorikus (történelem előtti) korszakát foglalja magában. Ide tartozik az őskor és az európai értelemben vett ókor első szakasza (i. e. 4. évezred közepe – i. e. 18. század).
Előemberek és ősemberek Kína területén (őskőkor) bélyegkép|250px|A pekingi előember koponyamaradványa A legkorábbi fosszilis emberi koponya az 1963-ban tartományban talált i. e. 600 000 évre datálható lelet. A pekingi előember (Homo erectus pekinensis, korábban Sinanthropus pekinensis; kínaiul: 北京猿人; pinjin: Bĕijīng yuánrén) maradványai kb. 400 000 évvel előttire datálhatók, és 1923-ban találta meg őket Johan Gunnar Andersson svéd tudós a Peking melletti (周口店, Zhōukǒudiàn) falu barlangrendszerében.
felső barlangjaiban időben az európai cro-magnoni embernek megfelelő késő kőkori (i. e. 50 000 – 35 000) használati tárgyakat is találtak. Ez a korai Homo sapiens csontból és kőből eszközt készített, állati bőrből ruhákat és tudott tüzet gyújtani.
Legendák
A kínai legendák szerint az első kínait nak hívták, több millió évvel ezelőtt tűnt fel az ég és a föld szétválasztása után. Ezt követően az ég tizenhárom császára 234 000 évig uralkodott, majd az emberek kilenc császára 45 000 éven át. Az ég császárainak kígyótestük, az embereknek leányarcuk, lópatájuk, kígyótestük volt. A kezdeti időszakban barlangokban vagy fákon kuporogtak a kínaiak, szárnyas szarvasokon vagy sárkányokon jártak. Boldogtalanok voltak, de fejedelmeik gazdagok. Még tizenhárom dinasztia jött, az utolsót ötezer éve alapította. Az írás, a házasság, az áldozat, a zene és a törvények fűződnek nevéhez a legendák szerint. Az őt követő Shennongé az első háború, a piac, a mezőgazdaság, az orvostudomány.
Neolitikus kor (újkőkor) A korábbi nézettel szemben, mely szerint Kínában a Sárga-folyó környékén alakult ki először egyfajta magkultúra (, majd ), és ez fokozatosan terjedt el a ma Kínának nevezett területen, az újabb régészeti feltárások egyértelműsítik azt, hogy Kína történelmének kezdeteitől számos kulturális centrummal rendelkezett. Az i. e. 8. évezredben lezajlott neolitikus forradalom után az egyes területeken egyre határozottabban kezdtek jelentkezni az egyediség jelei. A legtöbb területen felfedezhető egyfajta helyi folytonosság, habár a régészek gyakran különböző névvel illetik az egymást egy adott helyen követő kultúrákat.
Az i. e. 8. évezredben a mai Kína északi és déli részén egyaránt megindult a mezőgazdasági tevékenység, megkezdődött Kína neolitikus forradalma. Ebből a korai időszakból számos leletet találtak. A (裴李崗, Péilǐgǎng) és (磁山) lelőhelyein több kölesféle (Setaria italica, Panicum miliaceum) feldolgozására alkalmas eszközökre bukkantak. Utalást találtak arra is, hogy a kutyát és a sertést háziasították. A -kultúrához tartozó településen a temetőben egyszerű, kevéssé díszített agyagedényeket is találtak. Délen az i. e. 5. évezredre datálható rizsmaradványokat (Oryza sativa) fedezték fel. A déli ban és ban még korábbi, az i. e. 8. évezredből származó termesztett rizs maradványaira bukkantak a kutatók. A neolitikus reformokhoz tartozik még a textilek fejlettebb előállítása is.
Kínai ókor
Bronzkor A Sárga-folyó vidékén több bronzkori kultúra fejlődött ki egymás mellett, amelyek nem alkottak egységes birodalmat.
-dinasztia
270px|bélyegkép|A dinasztia területe Az első bizonyítottan létezett dinasztia a -dinasztia (más néven -dinasztia) volt, amely az i. e. 18–17. században jutott hatalomra a kegyetlenségéről és züllöttségéről híres utolsó -házi uralkodó, hatalmának megdöntésével. A királyok befolyása a Sárga-folyó középső és alsó szakaszának, illetve ezek mellékfolyóinak völgyére terjedt ki, tehát a mai Észak-Kína jelentős része az uralmuk, vagy legalábbis hatásuk alatt állt. A ok birodalma – bár erről igen keveset tudunk – minden bizonnyal nem egységes állam volt, hanem a Sárga-folyó vízgyűjtő területén élő olyan törzsek szövetsége, amelyek elismerték a törzs uralkodójának vallási és politikai elsőbbségét, adót fizettek neki és részt vettek a hadjárataiban.
Az állam – vagy államok – alapja ekkor már a földművelő faluközösség volt, amely adót fizetett a felette uralkodó, tőle valószínűleg élesen elkülönülő arisztokratikus vezető rétegnek. A korszak két felbecsülhetetlen jelentőségű vívmánnyal gazdagította a kínai kultúrát: egyrészt megjelent és elterjedt a bronz – a fantasztikus díszítésekkel ellátott Shang-kori bronztárgyak ma a múzeumok féltve őrzött kincsei –, másrészt megszületett a kínai írás.
A bronz „arisztokratikus” fém: előállítása a korban igen drága volt, ezért elsősorban – sok esetben máig ismeretlen funkciójú és megfejtetlen díszítésű – áldozati edények, illetve fegyverek készültek belőle. Ez elősegítette a társadalom tagozódását, végképp elvált egymástól a termelőmunkát végző, elsősorban földműveléssel (és kiegészítésképpen selyemhernyó-tenyésztéssel, selyemszövéssel) foglalkozó köznép, valamint az ezt igazgató, adójáért háborúskodó, helyette az istenekkel kapcsolatot tartó, szabadidejét főként vadászattal töltő arisztokrácia. A kínai társadalom egészen Konfuciusz és a többi korai filozófus koráig (i. e. 6–5. sz.) mereven arisztokratikus maradt.
A másik -kori vívmány, az írás talán a bronznál is nagyobb hatással volt a későbbi kínai fejlődésre. Az első írásos emlékek az i. e. 2. évezred közepéről maradtak fenn; sok más ókori kultúrától eltérően ezek nem gazdasági feljegyzések, hanem rituális jellegű feliratos tárgyak, úgynevezett jóslócsontok. Ezek zöme a királyi udvarban készült. A királyi jós egy lapos csontdarabra felvésett egy kérdést a jövőre (például a másnapi vadászat sikerére) vonatkozóan, majd a csontdarabot izzó fémdarabbal hevítette. A csont megrepedt, a jós a repedésekből olvasta ki a választ, amit sokszor a csontra is felvésett. Ezután a csontdarabot a királyi „levéltárba” helyezték, így maradhatott ránk egy helyen – a ok egyik fővárosában, közelében – több tízezer feliratos jóslócsont. bélyegkép|balra|270px| város, a -dinasztia fővárosának emlékhelye a mai ban, tartományban A jóslócsontokon található írásjegyek – bár egy részüket még nem sikerült megfejteni – minden kétséget kizáróan a mai kínai írás közvetlen elődjének tekinthetők. Nem tudjuk, hogy a csonton kívül írtak-e más anyagra. Mivel azonban a jóslócsontokon már egy viszonylag fejlett írásrendszer jelenik meg, elképzelhető, hogy a kínai írás már a jóslócsontok elterjedése előtt létrejött, de e fejlődésről – amely valamely romlékony anyagon, például vásznon, falevélen, bambuszlapon stb. mehetett végbe – semmit nem tudunk.