japán szertornász, hétszeres olimpiai érmes (három arany, négy ezüst), tízszeres világbajnok (egyéni összetett, csapat, talaj, korlát, nyújtó), az egyik legnagyobb tornászként tartják számon. Az International Gymnast Magazine szerint Ucsimura „a hihetetlen nehézségi fokozatot kombinálja páratlan következetességgel és nem mindennapi eleganciával”. A 2016-os olimpián szerzett egyéni összetett aranyával 44 év óta az első férfi tornász, aki két egymást követő olimpián is győzni tudott.
Élete és pályafutása Ucsimura tornász családba született, szülei és húga, Haruhi is tornászok; háromévesen kezdte a sportágat. 15 éves volt, amikor Tokióba ment, hogy Cukahara Naoja tanítványa legyen.
2012-ben megnősült, két lánya van, akik 2013-ban, illetve 2015-ben születtek. Állítása szerint akkor tanítaná őket tornára, ha fiúk lennének, mert „nem ért a női tornához” és sokkal nehezebbnek is tartja. Egyszer eszik egy nap, mert úgy érzi, tele gyomorral nem tud edzeni, és nem szereti a zöldségféléket.
Versenyzői eredményei Ucsimura kénytelen volt feladni a 2017-es világbajnokságot a selejtező során elszenvedett bokasérülés miatt. Év Esemény Csapat EgyéniösszetettTalajLólengésGyűrűUgrásKorlátNyújtó2007Universiade 20px 20px 20px 2008Világkupa – – 20px Nyári olimpia 20px 20px 2009Világbajnokság – 20px 4 62010Világbajnokság 20px 20px 20px 20px 2011Világbajnokság 20px 20px 20px 5 6 4 20px2012Nyári olimpia 20px 20px 20px DNC 2013Világbajnokság – 20px 20px 20px 20px2014Világbajnokság 20px 20px 20px2015Világbajnokság 20px 20px 20px2016Nyári olimpia 20px 20px 5 R1 2017Világbajnokság – WD 2018Világbajnokság 20px 20px DNC: nem versenyzett WD: visszalépett R1: első számú tartalékversenyző
Jegyzetek
Kategória:Élő személyek Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Japán tornászok Kategória:Olimpiai bajnokok (torna) Kategória:Olimpiai bajnokok (2012) Kategória:Japán olimpiai bajnokok Kategória:Japán olimpiai ezüstérmesek Kategória:Olimpiai bajnokok (2016) Kategória:Világbajnok tornászok