A Ladies Open Lausanne egy professzionális női tenisztorna, amely 1899−1986 között Swiss Open, 1986−1994 között European Open néven Svájc különböző városaiban került megrendezésre, majd 21 év szünet után 2016-ban került be újra a WTA versenynaptárába, az addig Bad Gasteinben rendezett verseny helyett 2016–2018 között Ladies Championship Gstaad néven. Helyszíne 2016-2018 között Gstaadban a Roy Emerson Arena, 2019-ben Lausanne-ban rendezték meg. Ekkor lett a torna elnevezése Ladies Open Lausanne.
A verseny WTA International kategóriájú, a mérkőzésekre szabad téren, vörös salakos pályán kerül sor. Az egyéni főtáblára 32 játékos kerül, párosban 16 páros indulhat. A verseny összdíjazása amerikai dollár, amelyből az egyéni győztes , a páros győztes dollárban részesül. A győztesek egyéniben és párosban is 280 ranglistapontot szereznek.
A verseny hosszú szüneteltetése utáni első győztese 2016-ban a svájci Viktorija Golubic volt.
A verseny története A verseny nagy hagyományokra tekint vissza. Első alkalommal 1899-ben rendezték meg. Swiss Open néven 1986-ig futott, ekkor változtatták meg a nevét European Openre. Helyszíne 1978-ig Gstaad, 1981−1986 között Lugano, 1987−1991 között Genf, 1992−1994 között Luzern volt. 1995−2015 között nem rendezték meg, 2016-ban került be a versenynaptárba Gstaad helyszínnel. Ezzel 2008 után lett ismét WTA-torna színhely Svájc.
A korábbi versenykategóriák szerint 1988−1989-ben TIER V, 1990−1992 között TIER IV, 1993−1994-ben TIER III kategóriájú volt. 2016-ban WTA International kategóriába került besorolásra.
Az eddigi döntők eredményei Egyéni HelyszínÉvGyőztesDöntős Eredmény Gstaad1969 Françoise Dürr Rosie Casals 6–4, 4–6, 6–21970 Rosie Casals Françoise Dürr 6–2, 5–7, 6–21971 Françoise Dürr (2) Lesley Hunt 6–3, 6–31972 Kazuko Sawamatsu Pam Teeguarden 6–3, 4–6, 6–21973 Nem rendezték meg1974 Helga Schultze Lea Pericoli 4–6, 6–4, 6–31975 Glynis Coles Linky Boshoff 9–7, 2–6, 8–61976 Michèle Gurdal Gail Sherriff 4–6, 6–2, 6–31977 Lesley Hunt Helen Gourlay 4–6, 7–5, 6–11978 Virginia Ruzici Petra Delhees 6–2, 6–21979–80 Nem rendezték meg Lugano1981 Chris Evert Virginia Ruzici 6–1, 6–11982 Chris Evert (2) Temesvári Andrea 6–0, 6–31983 A harmadik kör után eső miatt félbeszakították1984 Manuela Maleeva Iva Budařová 6–1, 6–11985 Bonnie Gadusek Manuela Maleeva 6–2, 6–21986 Raffaella Reggi Manuela Maleeva 5–7, 6–3, 7–6(6) Genf1987 Chris Evert (3) Manuela Maleeva 6–3, 4–6, 6–21988 Barbara Paulus Lori McNeil 6–4, 5–7, 6–11989 Manuela Maleeva-Fragniere}} (2)|| Conchita Martínez || 6–4, 6–0 |- |1990|| Barbara Paulus (2)|| Helen Kelesi || 2–6, 7–5, 7–6(3) |- |1991 || (3) || Helen Kelesi || 6–3, 3–6, 6–3 |- | align=center rowspan="4" style="background:#dfdfdf" | Luzern |1992|| Amy Frazier || Radka Zrubáková || 6–4, 4–6, 7–5 |- |1993 || Lindsay Davenport || Nicole Bradtke || 6–1, 4–6, 6–2 |- |1994|| Lindsay Davenport (2)|| Lisa Raymond || 7–6(3), 6–4 |- |1995–2015 || colspan=3|Nem rendezték meg |- | align=center