Charles John Huffam Dickens (, Portsmouth, 1812. február 7. – Higham, 1870. június 9.) angol író. Egyesek szerint a viktoriánus kor legnagyobb írója és az angol nyelv legkiválóbb művelője. Írásainak népszerűségét az is mutatja, hogy napjainkig minden műve folyamatosan kapható anyanyelvén és fordításokban is. Műveit folyamatosan feldolgozzák televízióban, sorozatokban és filmen, de még színpadon, akár musicalként is. Magyarországon már saját korában is az egyik legismertebb angol író, a huszadik század elejétől pedig kifejezetten népszerű: azóta is számtalan kiadásban és fordításban megjelent, lényegében minden műve olvasható magyarul. Írói álneveː Boz (magyarul Boz Dickens Károly, Boz Károly stb.).

Élete

Dickens Portsmouth-ben született, ötévesen költözött Kentbe, tízévesen Londonba a családjával. Korai évei szépen, jómódban teltek; sokat olvasott, különösen a pikareszk regényeket szerette. Amikor tizenkét éves lett, apja, a tengerészeti pénztár kistisztviselője, eladósodott és börtönbe került. Dickens egy cipőpasztagyárban kezdett dolgozni. Gyermekkori élményei, a látott nyomor visszatérő elemeivé váltak regényeinek. Heti hat shillingből tartotta el magát és támogatta családját.

Pár évvel később a család anyagi helyzete egy örökségnek köszönhetően ismét jobbra fordult, elhagyhatták az adósok börtönét, de Dickens anyja nem vette őt egyből ki a műhelyből, amit a fiú soha nem bocsátott meg. Ügyvédbojtárkodás és egy gyorsírói állás után újságíró lett, parlamenti vitákról tudósított, és járta az országot a választási kampányok időszakában. Huszonnégy éves korában jelent meg első regénye, A Pickwick Klub, amellyel azonnal nevet szerzett magának.

1836. április 2-án feleségül vette Catherine Thompson Hogarthot, aki tizenöt év alatt tíz gyereket szült neki. 1842-ben együtt Amerikába utaztak; az utat az Amerikai jegyzetek című leírás örökíti meg. Dickens három újság számára írt, az egyiknél szerkesztőként is dolgozott 1839-ig.

1856-ra annyi pénzt gyűjtött össze, hogy megvehette a Gad’s Hill Place nevű villát Kentben, melyről gyerekkora óta álmodozott.

1858-ban Dickens és felesége szétköltöztek. A válás akkoriban skandalumszámba ment volna, és Dickens haláláig gondoskodott a feleségéről. A szakítás hátterében többek között alighanem Ellen Ternan színésznő állt, aki feltételezhetően Dickens szeretője volt.

1865. június 9-én Dickens a staplehursti vonatszerencsétlenség túlélői között volt. Egy pályafelújítás miatt a vonat kisiklott egy hídon, és a vagonok a patakba zuhantak. Dickens első osztályon utazott a szerelvény elején: az ő vagonja nem zuhant a mélybe. Sértetlenül megúszta az incidenst, de a lelkében mély nyomot hagyott az eset. Ezt követően már csak egy regényt fejezett be, a Közös barátunk-at. Idejét főleg nyilvános felolvasásai töltötték ki.

A szerencsétlenség ötéves évfordulóján hunyt el otthonában. Kívánsága ellenére (miszerint a rochesteri katedrálisban temessék el) a westminsteri apátságban helyezték örök nyugalomra.

