A Red Dead Redemption 2 egy 2018-as akció-kalandjáték, amelyet a Rockstar Games fejlesztett és adott ki kezdetben PlayStation 4 és Xbox One konzolokra. A 2010-es Red Dead Redemption előzménye, és a Red Dead sorozat harmadik tagja. A történet az 1899-es Egyesült Államokban játszódik. A történet főhőse Arthur Morgan, az ő szemszögén keresztül követjük nyomon a Van der Linde banda sorsát, akinek a Vadnyugat hanyatlásával kell szembenézniük, miközben a kormányerők, rivális bandák állnak útjukba. A játék 2019. november 5-én jelent meg Windowsra, november 19-én pedig Stadiára.

Játékmenet A Red Dead Redemption 2 egy Western témájú akció-kalandjáték. A játék a 2010-es elődjével ellentétben már nemcsak TPS-ben játszható, hanem FPS-ben is. A játék egyjátékos és többjátékos módot is tartalmaz, utóbbit Red Dead Online néven adták ki. A történet nagy részében a játékos Arthur Morgant, a Van der Linde banda egyik bandatagját irányítja, miközben küldetéseket teljesít – ezek meghatározott célokat követő, lineáris feladatok, amelyek előreviszik a történetet. A küldetéseken kívül a játékos szabadon bejárhatja az interaktív világot. A Red Dead Redemption 2 világa változatos tájakat tartalmaz, ahol időnként utazók, banditák és vadon élő állatok tűnnek fel, valamint a vidéki tanyáktól a kisvárosokon át a nagyobb településekig terjedő városi környezetek is megtalálhatók. Az előző játékhoz hasonlóan itt is nagy szerepe van a lovaknak. Ezek az állatok jelentik a fő közlekedési módot, és különböző fajtáik eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. A játékos ellophat lovakat, vagy be is törheti a vadon élő jószágokat, hogy használhassa őket. Egy ló birtoklásához nyeregbe kell helyezni vagy istállóba kell tenni. A ló ismételt használata kötődési folyamatot indít el, amelyet tovább erősít ha a játékos foglalkozik az állattal (pl. simogatással, tisztítással vagy etetéssel). Ahogy a játékos egyre szorosabb kapcsolatot alakít ki a lovával, különböző előnyöket szerez lovaglás közben. A játékos postakocsikkal és vonatokkal is utazhat. Emellett eltérítheti ezeket, és kifoszthatja a rakományt vagy az utasokat. A játékos véletlenszerű események szemtanúja lehet, vagy aktívan részt is vehet bennük, például rajtaütésekben, bűncselekményekben, segélykérésekben, lovas üldözésekben, nyilvános kivégzésekben és állattámadásokban. Ha a játékos úgy dönt, hogy másokon segít, jutalomban részesülhet, de előfordulhat, hogy az NPC-k átverik őt. A játékos melléktevékenységekben is részt vehet, például feladatokat végezhet társakkal és idegenekkel, párbajozhat, fejvadászként dolgozhat, gyűjthető tárgyakat, például sziklarajzokat kereshet, valamint különféle szerencsejátékokat játszhat, mint a póker, blackjack, dominó és five finger fillet. Az állatok vadászata élelmet, bevételt és alapanyagokat biztosít tárgyak készítéséhez. A fegyverválasztás és a lövés elhelyezése befolyásolja a hús és a prém minőségét és értékét. A zsákmányt meg lehet nyúzni, vagy egészben elszállítani, azonban idővel rothadásnak indul, csökkentve az értékét és ragadozókat vonzva magához. A történet egyes pillanatai lehetőséget adnak arra, hogy a játékos elfogadjon vagy visszautasítson további küldetéseket, és a választásai enyhén befolyásolják a cselekményt. Különböző párbeszédeket választhat NPC-kkel, például barátságos vagy sértő módon. A Honor rendszer méri, hogyan értékelik a játékos cselekedeteit: az erkölcsileg pozitív döntések és tettek, mint például idegenek segítése, a törvény betartása vagy ellenfelek kímélése párbajban, növelik a Honort, míg a negatív tettek, mint a lopás és ártatlanok bántalmazása csökkentik azt. A health és stamina csíkok mellett a játékosnak van egy core-ja is, amely befolyásolja az egészség és a stamina regenerálódásának sebességét. A fagyás vagy túlhevülés gyorsan lemeríti a core-okat, de megfelelő öltözködéssel ez elkerülhető. A játékos súlya attól függően változik, hogy mennyit eszik: egy soványabb karakter kevesebb életerővel, de több staminával rendelkezik, míg egy túlsúlyos karakter jobban bírja a sérüléseket, de kevesebb staminája van. Az étkezés és az alvás visszaállítja a core-okat. A játékos fürdőzhet, hogy tisztán tartsa magát, és fodrásznál is megfordulhat, hogy frizurát változtasson; a haj és az arcszörzet valósághűen nő idővel. Amikor a játékos bűncselekményt követ el, a tanúk értesítik a hatóságokat; a játékos megállíthatja őket, hogy elkerülje a következményeket. Ha a játékost elkapják, vérdíjat tűznek a fejére; ahogy egyre több bűncselekményt követ el, a vérdíj egyre magasabb lesz, és több rendőr fogja üldözni, hogy levadássza őt. Ha sikerül elmenekülnie, fejvadászok váratlanul rajtaüthetnek a játékoson. Miután elég bűntettet elkövetett, az Egyesült Államok marsalljai is elérhetik a játékost. A rendfenntartókat elkerülve a játékos kiszabadulhat, ha elhagyja a környéket, elbújik a törvény elől, vagy megöli rendfenntartókat. Ha a rendőrök elkapják, a játékos megadhatja magát, ha nincs nála fegyver. A vérdíjat vagy pénzben, vagy börtönbüntetéssel lehet törleszteni.

