Coco Vandeweghe (születési neve: Colleen Vandeweghe) (New York, 1991. december 6. –) amerikai hivatásos teniszezőnő, junior és felnőtt Grand Slam-tornagyőztes, olimpikon.

Profi karrierjét 2008-ban kezdte. Pályafutása során egyéniben kettő, párosban négy WTA-tornát nyert meg. Emellett egy egyéni és egy páros WTA125K- győzelmet szerzett, és egyesben kétszer, párosban hatszor diadalmaskodott a különböző ITF-versenyeken. A juniorok között 2008-ban Grand Slam-győztes volt, miután megnyerte a US Open junior lányok egyéni versenyét. A felnőttek között legjobb eredményét 2017-ben érte el, amikor az Australian Openen és a US Openen is az elődöntőbe jutott. Párosban az ausztrál Ashleigh Bartyval párban megnyerte a 2018-as US Opent. Az egyéni világranglistán az eddigi legjobb helyezése a 9. hely, amelyet 2018. január 15-én ért el. Párosban a legjobb helyezése a 14. hely volt 2018. október 29-én.

Életrajza Sportoló családból származik. Nagyapja és nagybátyja a New York Knicks profi kosarasa, anyja olimpiát is megjárt úszónő volt. Bátyjával 11 éves korában kezdett el teniszezni. 2008-ban, 16 éves korában első ITF-tornája volt a US Open junior lányok versenye, amit rögtön megnyert. Ezután lépett a profi teniszezők táborába. Erőssége a szervája, 2014-ben 306 ászt ütött, ami az egész WTA-mezőnyben a harmadik legtöbb volt abban az évben. Agresszív támadó játékos, kedvenc borítása a kemény és a füves pálya.

Grand Slam-döntői Páros (1−0) Eredmény Év Bajnokság Borítás Partner Ellenfelek EredményGyőzelem 2018 US Open Kemény Ashleigh Barty Babos Tímea Kristina Mladenovic3–6, 7–6(2), 7–6(6)

Vegyes páros (0−2) Eredmény Év Bajnokság Borítás Partner Ellenfelek EredményDöntős 2016 Australian Open Kemény Horia Tecău Jelena Vesznyina Bruno Soares 4–6, 6–4, [5-10]Döntős 2016 US Open Kemény Rajeev Ram Laura Siegemund Mate Pavić 4–6, 4–6

WTA-döntői Egyéni Győzelmei (2) Összesítés Grand Slam-torna (0)Tier I (0) Premier Mandatory* (0)Tier II (0) Premier Five* (0)Tier III (0) Premier* (0)Tier IV (0) International* (2)Tier V (0) Challenger* (0) WTA Finals (0) WTA Elite Trophy (0) * 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés. DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2014. június 21. Topshelf Open, 'S-Hertogenbosch, Netherlands Fű Cseng Csie 6–2, 6–4 2. 2016. június 12. Ricoh Open, 'S-Hertogenbosch, Netherlands Fű Kristina Mladenovic 7–5, 7–5

Elveszített döntői (4) DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2012. július 15. Bank of the West Classic, Stanford, Amerikai Egyesült Államok Kemény Serena Williams 5–7, 3–6 2. 2017. augusztus 6. Bank of the West Classic, Stanford, Amerikai Egyesült Államok Kemény Madison Keys 6-7(4), 4-63.2017. november 5. WTA Elite Trophy, CsuhajKemény (f) Julia Görges5–7, 1–64. 2018. április 29. Porsche Tennis Grand Prix, Stuttgart, Németország Salak (f) Karolína Plíšková 6-7(2), 4-6

Páros Győzelmei (4) Összesítés Grand Slam-torna (1)Tier I (0) Premier Mandatory* (1)Tier II (0) Premier Five* (1)Tier III (0) Premier* (1)Tier IV (0) International* (0)Tier V (0) Challenger* (0) WTA Finals (0) WTA Elite Trophy (0) DátumHelyszínBorításPartnerEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben1. 2016. március 20.BNP Paribas Open, Indian Wells, Amerikai Egyesült ÁllamokKemény Bethanie Mattek-Sands Julia Görges Karolína Plíšková4–6, 6–4, [10–6]2. 2017. augusztus 6. Bank of the West Classic, Stanford, Amerikai Egyesült ÁllamokKemény Abigail Spears Alizé Cornet Alicja Rosolska6–2, 6–33. 2018. április 1.Miami Open, Miami, Egyesült ÁllamokKemény Ashleigh Barty Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková6-2, 6–14. 2018. szeptember 9.2018-as US Open – női páros, New York, USAKemény Coco Vandeweghe Babos Tímea Kristina Mladenovic3–6, 7–6(2), 7–6(6)

