bélyegkép|263px|Heinrich Böll szoborportréja Berlinben Heinrich Böll (Köln, 1917. december 21. – Langenbroich, 1985. július 16.) Nobel-díjas német író és műfordító. A háború utáni időszak egyik legfontosabb német írójának tartják.

Életrajz Egy katolikus és pacifista családban, Viktor Böll és Maria Hermann nyolcadik gyermekeként született az első világháború legínségesebb időszakában.

Kölnben járt katolikus elemi iskolába 1924 és 1928 között, majd a Kaiser Wilhelm-gimnáziumba, ahol letette az érettségit. A bonni Lempertz könyvkereskedésben vett részt képzésen, majd beiratkozott német nyelv és irodalom szakra a Kölni Egyetemen. Nem rokonszenvezett a nemzetiszocialista politikával, sikerült a Hitlerjugend-tagságot kikerülnie, de 1939-ben behívták a Wehrmachtba: Franciaországban, Romániában, Magyarországon és a Szovjetunióban szolgált, többször meg is sebesült.

1942-ben feleségül vette fiatalkori szerelmét, Annemarie Cech-et. Amerikai hadifogságba esett, ahonnan csak a háború végeztével szabadult. Első gyermeke, Christoph, 1945-ben született, de még ebben az évben el is hunyt. 1947-ben, 1948-ban és 1950-ben született Raimund, René és Vincent.

1947-ben kezdte írói pályafutását A vonat pontos volt (Der Zug war pünktlich) című novellával. Ezt számos ismert kisregény, regény és elbeszélés követte. Ezek – írói hozzáállásából fakadóan – többnyire a háború utáni Németországban játszódnak. Tagja volt a Gruppe 47 elnevezésű irodalmi társaságnak.

1972-ben a világháború utáni első német íróként megkapta az irodalmi Nobel-díjat, a Csoportkép hölggyel (Gruppenbild mit Dame, 1971) című művéért. Eme regényében a német történelmet követte végig az első világháborútól az 1960-as évekig egy nő életrajzán keresztül.

1974-ben jelent meg híres műve, a Katharina Blum elvesztett tisztessége, amely a zavargások sújtotta NSZK viszonyait festi le, ahol egy kisstílű bűnözőt is terroristának kijáró rendőri készültséggel fognak el, a vele egyetlen nap óta kapcsolatban lévő főszereplőt pedig szintén tönkreteszik. A regényt több mint 30 nyelvre fordították le. Ugyanebben az évben megkapta a Carl von Ossietzky-díjat.

Köln város díszpolgára A német, majd a Nemzetközi PEN Club elnöke 1971. szeptember 13-ától 1974-ig

Ő fordította le német nyelvre többek között J. D. Salinger Zabhegyező című regényét.

Művei A vonat pontos volt (Der Zug war pünktlich), 1947 A hagyaték (Das Vermächtnis), 1948 Vándor, vidd hírül a spá... (Wanderer, kommst du nach Spa...), 1950 A fekete bárányok (Die schwarzen Schafe), 1951 Ádám, hol voltál? (Wo warst du, Adam?), 1951 Az angyal hallgatott (Der Engel schwieg), 1952 Nemcsak karácsonykor (Nicht nur zur Weihnachtszeit), 1952 A balekok nagysága (Die Waage der Baleks), 1952 És száját nem nyitotta szóra (Und sagte kein einziges Wort), 1953 Magukra maradtak (Haus ohne Hüter), 1954 Korai évek kenyere (Das Brot der frühen Jahre), 1955 Írországi napló (Irisches Tagebuch), 1957 Nyomtalanul (Die Spurlosen), 1957 Doktor Murke összegyűjtött hallgatásai: elbeszélések, szatírák (Doktor Murkes gesammeltes Schweigen und andere Satiren), 1958 Biliárd fél tízkor (Billard um halb zehn), 1959 Ein Schluck Erde, 1962 Egy bohóc nézetei (Ansichten eines Clowns), 1963 El a csapattól (Entfernung von der Truppe), 1964 Egy szolgálati út vége (Ende einer Dienstfahrt), 1966 Csoportkép hölggyel (Gruppenbild mit Dame), 1971 Katharina Blum elvesztett tisztessége (Die verlorene Ehre der Katharina Blum), 1974 Gondviselő ostromzár (Fürsorgliche Belagerung), 1979 Mi lesz a fiúval? (Was soll aus dem Jungen bloß werden?), 1981 Bányászott terep (Vermintes Gelände), 1982 A sebesülés (Die Verwundung), 1983 Asszonyok rajnai tájban (Frauen vor Flusslandschaft), 1985 (posth.) A Balke család mérlege

