Ez a szócikk Szlovákia autópályáit és főbb autóútjait sorolja fel.
Áttekintés Szlovákiában jelenleg kb. gyorsforgalmi úton közlekedhetünk, amelyek alapvetően szlovák autópálya-matricával vehetőek igénybe. Vannak azonban ingyenes szakaszok is, melyeket külön táblával jeleznek. Ezt az autóút/autópálya táblája alatt külön táblácska jelzi, amely egy áthúzott autópálya-matricát ábrázol (zöld alapon, címerrel). Ingyenes szakaszok általában a városi szakaszok, vagy a kevésbé kiépített (Pl. 2x1 sávos) szakaszok. A szlovákiai autópályák nevében a D betű azt jelenti hogy Dial'nica, míg az autóutak esetében az R betű jelentése Rýchlostná cesta. Az autópályák és autóutak lakott területen kívüli szakaszain egyaránt a megengedett legnagyobb sebesség, lakott területen belüli szakaszain – mivel Szlovákiában néhány nagyobb várost (ilyen például Pozsony, Besztercebánya és Kassa) Magyarországgal ellentétben nem elkerül az autóút/autópálya, hanem átmegy rajta – . Az autópályák felépítése megegyezik a többi európai autópályáéval – irányonként legalább 2 forgalmi sáv, leállósáv, az irányok közt fizikai elválasztás van, és nincsenek rajta szintbeli kereszteződések –, az autóutak pedig nagyrészt megegyeznek a magyarországiakkal.
Gyorsforgalmi utak bélyegkép|600px|középre|Szlovákia gyorsforgalmi útjaiJelmagyarázat:
Autópályák Neve Érintett települések, nagyobb kereszteződések, megjegyzés Teljes hossz Használatban Épül TérképA zöld szín az elkészült szakaszokat jelzi, a piros az épülő, a lila pedig a tervezett szakaszát mutatja az adott gyorsforgalmi útnak. km % 50px|link=D1-es autópálya (Szlovákia) Pozsony (D2) – Nagyszombat – Trencsén – Puhó – Zsolna – Turócszentmárton – Poprád – Eperjes – Kassa – Nagymihály / 30px|link=M 08-as út (Ukrajna) (a TEN-T hálózat része) 512 km 395,9 km 77,3 % 28,4 km 125px 50px|link=D2-es autópálya (Szlovákia) / Jókút – Malacka – Pozsony – Dunacsún / (a TEN-T hálózat része) 80,5 km 80,5 km 100 % — 125px 50px|link=D3-as autópálya (Szlovákia) Zsolna (D1) – Csaca – Sziklaszoros / (a TEN-T hálózat része) 59,1 km 37,1 km 62,8 % — 125px 50px|link=D4-es autópálya (Szlovákia) / Horvátjárfalu – Pozsony (D2, D4) – Stomfa (D2) – Dévényújfalu / 47,9 km 32,0 km 66,8 % — 125px
Autóutak Neve Érintett települések, nagyobb kereszteződések, megjegyzés Teljes hossz Használatban Épül Térkép km % 50px|link=R1-es autóút (Szlovákia) Nagyszombat (D1) – Nyitra – Garamszentkereszt – Zólyom – Besztercebánya – Rózsahegy (D1) 270,5 km 177,1 km 65,5 % 0 km 125px 50px|link=R2-es autóút (Szlovákia) Trencsén (D1) – Privigye – Garamszentkereszt – Losonc – Rimaszombat – Kassa (R4) 338,3 km 68,2 km 20,2 % 23,4 km 125px 50px|link=R3-as autóút (Szlovákia) / Trsztena – Rózsahegy – Besztercebánya – Zólyom – Korpona – Ipolyság / 177 km 19,8 km 11,2 % 4,4 km 125px 50px|link=R4-es autóút (Szlovákia) / Felsővízköz – Eperjes – Kassa – Kenyhec / 88,4 km 18,8 km 21,3 % 4,3 km 125px 50px|link=R5-ös autóút (Szlovákia) / Fenyvesszoros (D3) 1,7 km 0 km 0 % 0 km 125px 50px|link=R6-os autóút (Szlovákia) Puhó (D1) – Fehérhalom / 30 km 7,7 km 25,7 % 0 km 125px 50px|link=R7-es autóút (Szlovákia) Pozsony (D1) – Dunaszerdahely – Érsekújvár – Losonc (R2) 223,8 km 32,2 km 14,4 % 0 km 125px 50px|link=R8-as autóút (Szlovákia) Nyitra (R1) – Bán (R2) 54,9 km 0 km 0 % 0 km 125px
Díjfizetés Szlovákiában az autópálya használatért fizetni kell. Matricás rendszer van érvényben, amelyet meg lehet venni benzinkutakon illetve elektronikusan is. A személygépjárművekre 50 euró az éves díj 2020-ban. M1 kategória (személygépjármű) Matrica Ár Érvényességi idő Éves 50 euró Érvényes a következő év január 31-ig 30 napos 14 euró Érvényes a vásárlástól számított 30. nap végéig 10 napos 10 euró Érvényes a vásárlástól számított 10. nap végéig 365 napos 50 euró Érvényes a vásárlástól számított 365. nap végéig
A 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó járműszerelvények esetében a pótkocsira nem szükséges autópálya-matricát vásárolni, azaz a kijelölt autópálya- és autóútszakaszok használatáért csak a járműre kell autópálya-matricát vásárolni. Amennyiben az össztömeg meghaladja a 3500 kg-ot akkor a pótkocsira is kell külön matricát venni, melynek a díja megegyezik a normál autóra kiadott matrica árával.
Jegyzetek
További információk
Kategória:Szlovákiával kapcsolatos listák Kategória:Közlekedéssel kapcsolatos listák