A Hereford Football Club, egy 2014-ben alapított angol labdarúgócsapat, melynek Hereford városában található a székhelye.

Története A Hereford United megszűnését követően, 2014. december 19-én a Hereford United Supporters Trust (HUST) vetette fel először egy új klub alapításának ötletét a városban.

Jon Hale, üzletember, három nappal később, jegyeztette be a helyi szövetségnél a csapatot Hereford FC néven.

Az alapító okiratban kikötötték, hogy a csapat működését 51%-ban a HUST irányítja és legfeljebb 49% részesedést vállalhatnak külső tulajdonosok, így biztosítva a klub fennmaradását.

Az angol labdarúgó-szövetség 2015. május 14-i határozata alapján a csapat, a kilencedik osztályban, a Midland Football League-ben kezdte meg működését és jogosulttá vált a FA Vase és a Midland League Cup küzdelmeiben is részt venni.

A kezdetek 2015. július 7-én a Malvern Town elleni barátságos mérkőzésük volt az első hivatalos megmérettetésük, melyet 3-2 arányban, a régi-új stadionban, az Edgar Streeten nyertek meg.Győzelemmel mutatkozott be az új klub Néhány nappal később, július 11-én, a United of Manchester együttese felett aratott 1-0-s sikerüket, már több, mint 4 000 szurkoló nézte végig.Hereford - United Of Manchester 1-0

Az országos bajnokságban augusztus 8-án mutatkozhattak be, és első mérkőzésükön 4-1 arányban bizonyultak jobbnak a Dunkirk csapatánál.Első bajnoki mérkőzés a Dunkirk ellen

A szezont végül 35 győzelemmel, 3 döntetlennel és mindössze 4 vereséggel abszolválták, és bajnokként a felsőbb, Southern League South & West ligájába jutottak.

2016–2017 A feljutást követően bebizonyosodott, hogy a nyolcadosztályban is megállják helyüket. Első vereségüket 2017. január 14-én szenvedték el a Taunton Town ellenében.

Első alkalommal kóstolhattak bele az FA Trophy és a FA-kupa küzdelmeibe, azonban az előbbi sorozatban a Salisbury búcsúztatta őket az első fordulóban, míg az FA-kupában a harmadik selejtezőkörben véreztek el a Tonbridge Angels ellen.

Sikerlista 250px|bélyegkép|jobbra|Az Edgar Street-i stadion 250px|bélyegkép|jobbra|A csapat jelképe a megyében tenyésztett szarvasmarha

Hazai 1-szeres Southern Football League South & West bajnok: 2016-2017 1-szeres Midland Football League bajnok: 2015–2016 1-szeres Polymac Packaging Cup győztes: 2015–2016 1-szeres FA Vase ezüstérmes: 2015–2016

Megyei 1-szeres HFA Challenge Cup győztes: 2015–2016

Játékoskeret 2021. március 27-től Játékoskeret

Menedzserek

Peter Beadle (2014. december 22. - 2018. szeptember 13.) Ryan Green (2018. szeptember 13. - ) Russell Slade (2019. augusztus 19. - 2020. január 20.) Josh Gowling (2020. január 20. - )

Statisztikák Legtöbb gólt szerzőjátékosok JátékosGól John Mills 140 Legtöbb mérkőzésenpályára lépő játékosok JátékosMérkőzés John Mills17px 166

Első bajnoki mérkőzés: vs Dunkirk (2015. augusztus 8.)

Első győzelem: 4–1 vs Dunkirk (2015. augusztus 8.)

Legnagyobb nézőszám: 4 683 néző (a Salisbury elleni FA Vase Cup mérkőzésen) (2016. március 12.)

Legnagyobb bajnoki nézőszám: 4 381 néző (a Westfields ellen) (2015. december 26.)

Legkisebb hazai nézőszám: 2,006 néző (a Lye Town ellen) (2015. szeptember 22.)

Leghosszabb győzelmi sorozat: 27 mérkőzés (2015. augusztus - 2016. január)

Leghosszabb veretlen sorozat: 33 mérkőzés (2015. augusztus - 2016. január)

Leghosszabb vereség sorozat: 2 vereség (2015. augusztus)

Legnagyobb arányú győzelem: 8–0 (a Heanor Town ellen) (2016. április 23.)

Legnagyobb arányú hazai győzelem: 8–0 (a Heanor Town ellen) (2016. április 23.)

Legnagyobb arányú hazai, bajnoki győzelem: 8–0 (a Heanor Town ellen) (2016. április 23.)

Legnagyobb arányú idegenbeli győzelem: 6–0 (a Walsall Wood ellen) (2015. szeptember 29.)

Legnagyobb arányú idegenbeli, bajnoki győzelem: 6–0 (a Walsall Wood ellen) (2015. szeptember 29.)

Legnagyobb arányú vereség: 1–4 (a Morpeth Town elleni FA Vase Cup döntő mérkőzésen) (2016. május 22.)0–3 (a Spennymoor Town ellen) (2018. szeptember 29.)

Legnagyobb arányú hazai vereség: 0–3 (a Spennymoor Town ellen) (2018. szeptember 29.)

Legnagyobb arányú hazai, bajnoki vereség: 0–3 (a Spennymoor Town ellen) (2018. szeptember 29.)

Legnagyobb arányú idegenbeli vereség: 0–2 (a Stourport Swifts ellen) (2015. augusztus 11.)

Legnagyobb arányú idegenbeli vereség: 0–2 (a Stourport Swifts ellen) (2015. augusztus 11.)

Legtöbb gól egy szezonban: 40 gól (John Mills) (2015–2016)Hereford statisztikák

Szezonok SzezonLigaSzintJ.Gy.D.V.G+G-+/-PHelyezés 2015–16 Midland Football League Premier Division 42 35 3 4 138 33 +105 108 1. 2016–17 Southern League Division One South & West42 33 8 1 108 32 +76 107 1. 2017–18 Southern League Premier Division46 36 5 5 111 33 +78 113    1.A Hereford FC bajnoki mérkőzései 2018–19 National League North 42 11 16 15 47 58 -11 49 17. 2019–20A szezon félbeszakadt a koronavírus járvány miatt35 9 12 14 39 56 -17 39 16. 2020–21

Források DailyMail Worcester News

Külső hivatkozások Hivatalos honlap World Football BullsNews

Jegyzetek

Kategória:Angol labdarúgócsapatok Kategória:2014-ben alapított labdarúgócsapatok