Elveszített döntői (3) DátumHelyszínBorításPartnerEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben1. 2016. augusztus 21.Cincinnati Masters, Cincinnati, Amerikai Egyesült ÁllamokKemény Martina Hingis Szánija Mirza Barbora Strýcová5–7, 4–62. 2021. október 2.Chicago Fall Tennis Classic, Chicago, Amerikai Egyesült ÁllamokKemény Caroline Dolehide Květa Peschke Andrea Petković3–6, 1–63. 2023. szeptember 16.San Diego Open, San Diego, Amerikai Egyesült ÁllamokKemény Danielle Collins Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková1–6, 4–6

WTA 125K döntői Egyéni Győzelmei (1) No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2022. augusztus 14. Thoreau Tennis Open, Concord Kemény Bernarda Pera 6–3, 5–7, 6–4

Elveszített döntői (1) No.DátumHelyszínBorításEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2019. november 17. Oracle Challenger Series – Houston, Houston Kemény Kirsten Flipkens 6–7(4), 4–6

Páros Győzelmei (1) No.DátumHelyszínBorításPartnerEllenfél a döntőbenEredmény a döntőben 1. 2022. augusztus 14. Thoreau Tennis Open, Concord Kemény Varvara Flink Peangtarn Plipuech Moyuka Uchijima 6–3, 7–6(3)

ITF-döntői Díjazás $100,000 torna $75,000-$80,000 torna $50,000-$60,000 torna $25,000 torna $15,000 torna $10,000 torna

Egyéni: 6 (2–4) EredményGy–VDátumTornaBorításEllenfélEredményGyőztes 1–0 2010. május 30. ITF Carson, Egyesült Államok Kemény Kristie Ahn 6–1, 6–3Győztes 2–0 2010. június 13. ITF El Paso, Egyesült Államok Kemény Ryoko Fuda 6–2, 6–1Döntős 2–1 2012. június 10. ITF Nottingham, Egyesült Királyság Fű Urszula Radwańska 1–6, 6–4, 1–6Döntős 2–2 2013. szeptember 29. ITF Las Vegas, Egyesült Államok Kemény Melanie Oudin 7–5, 3–6, 3–6Döntős 2–3 2013. október 27. ITF Saguenay, Kanada Kemény Unsz Dzsábir 7–6(0), 3–6, 3–6Döntős 2–4 2019. szeptember 29. ITF Templeton, Egyesült Államok Kemény Shelby Rogers 6–4, 2–6, 3–6

Páros: 6 (6–0) EredményGy–VDátumTornaBorításPartnerEllenfelekEredményGyőztes 1–0 2010. november 14. ITF Phoenix, Egyesült Államok Kemény Tetyana Luzsanszka Julia Boserup Sloane Stephens 7–5, 6–4Győztes 2–0 2013. április 28. ITF Charlottesville, Egyesült Államok Salak Nicola Slater Nicole Gibbs Shelby Rogers 6–3, 7–6(4)Győztes 3–0 2013. szeptember 22. ITF Albuquerque, Egyesült Államok Kemény Eléni Danjilídu Melanie Oudin Taylor Townsend 6–4, 7–6(2)Győztes 4–0 2013. szeptember 29. ITF Las Vegas, Egyesült Államok Kemény Tamira Paszek Denise Muresan Caitlin Whoriskey 6–4, 6–2Győztes 5–0 2013. november 3. ITF New Braunfels, Egyesült Államok Kemény Ana Tatisvili Asia Muhammad Taylor Townsend 3–6, 6–3, [13–11]Győztes 6–0 2015. június 4. ITF Eastbourne, Egyesült Királyság Fű Shelby Rogers Jocelyn Rae Anna Smith 7–5, 7–6(1)