Magyarul Ádám, hol voltál?; ford. Radó György; Kossuth, Bp., 1957 Magukra maradtak. Regény; Európa, Bp., 1959 Biliárd fél tízkor. Regény; ford. Doromby Károly, utószó Ungvári Tamás; Európa, Bp., 1961 Írországi napló; ford. Doromby Károly, utószó Gergely Erzsébet; Európa, Bp., 1963 (Modern könyvtár) Doktor Murke összegyűjtött hallgatásai. Elbeszélések; vál., szerk. Rayman Katalin, ford. Bor Ambrus et al., bev. Nemeskürty István; Magvető, Bp., 1965 (Világkönyvtár) Egy szolgálati út vége. Regény; ford. Gáli József; Európa, Bp., 1968 Mifelénk; vál. Rayman Katalin, ford. Bor Ambrus, Rayman Katalin, Nemeskürty István, utószó Bor Ambrus; Gondolat, Bp., 1969 Korai évek kenyere; ford. Beck Erzsébet, Gergely Erzsébet, Jávor Ottó, utószó Szabó Ede; Európa, Bp., 1970 (A világirodalom remekei) Csoportkép hölggyel. Regény; ford. Bor Ambrus; Magvető, Bp., 1973 (Világkönyvtár) Katharina Blum elvesztett tisztessége, vagy Miből lehet erőszak, és mit tehet velünk; ford. Bor Ambrus; Európa, Bp., 1976 (Európa zsebkönyvek) Gondviselő ostromzár; ford. Bor Ambrus; Magvető, Bp., 1980 (Világkönyvtár) És száját nem nyitotta szóra. Kisregények; ford. Beck Erzsébet et al.; Európa, Bp., 1980 Egy bohóc nézetei; ford. Bor Ambrus; Magvető, Bp., 1982 (Világkönyvtár) A hagyaték; ford. Bor Ambrus; Magvető, Bp., 1984 (Rakéta Regénytár) Frankfurti előadások; ford. Bor Ambrus; Európa, Bp., 1984 (Mérleg) A nyolcadik parancsolat. Emlékezések, szatírák, cikkek; vál., szerk. Pók Lajos, ford. Asztalos József et al.; Magvető, Bp., 1985 (Világkönyvtár) És lőn este és reggel. Válogatott elbeszélések, 1947–1981; vál. Bor Ambrus, ford. Bor Ambrus, Raýman Katalin; Európa, Bp., 1986 Asszonyok rajnai tájban; ford. Bor Ambrus; Magvető, Bp., 1987 (Világkönyvtár) Az angyal hallgatott; ford. Szántó Judit; Fabula, Bp., 1994

Források

További információk

Szederkényi Olga "Böll közlegény megmentése" című filmje [Böll 1944-es nyári magyarországi tartózkodásáról, romániai sebesüléséről, majd szentesi, debreceni kórházi ápolásáról, felgyógyulásáról] (2023)

Jegyzetek

Kategória:Német Nobel-díjasok Kategória:1917-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Irodalmi Nobel-díjasok Kategória:Német írók Kategória:Kölniek Kategória:Német forgatókönyvírók Kategória:Német műfordítók