A Grand Mexican Warlock (néha GMW-ként rövidítve) egy magyar rockzenekar.

Története 2009-ben alakult Budapesten. A zenekar tagjai számos más jól ismert zenekarban és zenei projektben szerepeltek, így a sajtóban gyakran szupergrupként hivatkoztak rájuk.http://hvg.hu/kultura/20160411_Grand_Mexican_Warlock_lemezpremier_egy_ket_ha Rendszeres hazai koncertjeik mellett a környező országok klubjaiban is visszatérő vendégek voltak, 2014-ben pedig a Baltikumba is eljutottak egy mini-turnéra.

A zenekar két alkalommal, 2011-ben és 2015-ben játszott a Petőfi Rádió Akusztik című műsorában.

A zenekar elkezdett dolgozni nagysikerű 2016-os III című lemezének folytatásán, azonban végül csak két számot rögzítettek. 2018 júniusában jelentették be, hogy rövidesen feloszlanak. A búcsúkoncertekre 2019 januárjában került sor Kecskeméten és Budapesten. 2021-ben újraalakultak, majd 2023-ban kiadták Eulogy című lemezüket.

Diszkográfia Cím (megjelenés éve)TípusFormátum (kiadó, példányszám)MegjegyzésAeons (2010) Aeons (remastered, 2015)albumCD (Pongo Pongo Collective) digitálisLemeztelenedve (2011)singledigitálisközreműködik Masszőr (Pálinkás Tamás)Hell Sweet Hell (2014)albumCD digitálisFonogram díjra jelölve az év hazai modern pop-rock albumáért 2014III (2016)albumCD (Pongo Pongo Collective) 12" vinyl (Pongo Pongo Collective, 300) kazetta digitálisGMW '17 (2017)EPdigitálisa soha el nem készült negyedik lemezére szánt és rögzített dalok

Jegyzetek

Kategória:2009-ben alakult együttesek Kategória:Magyar rockegyüttesek