Kovács Dániel Gábor (Karcag, 1981. augusztus 12. –) magyar író, drámaíró.
Életút Középiskolai tanulmányait Karcagon a Gábor Áron Gimnáziumban végezte el. 2000-ben Budapestre került, ahol 2007-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán történelemből, illetve Társadalomtudományi Karán politikaelméletből szerzett diplomát.2014-ben kisfia születése után Pázmándra költözött, ahol jelenleg is él és alkot. Első sikerét 2007-ben érte el, a XXI. sz. Magyar Drámájért Alapítvány drámaversenyének megnyerésével. Azóta ír színdarabokat. 2009-ben jelent meg a Közellenség - Stadionokból az utcára, zavargások - szurkolói szemmel című szociográfiai könyve Karcagi D. néven.https://bookline.hu/product/home.action?_v=Karcagi_D_Kozellenseg&id=81562&type=22 2019-től a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíj programjának drámaíró ösztöndíjasa.
Bemutatói 2007 - A libikóka - Tatabányai Művelődési Ház, rendező: Szabados Mihály 2016 - Élet a Halálzónában - Sopron Petőfi Színház, rendező: Pápai László Élet a halálzónában, Soproni Petőfi Színház, 2016. március 15. 2016 - Darázsfészek - Szentendre, PMK, rendező: Kovács István Ákos 2019 - A bakancs - Karcag, Déryné Művelődési Központ, rendező: Nagy Tünde 2021 - Az ígéret földje - Szentgotthárd Refektórium; Szombathely Püspöki palota; Sopron Vármegyeháza, rendező: Kelemen Zoltán http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/21000/iv_karoly_szombathelyen_az_igeret_foldje_a_puspoki_palotaban/
Díjai 2007 - XXI. sz. Magyar Drámájáért Alapítvány drámapályázatnak első díja.http://bencsikjanos.hu/a-magyar-drama-napja-a-kozmuvelodes-hazaban/ 2011 - Nemzeti Színház Romagyilkosságok - dokumentumdráma pályázatnak első díja. 2016 - Magyar Művészeti Akadémia 56-os drámapályázatának második díja.http://www.mma.hu/test/-/event/10180/dijnyertes-uj-muveszeti-alkotasok-az-56-os-forradalom-es-szabadsagharc-szellemeben
Kötetei Közellenség - Geobook kiadó, 2009 1956-os drámatriptichon - Geobook kiadó, 2016https://www.facebook.com/1956-os-dr%C3%A1matriptichon-1813185075595723/ Örök kőszálra állva - Karcagi Református Egyházközség, 2018 https://www.infokarcag.hu/hirek/olvas/deryneben-emlekeztunk-2019-10-23-082730
Jegyzetek
Kategória:Magyar írók Kategória:Karcagiak Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Élő személyek