Georg Wilhelm Friedrich Hegel

Georg Wilhelm Friedrich Hegel (Stuttgart, 1770. augusztus 27. – Berlin, 1831. november 14.) német filozófus, egyetemi tanár; a klasszikus német filozófia és a német idealizmus legnagyobb és legjelentősebb képviselője.

Élete

Sváb családban született Württemberg tartományban. Apja Georg Ludwig Hegel számvevőszéki titkár, anyja Maria Magdalena Fromm, rangos polgárcsalád lánya. A stuttgarti gimnázium elvégzése után 1788-ban beiratkozott a tübingeni Stiftbe, ahol teológiát és filozófiát hallgatott, 1793-ban megvédte teológiai disszertációját. Néhány évig Bernben és Frankfurt am Mainban házitanítói munkát végzett, később a Jénai Egyetemen habilitált. („De orbis planetarum” c. disszertáció 1801. augusztus 27-én.) 1801-től magántanárként Jénában egyetemi előadásokat tartott, 1805-ben rendkívüli egyetemi tanár lett. A jénai csata zavarai után 1807-ben Bambergbe ment, ahol újságszerkesztéssel foglalkozott. 1808-tól Nürnbergben a Szent Egyed gimnázium rektora és professzora volt, ugyanitt dolgozta ki a Philosophische Propädeutik c. munkáját, mely azonban akkor csak litográfiában jelent meg. 1816-tól 1818-ig Heidelbergben tanított, majd 1818-tól haláláig (1831) Berlinben.Simon Ferenc: Hegel élete és filozófiája, Attraktor, Máriabesenyő-Gödöllő 2009. 509-514.

1798-ban publikálta első írását, egy Watland politikai viszonyairól szóló röpirat fordítását, melyhez saját megjegyzéseket csatolt. 1800-ban Schellinggel együtt szerkesztette a Filozófia kritikai újsága (Kritisches Journal der Philosophie) c. közlönyt. 1806-ban befejezte első és egyben egyik legjelentősebb könyvét, A szellem fenomenológiáját (Phänomenologie des Geistes). Hegel eleinte mint Schelling követője szerepelt, míg ezen jelentőségteljes művével nemcsak éles birálatot gyakorolt Schelling és iskolája felett, hanem e munkájában eredeti módszerével, a dialektikával is a nyilvánosság elé lépett.

1806-ban Jénában meghatározó élményben volt része: a franciák számára győztes csata után láthatta Napóleont, akit „világlélek” (németül Weltseele, azaz a történelem folyamatának megtestesítője) néven titulált levelében.Briefe von und an Hegel, hrsg. von Johannes Hoffmeister, Bd 1. 120.

Ezt követően Nürnbergbe ment, ahol gimnáziumi rektor lett. Itt fejezte be második legnagyobb művét, a három kötetes Logika tudományát (1812–1816). A mű hatására meghívták a Heidelbergi Egyetem filozófiai tanszékére, ott írta A filozófiai tudományok enciklopédiáját (1817).

1818-ban azonban Altenstein porosz miniszter közvetítése folytán a berlini egyetemen foglalt el állást. Ekkorra a legnagyobb mértékben tekintélyes és befolyásos ember lett, számos tanítványt gyűjtvén maga köré, fényes tevékenységet fejtett ki felolvasásaival. Bölcsészete Altenstein miniszter befolyása által a legtágasabb körökben érvényre jutott és úgyszólván porosz állami bölcsészetté lett.

Hegel nemcsak a filozófia főbb diszciplínáiról tartott előadásokat, hanem a jog-, a művészet-, a vallásfilozófiáról, a történelem filozófiájáról és filozófiatörténetről is. Könyv formájában megjelent A jogfilozófia alapvonalai című műve. Első nyugati filozófusként illesztette bele a keleti vallásokat és az indiai filozófiákat integránsan filozófiatörténeti és vallásfilozófiai rendszerébe.

Mindössze négy könyv származik közvetlenül magától Hegeltől. További műveit a hallgatói által gyorsírással készített, szerkesztett és néha kiegészített előadásjegyzetek alkotják, amelyek szöveghűsége vitatható. A Hegel-művek eredetisége filológiai probléma. Viszonylag nehéz olvasni őket, mert nem csak új fogalmakat vezetett be, de gondolatainak átadására kialakított egy sajátos nyelvezetet is.

Tanítványaival 1827-ben alapította a Jahrbücher für wissenschaftliche Kritik című folyóiratot.

1831. november 14-én kolera áldozata lett Berlinben.

Munkássága

Életművének korszakai egybeesnek életútja jelzett állomásaival.

