A Vörös Sas-rend () Poroszország katonai és polgári kitüntetése volt, a második legmagasabb a Fekete Sas-rend után. Az 1792-ben alapított rend az első világháború után a Porosz Királysággal együtt megszűnt létezni.

Története A Vörös Sas-rend elődjét 1705. november 17-én alapította György Vilmos brandenburg-bayreuthi őrgróf Ordre de la Sincerité (Őszinteség-rend) néven. Csak rövid ideig adományozták, majd a rendet 1712-ben, utána pedig 1734-ben is újraalkották, utóbbi alkalommal a Brandenburg-Ansbachi Hercegségben Brandenburgi Vörös Sas-rend néven. 1777-ben megváltoztatták az alapszabályt és a nevét is Vörös Sas-rendre rövidítették. Ekkor a rendnek egyetlen osztálya és maximum ötven tagja volt.

Miután 1792 januárjában a brandenburgi hercegségek beolvadtak a Porosz Királyságba, 1792. június 12-én II. Frigyes Vilmos porosz kitüntetésként élesztette fel a lovagrendet. A Fekete Sas-rend után a Vörös Sas-rend lett a királyság második legmagasabb állami elismerése.

1810-ben III. Frigyes Vilmos háromra bővítette az osztályok számát. 1830-ban a II. osztályhoz is bevezették a csillagot és az Általános Érdemrend (Allgemeines Ehrenzeichen) keresztje a Vörös Sas negyedik osztályává vált. 1861-ben megalkották a nagykeresztet, a rend legmagasabb osztályát; egyúttal azontúl a Fekete Sas-rend minden kitüntetettje automatikusan megkapta a Vörös Sas nagykeresztjét is. 1918-ban bevezették a rend legalacsonyabb, érem fokozatát, amelyet közkatonák is megkaphattak.

Az első világháború után, 1919-ben a Porosz Királyság megszűnt létezni és a kitüntetést többé nem adományozták.

Fokozatok Az első világháború idejére a Vörös Sas-rend már hat osztályra tagozódott: Nagykereszt - zománcozott máltai kereszt, amelyet különleges alkalmakkor nyakban láncon viseltek; vagy a jobb vállon átvetett szalagot és a mellkas bal oldalára tűzött nyolcágú, aranyozott csillagot. Általában a királyi család férfitagjai, a Fekete Sas-rend tulajdonosai, német nemesek vagy külföldi uralkodócsaládok tagjai kapták. I. osztály - nagy méretű, zománcozott talpaskereszt, amelyet szalagon a nyakban vagy a jobb vállon átvetett széles szalagon viseltek; hozzá tartozott még egy nyolcágú ezüstcsillag, amit a mellkas bal oldalán hordtak. Az I. osztályt katonatisztek, magas rangú nemesek, külföldi államfők kapták. II. osztály - nyakban viselt zománcozott talpaskereszt és egy ezüst négyágú csillag. Katonatisztek és nemesek kaphatták. III. osztály - a mellkas bal oldalán viselt zománcozott talpaskereszt. Alacsonyabb rangú tisztek és nemesek kaphatták. IV. osztály - a mellkas bal oldalán viselt zománcozatlan talpaskereszt. Alacsony rangú tisztek (hadnagyok) számára. Érem - aranyozott kerek érem, amelyet a közkatonák is megkaphattak.

Ezenkívül számos kisebb további fokozat, díszítmény létezett: háború idején az érem kivételével valamennyi fokozat adható volt kardokkal (két keresztbe tett karddal a kereszten) a IV. osztály fölött adható volt "karddal a gyűrűn", ami azt jelentette, hogy a tulajdonos korábban már megkapta az egyik korábbi fokozatot kardokkal minden fokozat adható volt koronával a nagykereszt, az I. és II. fokozat adható volt gyémántokkal a nagykereszt, az I. és II. osztály adható volt tölgyfalombbal, amely azt mutatta, hogy a tulajdonos már megkapta valamelyik kisebb fokozatot gyémántokkal nagyon ritkán (pl. Paul von Hindenburg esetében) marsallbotokkal is adták a nagykeresztet a szalaggal adott III. osztály azt jelezte, hogy a tulajdonos előzőleg megkapta a IV. osztályt A Máltai Lovagrend sebesülteket segítő tagjai kis máltai kereszttel kapták a Vörös Sas-rendet 50 évnyi szolgálat után a Vörös Sas-tulajdonosok kis kerek medált kaptak, rajta egy 50-es számmal, amit a kitüntetésükre erősíthettek

A rend jelvényei A nagykereszt egy arany (1916 után aranyozott) máltai kereszt volt, amelyet fehérre zománcoztak. A kereszt szárai között vörös sasok voltak láthatóak, középen pedig kékkel keretezett aranymedál, rajta a királyi monogram. A kereten a rend jelmondata a Sincere et Constante volt olvasható.