Harcrendszer A játékos harcba szállhat ellenfelekkel ökölharccal, lőfegyverekkel, íjjal és nyíllal, dobófegyverekkel vagy dinamit használatával, és akár két fegyvert is forgathat egyszerre. A fegyverek karbantartása szükséges a teljesítményük megőrzéséhez. Egy adott típusú fegyver gyakori használata javítja a tartását, csökkenti a visszarúgást, és növeli a töltési sebességet. A játékos fedezékbe húzódhat, lőhet fejét a fedezék mögött tartva, és célba vehet egy embert vagy állatot. Az egyes testrészek célzott támadása lehetővé teszi a célpontok legyőzését anélkül, hogy megölnék őket. A fegyverek között megtalálhatók pisztolyok, revolverek, ismétlőfegyverek, puskák, sörétesesek, íjak, robbanóanyagok, lasszók, Gatling-géppuska és közelharci fegyverek, mint a kések és tomahawkok. Az előző játékhoz hasonlóan itt is fontos szerepe van a a Dead Eye képességnek. A játékos a képesség aktiválásával lelassíthatja az időt, miközben célpontokat jelöl meg. A célzási szekvencia végén egy pillanat alatt minden megjelölt helyre elkezd tüzelni. A Dead Eye rendszer fokozatosan fejlődik.

