Sztankovits János (Léva, 1781. június 2. – Győr, 1848. március 7.) győri püspök 1838-tól haláláig, udvari tanácsos, a vecsei praedialis szék főispánja.
Élete Nagyszombatban végezte tanulmányait, majd 1804-ben a bécsi Pázmáneum növendéke lett. 1806-tól Nagyszombatban az egyháztörténelem tanáraként működött, 1816-tól az egyházjogot is tanította. 1818-ban győri tiszteletbeli kanonokká nevezték ki. Győrött a seminarium rektora volt, 1821-ben pedig valóságos kanonok is lett. Később 8 éven át a papnevelő és lyceum igazgatója, illetve a Győrmegyei Árvák Bizottságának elnöke volt. 1829-től a tatai címzetes apáti, királyi táblai prelátusi, káptalani követi, magyar királyi helytartósági tanácsosi, és a magyar királyi udvari kancelláriai referendáriusi méltóságokat töltötte be. 1832-ben bosoni választott püspök, illetve 1837-ben váci nagyprépost volt. Még ebben az évben a győri püspöki méltóságra emelték, és 1838-ban be is iktatták Győrött.
Sztankovits mint a püspöki könyvtár alapítója szerzett hírnevet, egyben neves zenepártoló volt. (Fáy Istvánnal népdalokat gyűjtött.) 10 évnyi kormányzás után ugyancsak Győr városában fejezte be az életét 1848-ban.
A győri bazilikában (Nagyboldogasszony-székesegyház) helyezték végső nyugalomra a déli hajó kriptájában a püspöki sírok közé.Tóth Vilmos: Credo vitam aeternam. Győr temetkezőhelyeinek adattára. Győri Egyházmegyei Levéltár, Győr, 2021. (Források, feldolgozások 29.), 41. o.
Művei
Oratio funebris, quam in solemnibus dni Leopoldi Mar. Somogy de Perlak, episcopi Sabariensis... dixit. Sabariae, 1822 Keresztény beszéd... Szent István ünnepén... Bécsben aug. 23. 1829. Győr Oratio funebris, quam in solemnibus exequiis Emin ac Rev... cardinalis principis Alexandri a Rudna et Divék, Ujfalu... die 25. Octobr. 1831. Strigonii dixit, Strigonii. Alkalmi beszéd Kopácsy József herczegprimás székfoglalója alkalmával... 1839
Jegyzetek
Források Sztankovits János
További információk
Balogh Margit-Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon 1790-1992. Bp., História – MTA Történettudományi Intézete, 1996 Győri Életrajzi Lexikon. Szerk. Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos, Kucska Ferenc. Győr, Győr Városi Könyvtár, 1999 Győri életrajzi lexikon. 2., átdolg. kiadás. Szerk. Grábics Frigyes, Horváth Sándor Domonkos, Kucska Ferenc. Győr, Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár, 2003 ponori Thewrewk József: Magyarok születésnapjai. Első füzet, vagyis országgyülési emlény az 1843-44-iki országgyülés emlékezetére. Harmadik kiadat. Pest, 1861. Id. Poldini Ede és Noséda ny. XI, 59 o. Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub
Kategória:Győri püspökök Kategória:Lévaiak Kategória:1781-ben született személyek Kategória:1848-ban elhunyt személyek