Republikánus korszak: 1793–1796 (Bern)

Kiindulópontja az angol és francia felvilágosodás gondolati terméke, valamint Kant olvasása jelzi a társadalmi és a morális problémák jelenvalóságát. Különbséget tesz pozitív és nem pozitív vallások között – előbbi a kereszténység, amely a feudalizmus támaszává vált, az utóbbi pedig, az ókori vallásokat jellemzi mint a szabadság és az emberi méltóság megteremtését szorgalmazó célkitűzések. Legismertebb kijelentése ezen időszakából: „A nagy, szembeötlő forradalmak előtt a kor szellemében végbe kell mennie egy csendes, titkos »forradalomnak«, amelyet nem mindenki vesz észre, legkevésbé a kortársak, így ezt szavakban kifejezni éppoly nehéz mint megérteni…”

Frankfurti korszak: 1797–1800

E korszakában a gazdasági problémákat vette szemügyre. Elsősorban az angol közgazdászok munkásságára támaszkodott (például Adam Smithére). E periódusában alakult ki a triadikus rendszere: tézis–antitézis–szintézis. Legismertebb kijelentése ekkoriban: „Felfogni annyit jelent, mint uralkodni”.

Jénai korszak: 1801–1808 Jénában, Schellinggel közösen 1802-ben megalapították a „Kritisches Journal der Philosophie” (A filozófia kritikai folyóirata) című lapot. A lap irányvonala az objektív idealizmus lett. Schelling valamint Fichte kritizálása mellett támadta a materializmust is, bírálva annak egyoldalúságát. Az erőszak államalapítás esetén jogos és szükségszerű, amennyiben az államot mint valóságos egyéniséget megteremti és megőrzi. A szellem fenomenológiájában megfogalmazódik az a tétel is, hogy csak a szellem egészének van történelme.

Nürnbergi korszak: 1808–1816

Ez a bürokratikus teendők mellett a Logika kidolgozásának korszaka. A logika Hegelnél metafizika vagy még inkább dialektika. (Hegeltől kezdve a metafizika szónak egy új jelentése lett, mégpedig a valóság mozgását ábrázoló dialektika ellenében a statikus, nyugvó lét leírását jelentette.)

Hegel rendszere szerint a világszellem az elsődleges, a természet mint az önmagától elidegenedett szellem másodlagos. Tézis: az eszme. Antitézis: a természet. Szintézis: az önmagára találó szellem.

thumb|right|Hegel előadást tart Berlini professzorságának időszaka: 1818–1831

A szellemfilozófia tárgya a természet szférájából önmagához visszatért világszellem. „A különös népszellem alá van vetve a mulandóságnak, lehanyatlik, elveszti jelentőségét a világtörténet számára, megszűnik mint hordozója a legmagasabb fogalomnak, amelyet a szellem magáról alkotott. Mert mindenkor az a nép van soron az uralkodásra, amely megragadta a szellem legmagasabb fogalmát. Lehet, hogy népek megmaradnak, amelynek – már, még – nincsenek ily magas fogalmaik, de világtörténetben és történelemben félre vannak állítva.”

Legismertebb kijelentése ebben az időszakában: „Az igazat ne csak szubsztanciaként, hanem mint szubjektumként is fogjuk fel.” Ez a hegeli ismeretelmélet kulcsa, amivel német idealista elődeihez (Kant, Fichte és Schelling) hasonlóan a szubjektum megismerési folyamatban játszott szerepét szeretné tisztázni.

Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás mellett Hegel tekinthető a legnagyobb rendszergondolkodónak.

Filozófiája Hegel abszolút idealista alapon egyesek szerint zárt, más kutatók szerint nyitott bölcseleti rendszert dolgozott ki, mely három fő részre tagolható: Logika Természetfilozófia Szellemfilozófia Filozófiájának gyökere: a fejlődés gondolata, a történetiség elve, a dialektika törvényeinek kidolgozása (a meghatározások egymás tartalmából való kibontakozása, az ellentétek harca). A természeti és történeti változásokat az antropomorfnak tekintett abszolút eszme önmozgásával indokolja. Szerinte a világtörténelem fejlődésének végső soron egyetlen meghatározója van: a világszellem önmegismerési folyamata. Ez a folyamat lényegében a kultúra kiteljesedése, s végső megjelenési formája a felvilágosult porosz állam.

Hegel szerint a szellem a történelem során elidegenedett magától, külsővé vált, majd ismét megbékült magával, vagyis visszatért önmagába. (Ez a metafora a nevelődésregények (például Goethe: Wilhelm Meister vándorévei) szerkezetét veszi át.)