rowspan="3" style="background:#dfdfdf" | Gstaad |2016|| Viktorija Golubic || Kiki Bertens || 4–6, 6–3, 6–4 |- |2017|| Kiki Bertens || Anett Kontaveit || 6–4, 3–6, 6–1 |- |2018|| Alizé Cornet || Mandy Minella || 6–4, 7–6(6) |- | align=center rowspan="5" style="background:#dfdfdf" | Lausanne |2019|| Fiona Ferro || Alizé Cornet ||6–1, 2–6, 6–1 |- |2020 ||colspan=3|Elmaradt a koronavírus-járvány miatt |- |2021|| Tamara Zidanšek || Clara Burel ||4–6, 7–6(5), 6–1 |- |2022|| Petra Martić || Olga Danilović ||6–4, 6–2 |- |2023|| Elisabetta Cocciaretto''' Clara Burel 7–5, 4–6, 6–4
Páros HelyszínÉvGyőztesDöntős Eredmény Gstaad1971 Brenda Kirk Laura Rossouw Françoise Dürr Lea Pericoli 8–6, 6–31972–73 Nem rendezték meg1974 Helga Schultze Lea Pericoli Kayoko Fukuoka Michelle Rodriguez 6–2, 6–01975 Nem rendezték meg1976 Betsy Nagelsen Wendy Turnbull Brigitte Cuypers Annette Van Zyl 6–4, 6–41977 Helen Gourlay Rayni Fox Mary Carillo Lesley Hunt 6–0, 6–41978–80 Nem rendezték meg Lugano1981 Rosalyn Fairbank Tanya Harford Candy Reynolds Paula Smith 2–6, 6–1, 6–41982 Candy Reynolds Paula Smith Joanne Russell Virginia Ruzici 6–2, 6–41983 Christiane Jolissaint Marcella Mesker Petra Delhees Pat Medrado 6–2, 3–6, 7–51984 Christiane Jolissaint Marcella Mesker Iva Budařová Marcela Skuherska 6–4, 6–31985 Bonnie Gadusek Helena Suková Bettina Bunge Eva Pfaff 6–2, 6–41986 Elise Burgin Betsy Nagelsen Jenny Byrne Janine Thompson 6–2, 6–3 Genf1987 Betsy Nagelsen Elizabeth Smylie Laura Gildemeister Catherine Tanvier 4–6, 6–4, 6–31988 Christiane Jolissaint Dianne Van Rensburg Maria Lindström Claudia Porwik 6–1, 6–31989 Katrina Adams Lori McNeil Larisa Neiland Natasa Zvereva 2–6, 6–3, 6–41990 Louise Field Dianne Van Rensburg Elise Burgin Betsy Nagelsen 5–7, 7–6(2), 7–51991 Nicole Bradtke Elizabeth Smylie Cathy Caverzasio Manuela Maleeva-Fragniere 6–1, 6–2 Luzern1992 Amy Frazier Elna Reinach Karina Habšudová Marianne Werdel 7–5, 6–21993 Mary Joe Fernández Helena Suková Lindsay Davenport Marianne Werdel 6–2, 6–41994 A negyeddöntő után eső miatt félbeszakítva1994 Eurocard Open Draw (PDF). wtatour.com.1995–2015 Nem rendezték meg Gstaad2016 Lara Arruabarrena Xenia Knoll Annika Beck Jevgenyija Rogyina 6–1, 3–6, [10–8]2017 Kiki Bertens Johanna Larsson Viktorija Golubic Nina Stojanović 7–6(4), 4–6, [10–7]2018 Alexa Guarachi Desirae Krawczyk Lara Arruabarrena Bacsinszky Tímea 4–6, 6–4, [10–6] Lausanne2019 Anasztaszija Potapova Jana Szizikova Monique Adamczak Han Hszin-jün 6–2, 6–42020 Elmaradt a koronavírus-járvány miatt2021 Susan Bandecchi Simona Waltert Ulrikke Eikeri Valendíni Gramatikopúlu 6–3, 6–7(3), [10–5]2022 Olga Danilović Kristina Mladenovic Ulrikke Eikeri Tamara Zidanšek játék nélkül2023 Bondár Anna Diane Perry Amina Ansba Anastasia Dețiuc 6–2, 6–1
Kapcsolódó szócikkek Suisse Open Gstaad – ATP férfi tenisztorna
Jegyzetek
Források ITF Women's Circuit A torna WTA profilja A torna hivatalos weboldala
További információk A 2016-os torna bejelentése
Kategória:Tenisztornák Kategória:Svájc sportélete