Varga Barnabás (Szombathely, 1994. október 25. –) magyar válogatott labdarúgó, csatár. A görög bajnokságban szereplő AÉK játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Szülővárosában kezdett futballozni, majd fiatalon Ausztriába, a negyedosztályú SV Eberau csapatához szerződött.Hihetetlen ugrás! Az osztrák negyedosztályból futhat be a magyar gólzsák, Nemzeti Sport Online, 2016. november 23. 2016 nyarán igazolta le az első osztályú Mattersburg.Das Leben eines Traumes bvz.at, 2016. szeptember 24. Eleinte a tartalékok között számítottak a játékára, ott az első hét bajnokiján hét gólt lőtt, így szeptember 26-án bemutatkozhatott a Bundesligában. Kezdőként kapott lehetőséget a Ried elleni bajnokin, a 83. percben pedig gólpasszt adott. Újabb magyar fiatal jegyzett gólpasszt az osztrák élvonalban – VIDEÓ, am 27. September 2016, abgerufen am 27. September 2016 bélyegkép|balra|220px|2018-ban az SV Mattersburg játékosaként Első bajnoki gólját a hatodik mérkőzésén, a St. Pölten ellen szerezte november 19-én. Ezt követően is rendszeresen szóhoz jutott a burgenlandiak első csapatában, pályára lépett az Austria Wien és a Red Bull Salzburg ellen is, a nagymartoniak második csapatában pedig tizenkilenc gólt lőtt a harmadosztályban. A 2016–2017-es szezonban 11 bajnokin kapott lehetőséget, többségében azonban a nagymartoniak tartalékcsapatában lépett pályára.

2018 októberében újra lehetőséget kapott az élvonalban, a St. Pölten elleni bajnokin gólpasszt is jegyzett. 2019 januárjában a másodosztályú Lafnitz csapatához igazolt. A 2019–2020-as másodosztályú bajnokság harmadik fordulójában gólt szerzett, csapata 2–0-ra győzött a Liefering ellen. Ezt követően eredményes volt a következő két fordulóban is, összesen háromszor talált a kapuba, miután az Austria Wien tartalékcsapata ellen duplázni tudott. November 1-jén, a bajnokság 13. fordulójában gólt szerzett, csapata 5–1-re győzte le a BW Linz együttesét.

29 mérkőzésen tizenegy gólt szerzett a klub színeiben a bajnokságban, 2020 januárjában a magyar másodosztályú Gyirmót igazolta le. A 2020–2021-es NB II-es bajnokságban 24 bajnokin 12 gólt szerzett, ezzel a második helyen záró, és az élvonalba feljutó Gyirmót házi gólkirálya lett. 2021 nyarán két évvel meghosszabbították a szerződését a klubnál. Az NB I 2021–2022-es idényében 13 gólt szerzett, amivel a második legeredményesebb magyar játékos volt.

Paks 2022. június végén a Paksi FC szerződtette. Július 31-én góllal debütált a bajnokság nyitófordulójában a Fehérvár ellen, a 2–0-s találkozó 41. percében az első gólt szerezte Haraszti Zsolt beadását követően. Augusztusban az egymást követő bajnokin, előbb a Vasas ellen gólpasszt készített elő, a Budapest Honvéd elleni 3–3-mal végződő mérkőzésen mesterhármast ért el, majd ismét gólt szerzett az Újpest vendégeként 3–2-re megnyert mérkőzésen. Ezzel 5 mérkőzésen öt gólt szerzett. Szeptember 3-án gólpasszt jegyzett a Kecskemét elleni 3–1-re elvesztett találkozón, tizenöt nap múlva pályára lépett a magyar kupasorozatban, melyen az egyetlen gólt szerezte a Pécs ellen. A bajnokság 9. és a 10. fordulójában, nevezetesen a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia ellen fejjel volt eredményes, utóbbi mérkőzést elvesztették. Novemberben a 14. fordulóban két gólt szerzett hazai környezetben a Budapest Honvéd elleni 5–0 során, a 16. meccsnapon az Újpest ellen a 77. percben beállította a 3–1-s végeredményt. A szezon első felében: 15 bajnokin 10 gólt, összetettben; 16 meccsen 11 gólt jegyzett.

