Zakaria Bakkali (Liège (Belgium), 1996. január 26. –) belga származású profi labdarúgó, a holland RKC Waalwijk játékosa, illetve a belga válogatott szélsője.

Ő a legfiatalabb Eredivisie-játékos, aki mesterhármast szerzett, 17 éves és 196 napos korában.

Pályafutása

PSV Marokkóból bevándorló szülők gyermekeként született a belgiumi Liège városában, majd itt is kezdte pályafutását, előbb az RFC Liège, később a Standard Liège csapatánál. A PSV Eindhovenhez 12 éves korában került.

2013. július 30-án, a Zulte-Waregem elleni Bajnokok Ligája selejtezőben mutatkozott be az első csapatban. Az Eredivisiében augusztus 3-án debütált az ADO Den Haag elleni bajnokin. Augusztus 7-én, a Waregem elleni visszavágón gót szerzett, csapata 3–0-s győzelmet aratott. Augusztus 10-én mesterhármast lőtt a NEC Nijmegen elleni bajnokin, ezzel ő lett a legfiatalabb játékos, aki három gólt szerzett egy Eredivisie mérkőzésen.

2014 nyarán érdeklődött iránta az Atlético Madrid, 2-3 millió eurót kínáltak a játékjogáért, azonban az üzlet nem jött létre. Miután az új szerződését nem volt hajlandó aláírni, Bakkalit a tartalékcsapathoz száműzték, majd a eindhoveni klub vezetői úgy döntöttek, hogy a téli átigazolási szezonban elengedik.

Valencia 2015. július 6-án szerződtette a spanyol Valencia, Bakkali ötéves szerződést írt alá. Július 11-én, a Werder Bremen elleni Audi quattro Cup döntőjében mutatkozott be. A spanyol élvonalban a Levantének lőtte az első gólját, október 31-én.

A válogatottban Miután meghatározó játékossá vált a PSV-ben, Marc Wilmots, a belga válogatott szövetségi kapitánya meghívta a válogatott bő keretébe. A felkészülés alatt megsérült, így a bemutatkozása váratott magára. Bakkali, lévén kettős állampolgár, játszhatott volna a marokkói válogatottban is, ő azonban Belgiumot választotta. 2015 októberében meghívót kapott a 2016-os Európa-bajnoki selejtezőkre is.

Statisztika

Klub KlubSzezonBajnokságLigaKupaEurópaEgyébÖsszesenMérkőzésekGólokMérkőzésekGólokMérkőzésekGólokMérkőzésekGólokMérkőzésekGólokPSV2013–14Eredivisie1632041002242014–150000000000Összesen163204100224Jong PSV2013–14Eerste Divisie10—102014–1551—51Összesen61—61Valencia2015–16La Liga1613000001912016–17La Liga181310000212Összesen342610000403Deportivo de La Coruña2017–18La Liga230100000240Összesen230100000240RSC Anderlecht2018-19Jupiler League1810042002232019-20Jupiler League41000000412020-21Jupiler League2000000020Összesen242004200284K Beerschot VA2020-21Jupiler League4000000040Összesen4000000040Karrier összesen107891830012412

Nemzetközi BelgiumÉvMérkőzésGólok201310201400201510201600201700201800201900202000Összesen20

Jegyzetek

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Belga labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A PSV Eindhoven labdarúgói Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A Deportivo de La Coruña labdarúgói Kategória:Az Anderlecht labdarúgói Kategória:Az RKC Waalwijk labdarúgói Kategória:Az Eerste Divisie labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Holland bajnok labdarúgók