Körmendy János (Tata, 1863. január 15.Tatai ref. egyházközség, 1863. évi keresztelések. – Budapest, Józsefváros, 1937. augusztus 15.)Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 1583/1937. folyószám alatt. színész.

Életpályája

Törvénytelen gyermekként született, édesanyja Körmendy Juliánna (Szabó Sándor szabómester neje). 1863. január 16-án keresztelték. Bogyó Alajos társulatában lépett fel először 1882. július 10-én, ezután 1884-ben Krecsányi Ignácnál játszott Debrecenben, majd 1885-ben Mészáros Kálmánhoz, 1886-ban pedig Ditrói Mórhoz került. 1889-ben Aradi Gerőnél játszott, 1891-ben pedig visszakerült Krecsányi Ignáchoz. 1895-től Pozsonyban, 1899-től 1902-ig a szegedi színházban, 1903-tól a Király és a Magyar Színházban játszott. 1924 és 1929 között kizárólag a Magyar Színházban lépett színpadra. 1926-ban meghívást kapott az Operaháztól. 1929 után nem volt szerződése. 1931-ben a Fővárosi Operettszínházban, 1932-ben a Vígszínházban, 1933-ban pedig a Magyar Színházban láthatta a közönség. Jellemszínészként működött, markáns egyéniségként tartották számon. Szerepelt filmekben is. Halálát érelmeszesedés okozta. Felesége Marosi Irén volt.

Fontosabb színházi szerepei

Petur bán, Tiborc (Katona József: Bánk bán) Gonosz Pista (Tóth Ede: A falu rossza) Peták (Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris) Háry János (Kodály Zoltán: Háry János) Gyarmati (Tót leány) Daxelmayer (Aranykakas) Lőrinc (Shakespeare: Romeo és Júlia) Marosán Bogdán (Szabin nők) Falmbeau Seraphin (Sasfiók) Pengő kovács (Sári bíró) Zsifkovics (Sárga liliom) Boltay János (Egy magyar nábob) Kampós (Új földesúr) Bejczi Péter (Búzavirág) Zsiga bácsi (Mihályné két lánya)

Filmjei

A szerencse fia (1916) - Varga szabó A koldusgróf (1917) - Stepl kolduselnök Melodie das Herzens (1929) - Kovács édesapja Rákóczi induló (1933)

Jegyzetek

Források

Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, . Színészkönyvtár

Mudrák József - Deák Tamás: Magyar hangosfilm lexikon 1931-1944. Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor, 2006. 178. p. Hangosfilm

További információk

Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. Színészeti lexikon. Szerk. Németh Antal. Bp., Győző Andor, 1930. Somogyi Lajos: Vecsési életrajzi lexikon és eseménynaptár 1786-1995. [Vecsés], DZL-Kiadó, 1995.

Kategória:Magyar színészek Kategória:1863-ban született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek Kategória:Tataiak