2023-ban az újév első mérkőzésén a Kisvárda ellen lépett pályára, a 2–2 során az első találatot szerezte a 25. percben büntetőből. Február 1-jén a 4. fordulóban elhalasztott Ferencváros elleni mérkőzésen öt sárga lap miatt eltiltották. A magyar kupasorozatban a második gólját a Monor ellen szerezte, három nappal később a bajnokságban is eredményes volt a Debrecen vendégeként. Február 25-én a Puskás Akadémia ellen 4–1-re megnyert idegenbeli mérkőzésen két gólt szerzett. Március 1-jén harmadik gólját jegyezte a magyar kupában a Vasas ellen, három nap múlva 15. bajnoki gólját a 22. fordulóban szerezte a Zalaegerszeg elleni 3–1-s győztes mérkőzésen. Március 11-én duplázott, és idénybeli 20. gólját a 2–1-re végződő Fehérvár elleni bajnokin érte el. Áprilisban négy bajnokin kilenc gólt szerzett, három alkalommal duplázott; a Ferencváros, az Újpest és a Kisvárda ellen, majd a hónap végén mesterhármast jegyzett a Kecskemét otthonában. 26 góllal a bajnokság gólkirálya lett, a HLSZ szavazásán pedig őt választották a szezon legjobb mezőnyjátékosának.

Ferencváros 2023–24 2023. június 1-jén bejelentették, hogy a Ferencvároshoz igazolt.

A 2023–24-es előszezonban lépett pályára első alkalommal a Fradi színeiben a Qarabağ elleni 3–3-as felkészülési mérkőzésen, megszerezve első találatát. Július 11-én a Bajnokok Ligája selejtezőben játszotta első tétmérkőzését a KÍ Klaksvík ellen. Július 27-én szerezte első gólját a klub színeiben, az ír Shamrock Rovers elleni 4–0-s Konferencia Liga selejtező mérkőzésen. Az idény első bajnoki mérkőzésén a Fehérvár FC ellen az 59. percben csereként lépett pályára, hét perccel később megszerezte a klub színeiben első bajnoki találatát az 5–3-ra megnyert idegenbeli találkozón. Az UEFA Konferencia Liga selejtezőben a máltai Ħamrun elleni 6–1-es találkozón mesterhármast szerzett. A visszavágón góllal és gólpasszal járult hozzá az FTC 2–1-es győzelméhez. A bajnokság 5. fordulójában a Paks elleni 6–1 során mesterhármast ért el, amellyel megszerezte 10. mérkőzésén a 10. gólját a Fradi színeiben. A Konferencia Liga selejtezőjének utolsó két – Žalgiris elleni – mérkőzésén egy-egy gólt lőtt tizenegyesből, az utóbbi találkozón egy gólpasszt is kiosztott Adama Traorénak. A klub szurkolóinak szavazatai alapján az augusztusi hónap legjobb játékosának választották.

A bajnokság 6. fordulójában a Zalaegerszeg ellen 6–2-es győzelmet arattak, az első félidőben két büntetőt értékesített, majd az 51. percben elért találattal megszerezte idénybeli harmadik mesterhármasát, és egy gólpasszt is kiosztott. Az UEFA Konferencia Liga első csoportmérkőzésén, karrierje során először lépett pályára nemzetközi főtáblás mérkőzésen a Csukaricski ellen 3–1-re megnyert találkozón. Az első félidő 44. percében büntetőből egyenlített, a hosszabbítás utolsó percében pedig Owusunak adott asszisztot. Szeptember utolsó napján az MTK vendégeként a 16. mérkőzésén a 16. gólját érte el a klub színeiben. Október 5-én a Konferencia Liga második csoportmérkőzésén a Fiorentina ellen 2–2-re végződő összecsapás első találatát a 25. percben ő szerezte. Október 22-én a Diósgyőr elleni bajnokin combsérülést szenvedett, legközelebb a decemberi Paks elleni 3–2-re elvesztett találkozón lépett pályára.

2024. február 6-án ő viselte a csapatkapitányi karszalagot, majd négy gólt szerzett az MTK Budapest elleni 5–1-es örökrangadón. Az első találatot a 21. percben fejelte Marquinhos beadásából, majd a második játékrész 52. percétől négy perc alatt három gólt szerzett, és az utolsó találatnál sarokkal gólpasszt is kiosztott, amit Stjepan Lončar váltott gólra. Ezzel a teljesítménnyel egy góllal átvette a vezetést csapattársától, Kenan Kodrotól a góllövőlistán. A 21. század első játékosa lett a Fradi színeiben, aki elért mesternégyest az első osztályban.