Logika 200px|thumb|left|Hegel szülőháza Stuttgartban, NémetországA megismerés minden formájában az abszolút szerez önmagáról ismeretet. A hegeli logika fölhasználja a hagyományos logikai formákat, tehát a fogalom, ítélet, következtetés sorát, amit a Logika Fogalom tana című részében fejt ki. A logika hegeli meghatározása: „a tiszta eszme tudománya, a gondolkodás elvont elemében megnyilvánuló eszméé”.

A logika az eszméket a magánvalóság tiszta tér és idő nélküli állapotban tekinti. Hegel a korabeli filozófiai vitákat tekintve jelentette ki, hogy véget kell vetni annak a „méltatlan színjáték”-nak, hogy egy művelt népet látunk „metafizika nélkül; mintha egy különben változatos díszített templomot látnánk oltár nélkül”.

A logika arra tart igényt, hogy a „tiszta ész rendszere legyen”, a tiszta gondolat birodalma, amely maga az igazság azaz a világ még mielőtt elvált volna Istentől.

Hegel Logika c. művében a fogalom önkifejlődését írja le: azt mutatja be, hogyan válik egy meghatározott folyamat során abszolút eszmévé. A fogalom a logika végén elidegenedik önmagától, anyagi természetté válik, s mint ilyen folytatja útját, fejlődésének a csúcspontját az állati szervezetben éli meg. A fogalom ekkor ismét egy metamorfózison keresztül megy és szellemé válik. Ez a szellem az emberi tudat. Tehát Hegel logikája az emberi megismerés folyamatát is leírja.

A logika – írja Hegel – behatol az ember mindenféle természetes magatartásába, érzésébe, szemlélésébe, vágyakozásába, szükségszerűségébe, ösztönébe és a természetet emberibbé, célszerűvé teszi.

Hegel szerint a logikát úgy kell felfogni mint a tiszta ész rendszerét, mint a tiszta gondolat birodalmát. „Ez a birodalom az igazság a maga leplezetlen magán- és magáértvalóságban. Ezért úgy is kifejezhetjük magunkat, hogy ez a tartalom Isten kifejtése, amilyen örök lényegében, a természet és egy véges szellem megteremtése előtt”.G. W. F. Hegel: A logika tudománya I. Bevezetés

Hegel úgy gondolja, hogy az addigi filozófia nem találta meg a módszerét amivel a filozófiát tudományosabbá tehették volna, bár Spinoza és Wolff már megpróbálkozott vele. Ezért tartja fontosnak, hogy a logikát kidolgozzák, hisz ez lehet a filozófia tudományos módszere. Amit fontos felismerni a tudományos haladás céljából, az annak a logikai tételnek a felismerése, hogy a negatív is pozitív, azaz az önmagának ellentmondó nem oldódik fel semmivé, hanem a lényeg tartalmának a negációja lesz.

A logika a tudomány tudománya – írja Hegel – az árnyak birodalma, az egyszerű lénységek rendszere, amely mentes minden érzékiségtől

Hegel a logikát objektív és szubjektív logikára osztja. Az objektív logika veszi át a metafizika helyét: „a metafizika a gondolkodás tiszta formáival igyekezett megragadni a különös, mindenekelőtt a képzeletből vett szubsztrátumokat, a lelket, a világot, az Istent…A logika azonban ezeket a formákat ama szubsztrátumoktól, a képzet szubjektumaitól megszabadultan, a természetüket és értéküket önmagában tekinti” (Hegel: A logika tudománya I. Bev.)

A szubjektív logika a fogalom logikája, azé a lényegé amely maga a szubjektum.

A logika szubjektív és objektív mivolta további három részre van osztva: a lét logikája, a lényeg logikája és a fogalom logikája.

Természetfilozófia A kialakult eszme itt átcsap ellentettjébe, természetté válik. A természet is az eszme, csak alvó, anyagi szférában.

Részei: Mechanika: tér és idő, mechanikai mozgás, anyag és mozgás. Fizika: testekkel, elemekkel, fénnyel, hanggal, elektromossággal foglalkozott. Szerves fizika: a Föld természetét, történetét, valamint a növény- és állatvilágot szemléli.

Szellemfilozófia 200px|thumb|right|Hegel A szellem filozófiájában Hegel azt mutatja be, hogy a véges emberi szellem hogyan ismeri fel az abszolútummal való azonosságát. Azt mutatja meg, hogy az abszolútum hogyan jut egyre teljesebb öntudatra a szubjektív és az objektív szellem közvetítésével.

A szubjektív szellem

Az önmagát szemlélő szellem.