Az Outlast first-person túlélőhorror videójáték, melyet a Red Barrels fejlesztett és jelentetett meg. A játék történetének középpontjában Miles Upshur szabadúszó oknyomozó újságíró áll, aki úgy dönt, hogy kivizsgál egy a coloradói Lake megye hegyei mélyén fekvő pszichiátriát. A Whistleblower letölthető tartalom középpontjában Waylon Park, az az ember áll, aki Milest a pszichiátriához irányította.

Az Outlast 2013. szeptember 4-én jelent meg Windows, illetve 2014. február 4-én PlayStation 4 platformokra. A játék általánosságban pozitív kritikai fogadtatásban részesült; dicsérték annak horrorelemeit és játékmentét. A Linux- és OS X-verziók később, 2015. március 31-én jelentek meg.

Játékmenet Az Outlast belső nézetű narratívában ábrázolt, történet-vezérelt túlélőhorror, mely egy lepusztult pszichiátrián játszódik, melyet a gyilkolási vágytól fűtött betegek uralnak.Is Outlast the scariest game ever? Bemutatási módja a horrorfilmekben népszerű talált filmanyag műfajához hasonlítható.America's most horrifying home movie A főszereplő, Miles Upshur riporter az előre megírt jeleneteket leszámítva, ahol ellökheti az ellenfeleket az útjából, képtelen a harcra. A játékosnak bármiféle hagyományos fegyver nélkül, parkour-mozdulatokkal kell bejárnia az intézmény feldúlt helyiségeit; átugorhat az alacsonyabb akadályok felett, kúszhat a földön, illetve keskeny réseken passzírozhatja át magát.BioShock Infinite, Metro Last Night free for PS users in February Ezeken felül Miles úgy is túlélheti a támadóival szembeni összetűzéséket, hogy elrejtőzik a személyzeti szekrényekben vagy az ágyak alatt; azonban az intelligensebb ellenfelek egy megadott ideig átkutathatják a szobát mielőtt továbbállnak.Shopto Outlast Review

Miles csak egy jegyzettömböt és egy videókamerát hord magával, amikkel fel akarja jegyezni a pszichiátria borzalmait. A kamerának éjjellátó üzemmódja is van, mellyel az intézmény számos kivilágítatlan helyiségét lehet bejárni. Az éjjellátó mód meríti az elemeket, melyeket a történetvonal előrehaladtával kell összegyűjteni és kicserélni. A cselekményrészletek a főhős által lejegyzett jegyzetekből, illetve a helyiségekben elszórt dossziékből bontakozik ki.

Megjelenés Az Outlast 2013. szeptember 4-én jelent meg a Steamen keresztül, míg PlayStation 4 konzolra 2014. február 4-én, az egyik havi ingyenes PlayStation Plus-játékként jelent meg.

Az Outlast: Whistleblower letölthető tartalom az eredeti játékkal egymást átfedő előzmény. Cselekményének központjában Waylon Park, Miles Upshur névtelen tippadója áll, és az elsődleges cselekményszál előtti és utáni történéseket is bemutatja. A Whistleblower Microsoft Windows-verziója 2014. május 6-án jelent meg világszerte, melyet a PlayStation 4-változat követett 2014. május 6-án Észak-Amerikában és 2014. május 7-én Európában, illetve az Xbox One-verzió 2014. június 18-án.

Cselekmény

Outlast: Whistleblower Az Outlast: Whistleblower DLC 2014. május 6-án jelent meg Microsoft Windowsra, 2014. május 6-án PlayStation 4-re és 2014. június 18-án Xbox One-ra. Az eredeti játék átfedő előzményeként szolgál, bemutatva a fő cselekményszál előtti és utáni eseményeket, illetve Waylon Parkot, Miles Upshur névtelen szivárogtatóját.

Sztori Egy Waylon Park nevű szoftverfejlesztő a Mount Massive Asylumban dolgozik, ahol a "Morfogénikus Motor" karbantartásával foglalkozik. Ez a gépezet lehetővé teszi a Murkoff tudósai számára, hogy manipulálják a kórház betegeinek tudatos álmodását. Miután tanúja volt a tesztelésnek, Waylon névtelen e-mailt küld Miles Upshurnak, hogy leleplezze és a világ elé tárja Murkoff embertelen kísérleteit.

Nem sokkal ezután Waylont behívják a laboratórium műveleti központba, hogy keresse meg a hibát a megfigyelőrendszerben.

Amikor Waylon visszatér az irodájába, főnöke, Jeremy Blaire tudomást szerez arról, hogy Park kiszivárogtatta a kísérleteit. Parancsba adja az őröknek, hogy vegyék őrizetbe a srácot és vigyék el a Motorhoz. Waylon azonban megszökik a fogságból, amikor a Walrider elszabadul. Az egyre romosabb intézményben barangol, miközben a túlélő őrök és az orvosi személyzet is menekülőre fogja a Walrider karmai elől. Park egy rövidhullámú rádiót keres, amellyel kapcsolatba léphet a hatóságokkal, miközben végig elkerül egy variánst, Frank Manerát, aki egy elektromos csontfűrésszel közlekedik. Amikor Waylon megtalálja a működő rádióadót, Blaire megsemmisíti azt és megpróbálja megfojtani Waylont, de Chris Walker menekülésre kényszeríti.