Négy nappal később ismét gólt szerzett ezúttal a Debrecen vendégeként, a 2–1-es győztes találkozó 10. percében Mohammed Abu Fani beadását fejelte a kapuba. Február 25-én az első Újpest elleni derbijén duplázni tudott az 5–0-s győztes találkozón, az első két gólt szerezte Katona Bálint gólpasszait követően. A szurkolói szavazatok alapján őt választották meg az FTC februári legjobb játékosának. Március 10-én a Fehérvár vendégeként 2–0-s győztes bajnokin a két fejes találatával a mérkőzés egyetlen gólszerzője lett. Március 31-én a Mezőkövesd elleni győztes bajnokin a 65. percben csereként állt be, és a 85. percben beállította a 3–0-s végeredményt.

A szurkolói szavazatok alapján őt választották meg a márciusi hónap legjobb játékosának. Áprilisban az FTC két mérkőzést játszott a Diósgyőrrel, a magyar kupa negyeddöntőjében, és két héttel később egy hazai bajnoki mérkőzésen. Az április 3-ai 2–0-s idegenbeli mérkőzésen lépett pályára a Fradi színeiben első alkalommal a kupasorozatban, csereként a 70. percben. Az április 10-én megrendezett 2–1-es találkozó 35. másodpercében, a 19. gólját jegyezte a bajnokságban. Április 14-én fontos szerepet játszott a Zalaegerszeg elleni 3–2-es győzelemben, a találkozó hajrájában megszerzett győztes találatnál a felsőkapufáról kipattanó labdáját, Mohamed Alí Ben Romdán váltotta gólra. A mérkőzésre többen érkeztek szülőfalujából Szentpéterfáról, és korábbi csapatai helyszínéről az osztrák Monyorókerékről és Nagymartonból. Április 24-én a magyar kupa elődöntőjében a Nyíregyháza ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen, az 59. percben büntetőt hagyott ki, majd az egyenlítő találatnál gólpasszt adott Ibrahim Cissének. Május 5-én a Debrecen elleni 5–1-es hazai bajnoki 68. percében megszerezte csapata harmadik találatát, és a 80. percben Mohammed Abu Faninak adott gólpasszt.

2024–25 A 2024-es Európa-bajnokságon elszenvedett arcsérülése miatt az előszezonban, és a Bajnokok Ligája selejtezőjében sem számíthatott csapata a játékjogára. Augusztus 17-én az Újpest elleni 1–0-s bajnokin lépett pályára az idényben. Öt nappal később, nemzetközi porondon az Európa-liga selejtezőjében is pályára lépett, a bosnyák FK Borac Banja Luka elleni 0–0-s mérkőzésen. A visszavágón az extra hosszabbítás 111. percében büntetőből egyenlített, majd tizenegyespárbajban 4–3-mal bejutottak az Európa-liga főtáblájára. Szeptember 1-jén a bajnokságban is megszerezte az első találatát, a Nyíregyháza elleni 2–1-es hazai találkozón, a következő fordulóban az MTK elleni 3–1-es idegenbeli bajnoki 25. percében az egyenlítőtalálatot szerezte. Karrierje első Európa-liga mérkőzését, szeptember 25-én játszotta az RSC Anderlecht elleni 2–1-re elvesztett mérkőzésen. Október 3-án megszerezte első El-gólját hazai közönség előtt a Tottenham elleni 1–2-es találkozón. Október 31-én csapatkapitányként lépett pályára a Tiszafüred elleni 2–1-es magyar kupa-mérkőzésen. November 7-én az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában a Dinamo Kijev elleni mérkőzés második félidejében két gólt szerzett.

2025. február 5-én játszotta 100. NB I-es mérkőzését a ZTE elleni 2–2-es találkozón. Ezt két góllal ünnepelte, miután 10 perc alatt duplázott az első félidőben. Május 3-án szerezte az 50. találatát a klub színeiben, egy 1–1-re végződő Puskás Akadémia elleni találkozón.

2025–26 bélyegkép|balra|200px|2025-ben a Red Bull Salzburg elleni Európa-liga mérkőzésen Július 22-én, csapata az idény első tétmérkőzését az örmény FC Noah ellen játszotta a Bajnokok Ligája selejtezőkörének második fordulójában. Mind a kettő találkozón az ő góljaival dőlt el a mérkőzés, a 49. illetve a 74. percben. A két meccs között a csapat megkezdte a bajnokságban is a szereplést, az MTK elleni 1–1-re végződő örökrangadóval. Augusztus 2–án a bajnokságban megszerezte az első találatát, a Kazincbarcika elleni 3–0-s győzelem során, majd a következő héten a Nyíregyháza ellen a második találatát.

Augusztus 12-én a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában a bolgár Ludogorec elleni visszavágó első-két találatát ő szerezte, és 3–0-s arányban továbbjutottak.