Kisrédei Rhédey Ferenc (1560–1621. április 10.) nagyváradi kapitány és Bihar vármegye főispánja.

Élete Kisnemesi családból származott. Családi birtokai a török terjeszkedés miatt nagyrészt elvesztek, emiatt fiatal korától végvári katonaként szolgált. 1596-1598 között már füleki kapitány volt.1599-ben hatalmaskodás miatt perbe fogták, ennek ellenére még 1601-ben is Füleken volt. Erdélybe ment, ahol előbb Báthory Zsigmond, majd Székely Mózes pártján harcolt. 1603-ban tanácsúri tisztet kapott. Székely veresége után ő is a törökhöz menekült, előbb Temesvárra, majd Belgrádba. Ezekben az években kötött szoros barátságot Bethlen Gáborral. Harcolt Giorgio Basta generális ellen.

1604-ben, Kassa elfoglalása után csatlakozott Bocskai István felkeléséhez, aki a felvidéki hadserege fővezérévé nevezte ki. Nevéhez fűződik többek között Szécsény, Fülek, Korpona, Nyitra, GalgócMájus 2-án Thurzó Szaniszló nyittatta meg a várat Rhédey előtt (Lengyel Tünde: Stanislav Thurzo, palatín Uhorského kráľovstva (1622-1625). 224). és Trencsén elfoglalása is. 1606-ban Bocskai a magyarországi főrendek közé emelte. Rövid ideig Érsekújvár kapitányi tisztét is betöltötte. 1607 végétől haláláig (Báthory Gábor erdélyi fejedelem kinevezése alapján) váradi kapitány és Bihar vármegye főispánja lett. 1608-ban II. Mátyás magyar király aranysarkantyús lovaggá ütötte. A békekötés miatt Nyitrát, Bocskai adományát elvesztette, és Rákóczi Zsigmond szolgálatába állt. 1611-ben kitartott Báthory Gábor fejedelem hűségén.Vörös Péter 2011: Forgách Zsigmond erdélyi expedíciója 1611-ben. Hadtörténelmi Közlemények 124/3, 875.

Sógorának, Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek egyik legbizalmasabb híve volt.

1601 áprilisában Báthory Gábor Zilahot adta neki birtokadományul, ezt Bethlen is megerősítette. 1614-ben Bihar és Máramaros főispánja lett. Bethlen magyarországi hadjáratában vesztette életét. Füleken hunyt el rabként. Felesége Károlyi Katalin volt.

Jegyzetek

Források Venásch Eszter 2007: Homonnai Drugeth Bálint hadinaplójának kiadatlan része. Lymbus - Magyarságtudományi Forrásközlemények 2007, 25 38. jegyzet. thomas-sz.com Komáromy 1894, 8–19, 170–190, 323–346, 424–468. Trócsányi 1980, 33, 38. Nagy 1857–1868, 746.

Kategória:Bihar vármegye főispánjai Ferenc 1560 Kategória:1560-ban született személyek Kategória:1621-ben elhunyt személyek Kategória:16. századi magyar katonák Kategória:17. századi magyar katonák Kategória:Váradi kapitányok Kategória:A Bocskai-felkelés résztvevői Kategória:Őrizetben elhunyt személyek