Az I-III. osztály jelvénye fehérre zománcozott, arany (1916 után aranyozott) talpaskereszt volt (IV. osztály hasonló volt, de egyszerű, ezüstfelülettel). A kereszt közepén babérkoszorút tartó koronás vörös sas volt található, fekete-fehér címerpajzzsal. A hátoldalán a királyi monogram és a porosz korona volt látható. A közkatonák kerek érmén a magasabb osztályok keresztje volt látható, a tetején pedig a porosz korona.

A csillag a nagykereszt esetében arany volt és nyolcágú, az I. osztálynál ezüst nyolcágú, a II. osztálynál pedig ezüst négyágú, rajta a talpaskereszttel. Mindegyik közepén kerek fehér alapon vörös sas, körülötte fehér (a nagykeresztnél kék) alapon a rend mottója: Sincere et Constanter.

A rend szalagja hagyományosan narancs-fehér-narancs volt, de a harci teljesítményért adott kitüntetéseknél a Vaskereszthez hasonló fekete-fehér szalagot is használtak.

A rend vezetői (1705–1918) György Vilmos brandenburg-bayreuthi őrgróf (1678–1726), az Ordre de la Sincerité alapítója Károly Vilmos Frigyes brandenburg-ansbachi őrgróf (1712–1757) a rend újraalapítója és átnevezője Vörös Sasra Károly Sándor brandenburg-ansbachi őrgróf (1736–1806) II. Frigyes Vilmos porosz király (1744–1797), aki porosz állami kitüntetéssé tette a rendet III. Frigyes Vilmos porosz király (1770–1840), új osztályokat adott a rendhez 1810-ben és 1830-ban IV. Frigyes Vilmos porosz király (1795–1861) I. Vilmos német császár és porosz király (1797–1888), bevezette a nagykeresztet III. Frigyes német császár és porosz király (1831–1888) II. Vilmos német császár és porosz király (1859–1941)

Jeles kitüntetettek Nagykereszt (1861–1918)

Szász-Weimar-Eisenachi Auguszta I. Vilmos császár felesége (1811–1890) Albrecht von Roon (1803–1879) – tábornok és hadügyminiszter. A Fekete Sast (és a vele járó Vörös Sast) a porosz-osztrák háború alatt győzelmeiért kapta Otto Theodor von Manteuffel (1805–1882) miniszterelnök Hohenzollern Henrik, II. Vilmos császár öccse Schleswig-Holsteini Auguszta Viktória (1858–1921), II. Vilmos felesége Otto von Bismarck (1815–1898), kancellár Ferdinand von Zeppelin (1838–1917), feltaláló Paul von Hindenburg (1847–1934), tábornok, tölgylombbal és kardokkal kapta meg a nagykeresztet Helmuth Karl Bernhard von Moltke, (1800–1891), tábornok Hohenzollern Vilmos, II. Vilmos császár legidősebb fia Bernhard von Bülow, külügyminiszter Alfred von Tirpitz (1849–1930); admirális

I. osztály (1705–1918)

Wilhelm von Humboldt (1767–1835), filozófus, államférfi, Alexander von Humboldt bátyja Karl August von Hardenberg (1750–1822), külügyminiszter III. Lajos hesseni nagyherceg (1806–1877) Anton von Werner (1871–1914), festő Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord, francia politikus Ali Tepeleni török külügyminiszter Paul Kruger (1825–1904), Transvaal elnöke II. osztály (1810–1918) Johann Heinrich von Bernstorff (1862–1939), washingtoni német nagykövet Otto von Below (1857–1944), tábornok, az első világháborúban a caporettói áttörés vezetője Wilhelm Groener (1867–1939), tábornok, a Weimari Köztársaság belügyminisztere Franz von Hipper, német tengernagy John Jellicoe (1859–1935), brit tengernagy John Pierpont Morgan (1837–1913), amerikai bankár Nicholas Murray Butler, amerikai filozófus, 1931-ben Nobel-békedíjas Hugo Münsterberg, német-amerikai filozófus

Jegyzetek

Fordítás

Források Der Rittmeister Militaria, LLC. Encyclopædia Britannica. 11th Ed. New York: Encyclopædia Britannica Company, 1911 Haandbuch des Allerhöchsten Hofes und des Hofstaates Seiner K. und K. Apostoliscen Majistät, fur 1906. Vienna: Empire of Austria-Hungary, 1903 Handbuch über den Königlich Preußischen Hof und Staat für das Jahr 1918. (1918 Prussian State Handbook) Berlin, 1918. Journal of the Medals and Orders Society of America, Vol 52, No. 3, pp. 16 – 17. On the Internet: http://www.medalnet.net/Red_Eagle_Order_Haegele.htm Schulze Ising, Andreas M. Imperial German Orders, Medals, and Decorations. Martinsville, Virginia:

Kategória:Díjak