Kápolnapuszta egykori település Gánttól kb. 3 km-re északnyugatra, a Vértes hegység belsejében. Írott források 1440 óta említik (olykor Boldogasszony-Kápolna néven); a török időkben többször elnéptelenedett. 1930-ban 62-en lakták, zömmel svábok. 1945. március 16-án a 2. Ukrán Front egyik zászlóaljának felderítői – megtorlásul egy ellentmondásos hátterű diverzáns akció miatt, amely a környéken tevékenykedő partizánok vagy a közeledő szovjet csapatok ellen irányult – kiirtották a falu szinte teljes férfi lakosságát és több házat felgyújtottak. A túlélők egy része Pusztavámra és Gántra menekült, másokat a Rákosi-rendszer kitelepített, de az 50-es években még mindig élt itt négy család. A 70-es évekre azonban a falunak egyetlen lakója maradt, a vadőrként idekerült (nem őslakos) Farkas László (1911–1980). Ekkor már csak négy épület állt Kápolnapusztán: a völgyben Farkas lakóháza szépen gondozott kerttel, mellette egy üres ház és a székesfehérvári pedagógusok kulcsosháza (a Fejér Megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatala 1958-ban rendezte be turistaháznak), a Szőlő-hegyen pedig egy erdészház – ez az egyetlen, ami ma is megvan. 1979 nyarán a Másfélmillió lépés Magyarországon c. országjáró filmsorozat forgatásakor Rockenbauer Pál és csapata interjút készített Kápolnapuszta utolsó lakójával, Farkas Lászlóval, ám ebben a riportban egy szó sem esik a falu tragikus történetéről. Farkas halála után a még álló három völgyi házat hatósági úton leromboltatták. A rendszerváltást követően, 1993-ban az egykori áldozatokat méltó módon eltemették, emlékművet és ismertető táblát is állítottak, 2013-ban pedig emléktáblát avattak. Kápolnapuszta helyét azóta nagyrészt benőtte az erdő, és ma már csupán az elhagyatott temető és néhány omladozó, gazos falmaradvány tanúsítja, hogy egykoron itt falu létezett.

Források Kápolnapuszta, a vérben fürdött falu Kápolnapuszta – a vérben fürdött falu története Ez volt a sorsom... Kápolnapuszta

Kategória:Magyarország elpusztult települései Kategória:Szellemvárosok