A Talmud (תַּלמוּד héberül: „tan, tanulmány, ami tanulva lett”לָמַד lámad jelentése: tanulni.) a posztbiblikus zsidó irodalom legnagyobb és egyértelműen legfontosabb, tematikus rendszerbe foglalt gyűjteménye, a zsidóság enciklopédiája, jogi és vallási alapvetése, szokásjogi gyűjteménye, bibliaértelmezéseinek tárháza, a rabbinikus judaizmus kiindulópontja.Az Enyclopaedia Britannica szócikke: "Rabbinic Judaism, the normative form of Judaism that developed after the fall of the Temple of Jerusalem (AD 70). Originating in the work of the Pharisaic rabbis, it was based on the legal and commentative literature in the Talmud, and it set up a mode of worship and a life discipline that were to be practiced by Jews worldwide down to modern times." https://www.britannica.com/topic/Rabbinic-Judaism
Egyik elnevezését, a jám ha-Talmúdot (יָם הַתַּלמוּד; „a Talmud tengere”) terjedelméről és tartalmi gazdagságáról nyerte.
Magába foglalja a Misnát és annak magyarázatát, a Gemárát, mely mindkettő az úgynevezett szóbeli Tannak rendszerbe foglalt, összegző, írott változata – azaz az úgynevezett írott Tan (a Tóra, Mózes öt könyve) értelmezése körül kialakult Szentírás-magyarázó és a vallási törvényeket (halácha) részleteiben is megállapító hagyomány végleges rögzítése.
A Talmud több helyen említést tesz Jézusról is.Lásd alább.
Eredete, formát öltése
A Misná a hagyomány szerint Jehuda Hanászi szerkesztésében, 189 körül nyerte el végleges formáját, míg a Gemára a 2. és 6. század között. (A Talmud mintegy 800 rabbira, tanítóra hivatkozik név szerint is). A Gemára a Misna sokkal rövidebb és tömörebb szövegére reflektál, azt kommentálja, a különféle értelmezési hagyományokat egymással ütközteti, alternatív véleményeket ismertet, szájhagyomány útján örökített tantételeket rögzít. A Talmud sokat merít a Misnával párhuzamosan szerkesztett, az abban helyet nem kapó vagy másodlagos jelentőségűnek tekintett magyarázatokat tartalmazó, annál sokkal bőbeszédűbb, ugyancsak tematikus rendszerbe foglalt Tószeftából. (A gyűjtemény nevének jelentése: „Kiegészítés, Hozzáfűzés”, az egyes tanítások neve a Toszeftában barájtá).
A Misná, majd a Talmud születésével az írott Tóra (Tórá se-bichtáv, „Tóra, ami-írásban (van/lett)” ti. adva, azaz Mózes öt könyve) mellett immár az addig szigorúan szájhagyomány útján örökített szóbeli Tóra (Tórá se-beál-pe, „Tóra, ami-száj-által (van/lett)” ti. adva) is kanonizált, írásos formát nyert. A szóbeli Tóra hagyományai a későbbi tradíció szerint Mózesig vezethetőek vissza, majd az ő halála után a papok és a vének (írástudók) bírtak a kanonikus érvényű értelmezéshez szükséges tekintéllyel, a babiloni fogság után pedig az úgynevezett Nagytanács, azaz a Szanhedrin tagjai (ansé Kneszet Hággedólá – a Nagy Tanács férfiai). Természetes, hogy a hagyományból, amelyet évezredeken át az ingatag emlékezésre bíztak, idővel sok elpusztult, a körülményekhez módosulva változott és új elemekkel bővült.
Azért, hogy a bibliai értelmezés eredményeit és a szóbeli hagyomány elemeit az önkényes vagy akaratlan megváltoztatástól vagy éppen a feledéstől megmentsék, összegyűjtötték a fellelhető anyagot, és az előmunkálatokat felhasználva megszerkesztették a szóbeli Tan első írott változatát, a Misnát. A Szentírás-értelmezésnek a betű szerinti, szoros olvasaton (pesat) túllépő hagyománya (midrás) két ágra oszlik kezdettől: a midrás halácha logikai-hermeneutikai alapú törvényértelmezés, a midrás haggáda moralizáló-anekdotikus prédikációs irodalom. A Talmudban mindkét irány bőséggel képviselteti magát.