Cselekmény

1899-ben egy rosszul sikerült rablás után a Van der Linde banda kénytelen elhagyni jelentős pénzkészletét, és elmenekülni Blackwaterból. Itt csatlakozik a játékos a történetbe, Arthur Morgant (Roger Clark) irányítva. A banda rájön, hogy a civilizáció előrehaladása véget vet a banditák idejének, így úgy döntenek, hogy elegendő pénzt kell szerezniük ahhoz, hogy elmeneküljenek a törvény elől és visszavonulhassanak. Ellopnak egy vonatot Cornwalltól, aki emiatt Pinkerton ügynököket bérel fel, hogy elfogják a banda tagjait. A banda különböző munkákat végez, hogy pénzt szerezzen, miközben Dutch folyamatosan azt ígéri, hogy a következő rablás lesz az utolsó. Miután egy tűzharcba keverednek Cornwall embereivel Valentine-ban, a banda Lemoyne-ba költözik, ahol egyszerre dolgoznak a Gray és a Braithwaite családoknak, hogy egymás ellen fordítsák őket. Azonban a családok átverik a bandát: a Gray család megöli a banda egyik tagját, Sean-t, egy rajtaütés során Rhodes-ban, míg a Braithwaitek elrabolják és eladják John Marston fiát, Jack-et Angelo Bronte-nak. A banda visszavág, és elpusztítja mindkét családot, mielőtt visszaszerzi Jack-et Bronte-tól, aki munkát ígér, de végül átveri őket. A banda emiatt elrabolja Brontet és Dutch egy aligátornak dobja az olasz maffiafőnököt, ami megdöbbenti Arthurt. A banda kirabolja a Saint Denis-i bankot, de a Pinkertonok közbeavatkoznak, megölve a banda két tagját, Hoseát és Lennyt, és letartóztatják Johnt. Dutch, Arthur, Bill, Javier és Micah egy Kuba felé tartó hajóval menekülnek el a városból. Egy hatalmas vihar viszont elsüllyeszti a hajót, és a férfiak egy szigetre, Guarmára vetődnek, ahol belekeverednek egy háborúba a zsarnoki cukornádültetvényes, Fussar és az őt rabszolgaként dolgoztató helyi lakosság között. Miután segítenek a forradalmároknak megölni Fusst, a csoport biztosít egy hajót vissza az Egyesült Államokba. Miután visszatérnek az USA-ba és újra összeállnak a banda többi tagjával, hamarosan a Pinkertonok támadása éri őket, de sikerül visszaverniük a támadókat. Dutch, aki paranoid módon azt gyanítja, hogy egy banda tagja informátorként dolgozik, megszállottá válik az utolsó rablás gondolatától. Kétségbe vonja Arthur hűségét, miután az korábban kiszabadítja Johnt a börtönből a tervezettnél hamarabb, és Micah-t nevezi ki a legfőbb helyettesének Arthur helyett. Arthur egyre inkább aggódik, hogy Dutch már nem az a személy, akit ismert, mivel elzárkózik, elhagyja az elveit és megöli Cornwallt. Miután főhősnél tuberkulózist diagnosztizálnak, Arthur elgondolkodik tettein, és azon, hogyan védhetné meg a bandát. Úgy dönt, hogy azt mondja Johnnak, hogy szökjön el Abigail-lel és Jack-kel, és nyíltan szembeszáll Dutch-csal, amikor az kihasználja a helyi indiánokat. Több banda tag elfordul és elhagyja a csapatot, míg Dutch és Micah egy utolsó rablást szerveznek egy katonai vonat ellen. Arthur hite végleg elveszik Dutch iránt, amikor Dutch ott hagyja őt a katonaságnak, John-t pedig az utolsó vonat rablásánál a sínek mellett, és visszautasítja, hogy megmentse az elrabolt Abigailt. Arthur és Sadie kiszabadítják Abigailt Miltontól, aki Micah-t nevezi meg a Pinkertonok informátoraként, majd Abigal megöli Miltont. Arthur visszatér a táborba, és nyíltan megvádolja Micah-t árulással. Közben visszatér John, aki számonkéri Dutch-ot, hogy miért hagyta ott a sínek mellett, és Arthur oldalára áll. Dutch, Bill, Javier és Micah ellenük fordulnak, de az összecsapás abbamarad, amikor a Pinkertonok ismét rajtaütnek a bandán. A játékos dönthet, hogy segíti John menekülését a Pinkertonok elterelésével, vagy visszatér a táborba, hogy megszerezze a banda pénzét. Micah mindkét esetben rajtaüt Arthur-on, ahogy mindkét alkalommal Dutch közbelép a harcukba. Arthur meggyőzi Dutch-ot, hogy hagyja ott Micah-t és távozzon. Ha a játékos magas honort ért el, Arthur a sérülései és betegsége következtében a napfelkeltét nézve elhuny; ha alacsony a honor szint, Micah kivégzi őt.

Nyolc évvel később, 1907-ben, John és családja próbálnak tisztességes életet élni. Egy farmon találnak munkát, ahol John megmutatja a harci tapasztalatait azon banditák ellen, akik fenyegetik a farmot. Abigail úgy érzi, hogy John nem hajlandó feladni régi életmódját, ezért elhagyja őt Jack-kel. John kölcsönt vesz fel a banktól, hogy megvásároljon egy telket. Unclellel, Sadie-vel és Charles-szal dolgozik az új otthonuk felépítésén, és már egy megépült farmmal várja haza feleségét és gyermekét, ráadásul John meg is kéri Abigal kezét Blackwaterben. Miután megtudják, hogy Micah életben van és saját bandát alapított, John, Sadie és Charles megtámadják a táborát. Ott találják Dutch-ot, aki egy feszült szóváltás után lelövi Micah-t, majd csendben távozik, hátrahagyva a pénzt amivel John visszavezetheti az adósságát. John és Abigail összeházasodnak, és új életet kezdenek a farmjukon Jack-kel és Unclellel, miközben Sadie és Charles más célok felé veszik az irányt.

A stáblistás jelenetben megtudjuk, hogy Edgar Ross nyomoz Micah gyilkosának felkutatásán, ami végül John farmjára vezet, előrevetítve a Red Dead Redemption eseményeit.

Karakterek