Waylon bejut az intézmény szakmai részlegére, ahol elfogja őt Eddie Gluskin, egy sorozatgyilkos, aki megszállottan keresi a "tökéletes menyasszonyt", méghozzá úgy, hogy más betegeket megöl és megcsonkítja a nemi szerveiket. Gluskin megpróbálja felakasztani Waylont a kórház tornatermében a többi áldozatával együtt, de a dulakodás során beakad a saját csigarendszerébe, és egy hirtelen súlyponteltolódás miatt halálosan átszúrja őt egy betonacéldarab.

Hajnalban Murkoff magánkatonai egysége megérkezik a kórházba azzal a céllal, hogy kiiírtsanak mindent, ami él és mozog. Waylon elsurran mellettük, és a földszintre menekül, ahol egy súlyosan megsebesült Blaire-re bukkan az ajtóban.

Blaire hirtelen leszúrja Waylont és megfenyegeti, hogy senki sem tudhatja meg az igazságot a Murkoff cég működéséről. Blairet végül a Walrider megöli. Waylon ezután kibotorkál a nyitott főbejáraton Miles dzsipje felé. Főhősünk elhajt, miközben Miles - akit most már megszállt a Walrider - szintén kijön az intézményből.

A jelenetsor végén Waylon egy laptopnál ül, a kamerájának felvételeivel feltöltésre készen. Egy munkatársa tájékoztatja, hogy ez több mint elég lesz Murkoff tönkretételéhez, de figyelmezteti, hogy megtorlást fognak tenni ellene és családja ellen. Némi kezdeti habozás után Waylon feltölti a felvételeket. Fogadtatás

Az Outlast pozitív kritikai fogadtatásban részesült. A GameRankings és Metacritic gyűjtőoldalakon az Xbox One-verzió 3 teszt alapján 80,00%-os és 5 teszt alapján 80/100-as pontszámon, a Microsoft Windows-verzió 37 teszt alapján 79,95%-os és 59 teszt alapján 80/100-as pontszámon, míg a PlayStation 4-verzió 19 teszt alapján 77,16%-os és 33 teszt alapján 78/100-as pontszámon áll. A játék több elismerést és díjat is bezsebelt a 2013-as Electronic Entertainment Expo kiállításon, köztük a „Legvalószínűbb, hogy elájulsz tőle” elismerést és egy az „E3 legjobbja” díjat is.

A Rock, Paper, Shotgun weboldal nagyon pozitív kritikát írt az Outlastról, kiemelve, hogy „az Outlast nem egy kísérlet arról, hogy a játékok hogyan lehetnek ijesztőek, hanem annak szemléltetése.” Marty Sliva az IGN-nek írt cikkében 7,8/10-es pontszámot adott a játékra, dicsérve annak horrorelemeit és játékmenetét, azonban kritizálva annak környezeteit és szereplőmodelljeit.

Folytatás és előzmények

2014. október 23-án a Red Barrels bejelentette, hogy az Outlast sikere miatt fejlesztés alatt áll a folytatás is, az Outlast 2. Eredetileg 2016 végén tervezték megjelentetni, de a fejlesztés során felmerült komplikációk miatt 2017 elejére halasztották. Ezt követően a megjelenési dátumot tovább halasztották 2017 második negyedévére, végül 2017. április 25-én digitálisan elérhetővé vált Microsoft Windows, PlayStation 4 és Xbox One konzolokra; Nintendo Switchre pedig 2018 februárjában, az Outlasttal együtt jelent meg. 2017. március 6-án a Red Barrels bejelentette, hogy április 25-én egy csomag, az Outlast Trinity megjelenik Xbox One-ra és PlayStation 4-re.

Az Outlast 2 az első játék univerzumában játszódik, de egy új történetszállal és különböző karakterekkel, amely Arizona sonorai sivatagában játszódik.

Az Outlast 3-at 2017 decemberében jelentették be, bár az időkeretet vagy a célplatformokat nem erősítették meg. Barnett, Brian (December 7, 2017). A bejelentés során a Red Barrels azt mondta, hogy mivel nem tudnak könnyen letölthető tartalmat hozzáadni az Outlast 2-höz, van egy kisebb, különálló projektjük az Outlasthoz kapcsolódóan, amely az Outlast 3 előtt jelenik meg. A 2019 októberében beharangozott projekt mindkét Outlast játék előzménytörténete, The Outlast Trials néven, és a hidegháborúban játszódik. A játék 2023. május 18-án korai hozzáféréssel Microsoft Windowsra, teljes verziója pedig 2024. március 5-én jelent meg Windowsra, PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re.

Filmadaptáció

2024. október 30-án bejelentették, hogy a Lionsgate Films filmadaptációt készít a játékból, melynek producere Roy Lee, a forgatókönyvét pedig az eredeti történet írója, JT Petty írta. Jegyzetek

További információk A játék weboldala

Kategória:2013 videójátékai Kategória:Túlélőhorrorok Kategória:Windows-játékok Kategória:Nintendo Switch-játékok Kategória:PlayStation 4-játékok Kategória:PlayStation Network játékok Kategória:Linux-játékok Kategória:MacOS-játékok Kategória:Xbox One-játékok