A Misnában név szerint említett tekintélyek a tannák vagy tannaiták, az i. sz. 10. és 200. között élt és működött rabbik és írástudók; a korábbi Tóra-tudósok nemzedékei a szófrimek (írnokok, másolók), valamint a későbbi (3–6. századi) talmudi tekintélyek, az amórák. A Talmud két változatban maradt fenn, a Talmud Jerusálmi a jeruzsálemi Talmud (jTalm, jT), a Talmud Bávli a babilóniai Talmud (bTalm, bT). Külön megjelölés nélkül Talmudon mindig az utóbbi értendő. A Bávli sokkal terjedelmesebb és gazdagabb, a Jerusálmi viszont teljesebb: majdnem minden Misna-traktátushoz van benne Gemára, míg a babiloni Talmudban a jeruzsálemi templomi istentisztelet részleteivel foglalkozó traktátusokhoz (témájuk Babilóniában kevés praktikus jelentőséggel bírván) nem készült Gemára.A Talmud megnevezés gyakran csak az összehasonlíthatatlanul terjedelmesebb Gemárát jelöli, de rendszerint beleértendő mindkét gyűjtemény. A Misna A Misná hat rendre (széder), azon belül pedig összesen 63 traktátusra (masszechet) oszlik. A talmudi kommentárok, a Tószefta és a későbbi kommentátorok is ezt a beosztást és rendet követik. A Zeráím (זְרָעִים Magvak, Magvetés) 11 traktátusból áll. Az első, a Beráchot kivételével, mely az imák és áldások rendjét szabályozza, a zsidó földművelés és mezőgazdaság ügyeit tárgyalja a halácha szemszögéből. A Móéd (מוֹעֵד Ünnepek) 12 traktátusa a szombat és a zsidó ünnepek megüléséről értekezik. A Násím (נָשִׁים Nők) 7 traktátusában a házassági törvények, valamint a családi élet szabályait boncolgatja. A Neziqín (נִזִקִין Kártételek) 10 traktátusa a zsidó magánjog törvényeit tárgyalja. Ide tartozik, ha nem is tematikailag, az Ávodá zárá, a bálványimádással foglalkozó traktátus és a Pirqé ávót, Az atyák bölcs tanításai, a zsidó etika kézikönyve.ld. Naftali Kraus: Az ősi forrás(7). Zsidó morál és Etika. Budapest, 1998 A Qodásím (קֳדָשִׁים Szentségek) 11 traktátusban tárgyalja a Szentély szolgálatával, az áldozati renddel és egyebekkel összefüggő problémákat, amelyeknek nagy része napjainkban nem bír gyakorlati jelentőséggel. A Tohorót (טָהֳרוֹת Tisztulás) 12 traktátusa az emberi tisztátalanság megnyilvánulásaival foglalkozik. Ezek közül manapság csupán a Mikváót és a Niddá témakörének van gyakorlati jelentősége. Az első a rituális fürdő méreteit és építési utasításait írja le kimerítő szakszerűséggel, míg a másik a zsidó családi élet alapjait képező tisztasági törvényeket részletezi.
A napjainkban ismert Jeruzsálemi Talmud csupán négy „rendet” – Zeráím, Móéd, Násím, Neziqín -, valamint a Niddá traktátus három fejezetét tartalmazza. Több más traktátus is hiányos.
Jehuda Hanászi műve a Talmud fejlődésében korszakalkotó volt, mivel azontúl az általa kodifikált hagyomány, a Misna lett a központ, amely köré a Biblia mellett a zsidó iskolák szellemi tevékenysége csoportosult. Ezekben (a legfontosabbak: Palesztinában Tiberiás; Babilóniában Nehardea, Szúra, Pumbedita) a Biblia mellett a Misnát magyarázták és továbbfejlesztették a társadalmi és jogi viszonyokra is kiterjedő vallásos életet. A Misna ezen ápolóit és a Biblia eme későbbi értelmezőit az amóra (többese: amoráim) közös névvel jelölik.
A Tószefta
A Gemára Az amórák misná- és bibliai magyarázatainak gyűjteménye a Gemára nevet viseli, amely a Misnával együtt képezi a Talmudot. A Jeruzsálemi Talmud gemárájának anyagát a 4. – 5. században gyűjtötték egybe; arámi nyelven van irva, csak hiányosan, romlott szövegben maradt ránk és egészen háttérbe szorult a babilóniai előtt, melynek gemára-anyagát 500 körül gyűjtötték össze és mai alakját Ási ben-Szimáj, Merémár, Már bár-Ási, Avína amoráknak, illetve az utánuk következő (500-550 körül) szevoráim nevű tudós nemzedéknek köszönheti, akik véglegesen egybeszerkesztették.
A Gemára módszere A Gemára tulajdonképpen nem rendszeres magyarázata a Misnának, hanem a Biblia, a Misna, a kimaradt misnák (azaz a Toszefta barajtái) és az egyéb, régebbi bibliai értelmezéseket tartalmazó művek (Szifrá, Szifré, Mechiltá) fölötti, jobbára a tanházakban zajló értekezéseket és vitákat rögzíti.
A Gemára mindenekelőtt azt kutatja, mi a forrása a Misna valamelyik tételének a Bibliában, milyen joggal hivatkozik rá, majd pedig összehasonlítja a Misna tételét olyan rokon tételekkel, amelyek akár másutt a Misnában, akár pedig a Tószeftában fordulnak elő.
