İsmail Köybaşı (İskenderun, 1989. július 10. –) török válogatott labdarúgó, jelenleg a Fenerbahçe SK játékosa.

Pályafutása Az İskenderunban született Köybaşı szülővárosának csapatában, az İskenderunsporban kezdte pályafutását középpályásként, majd edzői javaslatra egy sorral hátrébb kerülve bal oldali védőként. Egy másik helyi csapatnál, az İskenderun Kartalspornál folytatta, majd 2006-ban csatlakozott a Gaziantepsporhoz. Gaziantepspor Köybaşı először az utánpótlás csapatokban kapott lehetőséget, majd 2008. május 6-án aláírta első profi szerződését. A 2008-09-es szezonban 24 bajnokin kapott lehetőséget, ebből 21 alkalommal kezdőként lépett pályára. A szezon végén több nagy klub is érdeklődött iránta Törökországból, ő végül a Beşiktaşhoz írt alá. Beşiktaş Köybaşı 2009 júniusában csatlakozott Beşiktaşhoz 6,5 millió euróért, valamint két játékosért cserébe. A szezon előtti barátságos mérkőzéseken rendszeresen lehetőséghez jutott, 2009. augusztus 2-án a Fenerbahçe elleni szuperkupa mérkőzésen pedig be is mutatkozott tétmérkőzésen. 2009 novemberében gólpasszt adott Rodrigo Tellónak az Old Traffordon a Manchester United elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen, amelyet a Beşiktaş 1-0-ra megnyert. Első bajnoki gólját 2009 decemberében az Ankaragücünek lőtte. 2011 szeptemberében két gólpasszt adott a Bursaspor elleni 2-1-re megnyert bajnokin Tomáš Sivoknak és Filip Hološkónak. Fenerbahçe 2016. július 14-én hároméves szerződést írt alá a Fenerbahçéhoz. A válogatottban Köybaşıt Fatih Terim hívta meg először a török válogatottba 2009. augusztus 12-én az ukránok elleni találkozóra. A mérkőzés 86. percében állt be Arda Turan helyére.

Statisztika 2016. május 15-én frissítve. KlubSzezonBajnokságKupaNemzetközi kupaÖsszesenPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokGaziantepspor2007–08100000102008–092403000270 Összesen 2503000280Beşiktaş2009–1015140302212010–11191100803712011–12310101004202012–132013–14701000802014–1512060702502015–162702060350 Összesen 11122403401692 Karrier összes13622703401972

Sikerei, díjai Beşiktaş Török bajnok: 2015–16 Török kupagyőztes: 2010–11

Jegyzetek

További információk TFF Profile

Köybaşı interview on Tam Saha, TFF official magazine

Kategória:Török labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Gaziantepspor labdarúgói Kategória:A Beşiktaş labdarúgói Kategória:A Fenerbahçe labdarúgói Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói