Bánky József (Diósgyőr, 1930. április 13. – Pécs, 2025. augusztus 21.) a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett zongoraművész, professor emeritus, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, Pécs díszpolgára.
Tanulmányok Közismereti Általános iskolai Diósgyőr-Vasgyárban (1936–1940), középiskolai a Miskolci "Fráter György" Gimnáziumban (1940-1948), érettségi: 1948-ban.
Zenei A kezdeti privát, majd a Miskolci Városi Hubay Jenő Zeneiskola növendékeként folytatott zongora tanulmányok után 1948 és 1954 között Budapesten, a Zeneakadémián (ma Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) zongora: Wehner Tibor, zeneszerzés: Viski János, zenetörténet: Bartha Dénes és Szabolcsi Bence, zeneelmélet: Molnár Antal, népzene: Kodály Zoltán, ill. Járdányi Pál, kamarazene: Molnár Antal, Mihály András, Banda Ede, szolfézs: Szervánszky Endre, Maros Rudolf, Gát József professzoroknál. A legjobb növendékeknek kijáró megbecsülést fémjelzi, hogy játszott 1952-ben a Kodály Zoltán 70. születésnapja tiszteletére rendezett hangversenyen, valamint végzősként a Rádiózenekarral, Melles Károly vezényletével.
Hangversenyek Számtalan belföldi, külföldi és főként pécsi hangversenyen mintegy 30 zongoraversenyt és igen sok szólóművet játszott. A versenyművek közül Brahms B-dúr, mindkét Ravel-koncert, Rachmaninov Rapszódia Paganini-témára, Bartók I. zongoraverseny és Britten Diversion pécsi bemutatója fűződik nevéhez. A szólóművek közül ő játszotta Pécsett először Debussy 24 prelűdjét, Liszttől sorozatban a Zarándokévek mindhárom kötetét, Ravel Miroirs ciklusát és számos kisebb művet, Chopin 24 etűdje egyetlen koncerten belül Pécsett eddig csak tőle volt hallható. 1973 és 1986 között az Országos Filharmónia szólistája, ebben az időszakban különösen sok fellépése volt, többek között Gyermán István kamarapartnereként a hegedű-zongora szonátairodalom színe javát végigjátszotta.
Budapesten a Zeneművész Szövetség felkérésére lemezfelvételt készítettek vele (Radioton Production, 1991.), melyen Debussy- és Liszt-műveket játszik, Pécsett pedig az Universitas TV több előadását örökítette meg DVD-n: Elődök és utódok, Debussy prelűdjeinek csodálatos világa, stb.
Tanári munka A tanítást alsó fokon kezdte (1953-1955 Zalaegerszeg, 1956-1958 Magyar Rádió Gyermekkórus Zeneiskolája). Középfokon 1958-tól 1966-ig Pécsett a Zeneművészeti Szakiskola tanára, majd a továbbiakban már csak felsőfokon 1966-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Pécsi Tagozatán oktatott s végül 1995-ben mint tanszékvezető tanár ment nyugdíjba. Azóta – jelenleg is – a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének óradíjasakéntPécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének oktatói (Hozzáférés: 2016. október 8.) folytatja tanári munkáját. Ars poeticája szerint a tanítás eredményességét a szakmai tudáson és tapasztalaton kívül a következetesség, a tervszerűség, a bizalom, a növendékekkel való lelki kapcsolat, a felelősségérzet és a szeretet garantálja.
Zeneszerzés Komponistaként néhány kamaraműtől eltekintve csak hangszerére ír. Zongoraműveiről egy méltatója egyszer úgy nyilatkozott, hogy bennük "a tonalitás és atonalitás értő egyensúlya, a karakterek világos kifejezése, a zenei mondanivaló mély megfogalmazási képessége és átütő ereje, a fülbemászó, klasszikus hangzásokhoz szokott publikum számára is befogadhatóvá váló zenei hangzás, ideáinak logikus felépítése, fejlesztése és érthető rendbe foglalása egészséges kapcsolat-hidat képez a zeneszerző és közönsége között." E művek többsége mindmáig csak szűkebb körben ismert, noha volt Budapesten szerzői estje (Bartók Béla Emlékház, 2014) és rádióhangversenyein is több ciklusa elhangzott saját előadásában, pécsi szólóestjein pedig számos alkalommal hallhatott belőlük a közönség. Ő maga saját stílusát a modern zene konzervatívabb ágához sorolja, úgy gondolja, hogy olyan zenére van szükség, amit a közönség meg tud érteni és meg tud szeretni. A divat, a meghökkentés, a "Pomádé király új ruhája"-szindróma távol áll tőle.
Díjak, kitüntetések thumb|Tüke-emlékérem átvétele a pécsi bazilikában
1977 – Pécs Megyei Város Művészeti Díja 1979 – Baranya Megyei Tanács "Janus Pannonius" Díja 1994 – Liszt Ferenc Társaság Cziffra-díja 1998 – Baranya Megyei Közgyűlés Tudományos és Felsőoktatás Díja 2000 – Pécs Megyei Jogú Város Millenniumi DíjaPécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének zárt ülésén hozott 386/2000. (06.29.) sz. határozata kitüntet címek adományozásáról (Hozzáférés: 2016. október 8.) 2004 – Pedagógus Szolgálati Emlékérem 2005 – A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjeNemzeti Erőforrás Minisztérium hírarchívuma: Díjátadások - művészeti díjak (2015. március) (Hozzáférés: 2016. 10. 08.) 2010 – Pro Communitate díjPro Communitate díj , Pecs.hu (Hozzáférés: 2016. 10. 08.) 2013 – Pécsi Tüke-emlékéremKét oktatónk vehetett át Jubileumi Emlékérmet, Pécsi Tudományegyetem hírarchívum (Hozzáférés: 2016. 10. 08.) 2016 – Pécs díszpolgáraKözös rendezvénnyel ünnepelte az új tanévet a Város és az Egyetem , Pécsi Tudományegyetem hírarchívum (Hozzáférés: 2016. 10. 08.) 2019 – Professor emeritus Professor emeritus-i kinevezés a PTE Ünnepi Szenátusi Ülésén - 2019. március 15. (Hozzáférés: 2019. április 7.) 2020 – Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Életút-díjMagyar Művészeti Akadémia díjazottjai (Hozzáférés: 2025. 08. 25.)
További munkásság Egyéb szakmai tevékenységei közül kiemelendő az Országos Liszt Ferenc Társaság (melynek társelnöke) rendezésében tartott számos nagy sikerű előadással egybekötött hangverseny, valamint zsűritagság mindkét pécsi nemzetközi Liszt-versenyen és számos egyéb országos és megyei versenyeken.
Jegyzetek
Források Baranyai neves személyek – életrajzi adatbázis, Csorba Győző Könyvtár (Hozzáférés: 2016. október 8.)
20. o.
18. o.
16. o.
Kategória:Magyar zongoristák Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Diósgyőriek Kategória:Pécs díszpolgárai Kategória:Pécsi zenészek Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei Kategória:Magyar professor emeritusok