Események Caius Terentius Varrót és Lucius Aemilius Paullust választják consulnak. A consulválasztást elkeseredett politikai csatározás előzte meg, a plebeius Varrót a szenátus ellenére szavazták meg, amely vele szemben vitte át Paullus megválasztását. Jelentősen, mintegy másfélszeresére megnövelik a hadsereg létszámát, így a két consuli sereg kétharmadát újoncok teszik ki. II. Hierón szürakuszai király gabonát és katonákat szállíttat Rómába, hogy segítse a Karthágó elleni harcot. Hannibal, hogy élelmiszerhez jusson, délre, Apuliába vonul. A két consul itt éri utol, de nem értenek egyet abban, hogy támadjanak-e vagy folytassák Q. Fabius előző évi kifárasztó stratégiáját. Hannibal megpróbál cselt vetni nekik és üresen hagyja a táborát, de két rabszolga elárulja a rómaiaknak, hogy a dombok mögött a punok lesben állnak. Hannibal az Aufidus folyónál, Cannae mellett táborozik le. Lovasságának zaklatásával eléri, hogy a támadó kedvű Varro consul kiálljon nyílt ütközetre. Augusztus 2-án a cannaei csatában a római hadsereg legnagyobb vereségét szenvedi el, a források szerint közel 50 ezren esnek el, 18 ezren pedig fogságba esnek. Paullus, valamint több, consuli hivatalt viselt római is meghal. A katasztrofális vereség hatására számos - sok esetben korábban fegyverrel meghódított - régió (Campania, Apulia, Samnium, a déli görög városok, az északi gallok) átáll Hannibal oldalára. Capua is megnyitja kapuit és a punok itt telelnek át. A csatából menekülő katonákat Marcus Claudius Marcellus fogja össze és megmentik Nola városát és Dél-Campaniát a pun megszállástól. Hispaniában Hasdrubal leveri a tartesiusok lázadását. Karthágó utasítja, hogy vonuljon Itáliába és csatlakozzon Hannibalhoz.

Hellenisztikus birodalmak V. Philipposz makedón király támadást intéz Illíria ellen, hogy kivonja a régiót Róma befolyása alól, de nem jár sikerrel. Egyiptomban IV. Ptolemaiosz lever egy parasztfelkelést.

Halálozások Lucius Aemilius Paullus, római hadvezér és államférfi Cnaeus Servilius Geminus, római hadvezér és államférfi Marcus Minucius Rufus, római hadvezér és államférfi

Források Titus Livius: A római nép története Huszonegyedik könyv

Fordítás

216