Eredményei Grand Slam-tornákon Egyéni Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfélEredményUtolsó ellenfél 2008 – – – 1. kör Jelena Janković 2009 – – – Selejtező 2010 1. kör Sandra Záhlavová – – 1. kör Sabine Lisicki 2011 1. kör Alizé Cornet 1. kör Marija Kirilenko 1. kör Eléni Danjilídu 2. kör Samantha Stosur 2012SelejtezőSelejtező 1. kör Sara Errani 1. kör Serena Williams 2013 1. kör Sorana Cîrstea 1. kör Jaroszlava Svedova 1. kör Petra Kvitová 2. kör C Suárez Navarro 2014Selejtező 2. kör Jekatyerina Makarova 2. kör Tereza Smitková 2. kör C Suárez Navarro 2015 3. kör Madison Brengle 1. kör Julia Görges Negyeddöntő Marija Sarapova 2. kör Bethanie Mattek-Sands 2016 1. kör Madison Brengle 2. kör Irina-Camelia Begu 4. kör A Pavljucsenkova 1. kör Ószaka Naomi 2017 Elődöntő Venus Williams 1. kör M Rybáriková Negyeddöntő M Rybáriková Elődöntő Madison Keys 2018 1. kör Babos Tímea 2. kör Leszja Curenko 1. kör Kateřina Siniaková 1. kör Kirsten Flipkens 2019 – – – 1. kör Sofia Kenin 2020 1. kör Laura Siegemund – elmaradt – 2021 – Selejtező (Q2) 2. kör Kateřina Siniaková 1. kör Martina Trevisan 2022Selejtező (Q1) Selejtező (Q1) 1. kör Jelena Ribakina 1. kör Maryna Zanevska 2023 1. kör Anhelina KalinyinaSelejtező (Q1) Selejtező (Q3) Selejtező (Q1)

Páros Grand Slam Australian Open Roland Garros Wimbledon US OpenÉvEredményPartnerUtolsó ellenfélEredményPartnerUtolsó ellenfélEredményPartnerUtolsó ellenfélEredményPartnerUtolsó ellenfél 2008–––1. kör Jamie Hampton ME Camerin Gisela Dulko 2009–––– 2010–––2. kör Alexa Glatch Monica Niculescu Sahar Peér 2011–1. kör Hszie Su-vej Gisela Dulko Flavia Pennetta–– 2012–––– 2013–––2. kör Jill Craybas A Pavljucsenkova Lucie Šafářová 2014–––2. kör Alison Riske Andrea Hlaváčková Cseng Csie 20151. kör Yanina Wickmayer Dominika Cibulková Kirsten Flipkens1. kör Petra Martić A-L Grönefeld A. Panova3. kör A-L Grönefeld Hszie Su-vej Flavia PennettaElődöntő A-L Grönefeld Casey Dellacqua J. Svedova 2016Negyeddöntő A-L Grönefeld Martina Hingis Szánija Mirza2. kör Christina McHale Julia Görges Karolína Plíšková –Elődöntő Martina Hingis Caroline Garcia Kristina Mladenovic 20172. kör Martina Hingis Ashleigh Barty Casey Dellacqua1. kör Jelena Janković Hibino Nao Alicja Rosolska1. kör Jelena Janković Ashleigh Barty Casey Dellacqua1. kör Shelby Rogers Andreja Klepač MJ Martínez Sánchez 20181. kör Laura Robson Csan Hao-csing Katarina Srebotnik1. kör Ashleigh Barty Darija Jurak Donna Vekić–Győzelem Ashleigh Barty Babos Tímea Kristina Mladenovic 2019–––1. kör B Mattek-Sands Magda Linette Iga Świątek 2020––elmaradt– 2021–1. kör Alicja Rosolska Andreea Mitu Julija Putyinceva1. kör Samantha Stosur Anna Kalinszkaja Julija Putyinceva1. kör Szánija Mirza Nagyija Kicsenok Raluca Olaru 2022––3. kör Alison Riske Aojama Súko Csan Hao-csing1. kör Robin Montgomery Aojama Súko Csan Hao-csing 2023–––1. kör Sofia Kenin Cristina Bucșa Alekszandra Panova

Év végi világranglista-helyezései Év'' |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 2007|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 2008|align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 2009|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 2010|align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 2011|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 2012|align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 2013|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 2014|align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 2015|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 2016|align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 2017|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 2018|align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 2019|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 2020|align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 2021|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 2022|- | Egyéni|align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 746. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 405. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 354. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 114. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 127. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 95. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 110. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 40. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 37. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 37. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 10.|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 104. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 332. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 213. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 173. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 126. |- | Páros|align="center" bgcolor="#DFDFDF"| − |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 960. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 306. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 308. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 244. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 493. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 110. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 195. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 55. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 18. |align="center" bgcolor="#DFDFDF"| 63. |align="center" bgcolor="#EFEFEF"| 14.''' 201. 217. 155. 356.

Jegyzetek

Források

Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai teniszezők Kategória:Amerikai nők Kategória:Amerikai olimpikonok Kategória:Junior Grand Slam-tornagyőztesek (tenisz) Kategória:Grand Slam-győztesek (tenisz)