Regényei A Pickwick Klub (The Pickwick Papers) (1837); ford. Hevesi Sándor, átdolgozta: Ottlik Géza (A Pickwick Klub "betétnovellái" magyarul Pickwick történetek címen is megjelent) Twist Olivér (Oliver Twist) (1837–1839); ford. Bálint György, Ottlik Géza átdolgozásában (1957), Szentkuthy Miklós Nicholas Nickleby (Nicholas Nickleby) (1838–1839); ford. Devecseriné Guthi Erzsébet Ódon ritkaságok boltja (The Old Curiosity Shop) (1840–1841); ford. Tábori Zoltán (2011) Barnaby Rudge (Barnaby Rudge) (1841); ford. Berczik Árpád (1872), Szántó Judit (2012) Karácsonyi ének (A Christmas Carol) (1843 december); ford. Benedek Marcell; Barkóczi András (2004) Harangszó (The Chimes) (1844); ford. Szinnai Tivadar Tücsök szól a tűzhelyen (The Cricket on the Hearth) (1845) ford. Benedek Marcell Az élet csatája (The Battle of Life) (1846) ford. Benedek Marcell A kísértet-látó ember (The Haunted Man and the Ghost's Bargain) (1848) ford. Geréb Béláné Martin Chuzzlewit élete és kalandjai (Martin Chuzzlewit) (1843–1844); ford. Gyöngyösy László (1885) és Ottlik Géza Dombey és fia (Dombey and Son) (1846–1848); ford. Fodor József Copperfield Dávid (David Copperfield) (1849–1850); ford. Szinnai Tivadar Örökösök (Bleak House) (1852–1853); Ottlik Géza (A regény alapján készült brit tévéfilmsorozat magyar címe: Pusztaház örökösei)Pusztaház örökösei Nehéz idők (Hard Times) (1854); ford. Mikes Lajos Kis Dorrit (Little Dorrit) (1855–1857); ford Bizám Lenke Két város regénye (A Tale of Two Cities) (1859); ford. Karinthy Frigyes, Sóvágó Katalin (2009) Szép remények (Great Expectations) (1860–1861); ford. Bartos Tibor Közös barátunk (Our Mutual Friend) (1864–1865); ford. N. Kiss Zsuzsa (2013) (The Mystery of Edwin Drood) (befejezetlen) (1870)

Magyarul 1870-ig Boz: Twist Olivér. 1-3.; ford. Gondol Dániel; Hartleben, Pest, 1843 (Külföldi regénytár) Twist Olivér. Egy árva fiú pályája, 1-2.; Boz után angolból fordítá Gálszécsy Ödön; Emich Gusztáv, Pest, 1843 (Angol regénytárca) Boz Károly: Karácson-éj. Kísértetes beszély; ford. Nagy Péter; Tilsch–Heckenast, Kolozsvár, 1846 Dickens Károly: Bleak house (Pusztaház), 1-10. rész; ford. Récsi Emil; Heckenast, Pest, 1855–1856 (Téli könyvtár) Nehéz idők, 1-3.; ford. Récsi Emil; Heckenast, Pest, 1855 (Téli könyvtár) Boz Dickens Károly: A Pickwick Klub hátrahagyott iratai, 1-4.; ford. Huszár Imre, Dulácska Géza; Emich Ny., Pest, 1859–1862 Boz Dickens Károly: A Pickwick Klub hátrahagyott iratai, melyet a klub levelező tagjainak észleleteit, veszélyeit tartalmazzák, 1-2.; ford. Huszár Imre; Emich, Pest, 1862 Boz: Két város. Regény, 1-2.; ford. Dienes Lajos, Matkovich Pál; Emich, Pest, 1865