A diszkussziókban a kérdések és a feleletek rendkívül tömör, erőteljes nyelven vannak egymás mellé állítva. Módszerének jellegzetessége, hogy akár a legtávolabb eső dolgokban is képes hasonlóságokat keresni, illetve hogy éles dialektikával képes az egymáshoz közel fekvőkben is különbséget tenni. Kutatásaiban elsősorban a dialógust használja, ezért előadása élénk és változatos, olykor nagyon távol eső tárgyakra terjeszkedő. Jogi kérdésekről átcsap tisztán vallásiakba, szertartásiakról etikaiakba; a fertőző betegségek tárgyalása közben költői és erkölcsi részletekben merül el; történeti és nyelvészeti adatok váltakoznak természettudományiakkal és olyanokkal, melyek az akkori – nem csupán zsidó – néphitre vonatkoznak.
A Talmud egy hihetetlenül gazdag, bár nem a modern értelemben véve rendszeres és még korántsem kiaknázott bánya, melyben a 6. századig terjedő évezredből egymás mellett és egymás fölött dús anyag rakódott le, amely elsősorban a zsidóság vallásos és műveltségi életét ismerteti, amint az Eufrátesz partjaitól egész Rómáig nyilvánult és fejlődött, emellett pedig számtalan értékes adatot szolgáltat az egész ókor tudományos és erkölcsi felfogásaira, társadalmi és politikai viszonyaira nézve, mely adatok azonban csak keletkezésük idejének és helyének kritikai meghatározása és a mindenkori viszonyok tekintetbe vétele mellett használhatóak fel.
A kétféle Talmud Kétféle Talmudot különböztetnek meg: a jeruzsálemi Talmudot vagyis a nyugatit (héberül Talmud jerusálmi) és a babilóniait vagyis a keletit (héberül Talmud bávli).
A Jeruzsálemi Talmud
I.sz. 4. században írták.
A Babilóniai Talmud
A Babilóniai Talmudot I.Sz 500-ban jegyezték le.
A Talmud nyelve A Talmud-lap felépítése bélyegkép|jobbra|300px|Talmud Bavli, Széder Zera'im, Masszechet Berachot. A Vilnai kiadás első lapja (folio 2a)
A Talmud jelenlegi, jellegzetes kinézetét legelső nyomtatott kiadásának (Soncino) köszönheti, melyben a Misna és a Gemára mellé, helyesebben köré a legfontosabb kommentárokat is kinyomtatták. Azóta minden kiadás ezt a „szabványt” követi.
A fejlécen, kívülről befelé haladva az oldalszám (ב 2), a traktátus neve (ברכות Berachót), a fejezet száma (פרק ראשון Pereq risón 1. fejezet), valamint annak első szava (מאימתי Méémátáj Mikortól) látható.
Középen található a Misna adott szakasza, közvetlenül alatta, ennek folytatásaként, egy גמ׳ gm rövidítéssel elválasztva következik a Gemára. Ezt a főszöveget – a tulajdonképpeni Talmudot – veszik körbe meghatározott elrendezésben a különféle kommentárok. A belső oldalon (a képen a jobb oldalon) mindig Rási kommentárja helyezkedik el, a külsőn pedig az egyéb kommentárok. A lap margóján különféle, például bibliai szöveghelyekre vonatkozó utalások találhatók.
Mind a Misna és a Gemára, mind a kommentárok szövege tagolatlan, ezért a Talmud valamely részére vagy mondatára való utaláskor az egész lapra történik a hivatkozás. A korabeli nyomtatási hagyomány megtartása miatt a lapok első oldalát (recto) a-val, a másodikat vagy hátsót (verso) b-vel jelölik és nem számozzák külön, így tehát egy lap oldalaira történő hivatkozás így néz ki: Szanhedrin 10a, Edujot 12b.
A Talmud tartalma +A Misna traktátusai és a fejezetek (pereq) számai a Misnában, a Tószeftában, a babiloni és a jeruzsálemi Talmudban Rend(Széder) Traktátus(Masszechtá) M T bT jT 1.Zeráím 1. Beráchót 9 6 64 68 2. Péá 8 4 - 37 3. Demáj 7 8 - 34 4. Kilájim 9 5 - 44 5. Seviít 10 8 - 31 6. Terúmót 11 10 - 59 7. Máászérót 5 3 - 26 8. Máászér séní 5 5 - 28 9. Chálá 4 2 - 28 10. Orlá 3 1 - 20 11. Bikkurím 3 2 - 13 2.Móéd 1. (12.) Sabbát 24 18 157 92 2. (13.) Éruvín 10 8 105 65 3. (14.) Peszáchím 10 10 121 71 4. (15.) Seqálím 8 3 - 33 5. (16.) Jómá 8 4 88 42 6. (17.) Szukká 5 4 56 26 7. (18.) Bécá 5 4 40 22 8. (19.) Rós ha-sáná 4 2 35 22 9. (20.) Táánít 4 3 31 26 10. (21.) Megillá 4 3 32 34 11. (22.) Móéd qátán 3 2 29 14 12. (23.) Chágígá 3 3 27 22 3.Násím 1. (24.) Jevámót 16 14 122 85 2. (25.) Ketuvót 13 12 112 72 3. (26.) Nedárím 11 7 91 40 4. (27.) Názír 9 6 66 47 5. (28.) Szótá 9 15 49 47 6. (29.) Gittín 9 7 90 54 7. (30.) Qiddusín 4 5 82 48