1871–1919 Barnaby Rudge. Regény, 1-3.; ford. Berczik Árpád; Ráth, Pest, 1872 K. Dickeni Boz: A tűzhely tücske. Elbeszélés; ford. Júlia [Szász Julianna]; Stein, Kolozsvár, 1873 Dombey és fia. Regény, 1-5.; ford. Bus Vitéz [Matkovich Pál]; Franklin, Bp., 1874 Karácsoni ének prózában, lévén voltakép egy karácsoni kísértetes beszély; ford. Belényesi Gábor; Franklin, Bp., 1875 (Olcsó könyvtár) Copperfield Dávid személyes élettörténete. Regény, 1-2.; ford. Zichy Camilla; Franklin, Bp., 1877 Egy aristokrata nő. beszély; ford. Dallos Gyula; Buzárovits Ny., Esztergom, 188? (Mulattató zsebkönyvtár) Chuzzlewitt Márton élete és kalandjai. Regény, 1-3.; ford. Gyöngyösy László; Légrády, Bp., 1885 Boz Dickens Károly: Az elátkozott. Karácsonyi rege; ford. Mutschenbacher Gyula; Winter Ny., Nagyszombat, 1894 Boz: Nickleby Miklós és családjának élete és viszontagságai. Regény, 1-3.; ford. Benedek Aladár; Aigner, Bp., 1894 Goldmark Károly: A házi tücsök. Opera; szöveg Dickens nyomán A. M. Wilner, ford. Ábrányi Emil; Operaház, Bp., 1896 Twist Olivér. Regény; a magyar ifjúság számára átdolg. kiad.; Szt. István Társulat, Bp., 1900 Vázlatok; ford. G. Pogány Irma, Pogány Margit; Lampel, Bp., 1901 (Magyar könyvtár) Karácsony. Drámai látványosság. Dickens Károly elbeszélése nyomán írta Boz; Lampel, Bp., 1902 (Fővárosi színházak műsora) Copperfield Dávid, 1-3.; ford. Mikes Lajos; Révai, Bp., 1905 (Klasszikus regénytár) A Pickwick-Club, 1-2.; ford. Hevesi Sándor; Révai, Bp., 1906 (Klasszikus regénytár) Copperfield David élete és viszontagságai, amiképpen ő maga feljegyezte; ifjúsági átdolg. Mikes Lajos; Franklin, Bp., 1906 Schönthan Ferenc: Dorrit kisasszony. Vígjáték; Dickens regénye után, ford. Timár Szaniszló; Lampel, Bp., 1906 (Magyar könyvtár) Nickleby Miklós élete és viszontagságai. Dickens Károly regénye; átdolg. Hevesi Sándor; Szt. István Társulat, Bp., 1906 Copperfield David élettörténete; magyar ifjúság számára átdolg. Benedek Gyula; Athenaeum, Bp., 1906 Nehéz idők / Karácsonyi ének; ford. Mikes Lajos; Révai, Bp., 1908 (Klasszikus regénytár) Kis Dorrit, 1-2.; átdolg. Filó Károly; Szt. István Társulat, Bp., 1908 Dombey és fia, 1-3.; ford. Gineverné Győry Ilona; Révai, Bp., 1909 (Klasszikus regénytár) Kis Dorrit, 1-3.; ford. Mikes Lajos; Révai, Bp., 1910 (Klasszikus regénytár) Két város. Regény; ford. Bálint Mihály; Athenaeum, Bp., 1912 (Athenaeum könyvtár) Ódon ritkaságok boltja, 1-2.; ford. Nyitrai József; Révai, Bp., 1913 (Klasszikus regénytár. Új sorozat) Karácsonyi ének; ford. Haraszti Zoltán; Légrády Ny., Bp., 1917 Kis Dorrit; ford., ifjúsági átdolg. Mikes Lajos; Franklin, Bp., 1918 Karácsonyi ének prózában; ford. Salgó Ernő; Athenaeum, Bp., 1919 A sírásó. Az eredeti teljes szöveg és hű fordítása / The sexton; ford. Wildner Ödön; Lantos, Bp., 1919 (Kétnyelvű klasszikus könyvtár)

1920–1944 A Pickwick-Klub, 1-3.; ford. Szini Gyula, átnézte, bev., jegyz. Schöpflin Aladár; Újság, Bp., 192? (A világirodalom remekei) Nickleby Miklós élete és kalandjai, 1-2.; ford. Balla Mihály, bev. Sebestyén Károly; Légrády Ny., Bp., 192? (Dickens művei) Az élet küzdelmei; ford. Benedek Marcell; Dante, Bp., 192? (Dickens karácsonyi történetei) Az elátkozott ember és az alku, melyet a szellemmel kötött; ford. Balla Mihály; Ifjúsági, Bp., 1920 A harangjáték: történet a rossz tündérekről és néhány harangról; ford. Balla Mihály; Dante, Bp., 1920 A fekete fátyol. Az eredeti teljes szöveg és hű fordítása / The black veil; ford. Latzkó Hugó; Lantos, Bp., 1920 (Kétnyelvű klasszikus könyvtár) Az élet küzdelmei; ford. Altay Margit; Ifjuság, Bp., 1920 Akinek tücsök szól a tűzhelyén...; ford. Benedek Marcell, Dante, Bp., 1921 (Dickens karácsonyi történetei) A kosztosház; ford. Palmer Kálmánné; Lampel, Bp., 1921 (Magyar könyvtár) Karácsonyi ének prózában, vagyis Karácsonyi kísértet-história; ford. Benedek Marcell; Ifjúsági, Bp., 1921 Edgar Allan Poe: A Maelström örvényében; ford. Király György / Dickens Károly: Egy iskolásfiú története; ford. Ruzitska Mária; Tarka Könyvek, Bp., 1921 (Tarka Könyvek. II. sorozat) Ritkaságok régi boltja. Regény; ifjúsági átdolg. Várdai Béla; Szt. István Társulat, Bp., 1922 Nagy várakozások, 1-2.; ford. Mikes Lajos, Telekes Béla; Genius, Bp., 1924 (Nagy írók – nagy írások III.) (Szép remények címen is) Nicleby Miklós élete és kalandjai. Regény, 1-2.; ford. Benedek Marcell; Dante, Bp., 1924 Detektívtörténetek és egyéb elbeszélések; Légrády, Bp., 1925 Chuzzlewit Márton. Regény, 1-2.; ford. Havas József; Dante, Bp., 1925 Vázlatok; ford. G. Pogány Irma, Pogány Margit; Lampel, Bp., 1925 A puszta ház. Regény a serdültebb magyar ifjúság számára; 3. röv. kiad.; Szt. István Társulat, Bp., 1926 Copperfield Dávid; átdolg. Tábori Kornél; Tolnai, Bp., 1926 Copperfield Dávid története; ifjúsági átdolg. Kosáryné Réz Lola; Singer-Wolfner, Bp., 1926 Twist Olivér; ifjúsági átdolg. Csánk Endre; Franklin, Bp., 1926 Twist Olivér; ford. Ocskay Istvánné, bev. Schöpflin Aladár; Újság, Bp., 1927 (A világirodalom remekei) Két város regénye; ford. Karinthy Frigyes; Bp., Gutenberg, 1928 (A Gutenberg Könyvkiadó Vállalat könyvei) Nagy várakozások, 1-2.; ford. Halasi Andor, Pogány Kázmér, Fekete Oszkár, bev. Lándor Tivadar; Gutenberg, Bp., 1928 (Dickens művei) Kis Dorrit, 1-4.; ford. Karinthy Emilia, bev. Karinthy Frigyes; Gutenberg, Bp., 1928 (Dickens művei) Karácsonyi történetek; ford. Karinthy Frigyes, Dobosi Pécsi Mária, bev. Sztrokay Kálmán; Gutenberg, Bp., 1928 (A Gutenberg Könyvkiadó Vállalat könyvei) Nehéz idők, 1-2.; ford. Fülöp Zsigmond, bev. Szini Gyula; Gutenberg, Bp., 1928 (A Gutenberg Könyvkiadó Vállalat könyvei) Dombey és Fia; átdolg. kiad.; Szt. István Társulat, Bp., 1928 Két város története; ford. Moly Tamás; Bp., Tolnai, 1928 Copperfield Dávid, 1-6.; ford. Balla Mihály, bev. Hevesi Sándor; Bp., Gutenberg, 1928 (A Gutenberg Könyvkiadó Vállalat könyvei) A fekete fátyol és egyéb történetek; ford. Pogány Irma, Pogány Margit; Bp., Lampel, 1929 (Magyar könyvtár) Twist Olivér, 1-2.; ford. Peterdi István, bev. Yolland Artur; Franklin, Bp., 1930 Twist Olivér; Bp., Révai, 1932 (Közművelődési könyvek) A Twist-gyerek kalandjai; ford. Bálint György; Az Est–Pesti Napló, Bp., 1934 (Filléres klasszikus regények) Karácsonyi történetek, 1-3.; ford. Pogány Kázmér, Fekete Oszkár; Christensen, Bp., 193? (Dickens művei) Urunk élete; ford. D. Guti Erzsi; Rózsavölgyi, Bp., 1935