A Kispál és a Borz magyar alternatív rock együttes. 1987-ben alakult Pécsett. 2010-ig működött, majd 2022-ben újraalakult.
Története A Kispál és a Borzot 1987-ben Bräutigam Gábor, Ózdi Rezső, Kispál András és Lovasi András alapította. Első fellépésük a Szenes klubban volt 1987. december 10-én. 1989-ben adták ki az első demójukat Tökéletes helyettes 50 percig címmel, majd 1991-ben megjelentették első albumukat is Naphoz Holddal néven. 1993-ban léptek fel először a Sziget Fesztiválon.Sziget Fesztivál 1993 Setlists - setlist.fm Az együttes tagjai az évek alatt sokat cserélődtek. Többször volt doboscsere: Bräutigam Gábort Tóth (Csülök) Zoltán váltotta, őt pedig 2002 nyarán Michael Zwecker. 1996-ig trióként játszottak, ekkor csatlakozott hozzájuk Dióssy Ákos. Zwecker 2006-ban hagyta el az együttest, őt Bóra Áron váltotta, de mintegy egyévnyi játék után ő is elhagyta a zenekart. Legújabb dobosuk a 2007 telén "beavatott" Mihalik Ábel volt, őt 2022-ben Bajkai Ferenc váltotta. Gyakran vendégművészekkel léptek fel, például a Pál Utcai Fiúk énekesével, Leskovics Gáborral. 2006 szeptemberében a Sláger Rádió és az Origo által indított Álomsláger című szavazáson, melynek célja „minden idők kedvenc magyar slágerének” a kiválasztása volt, az együttes dala, a Ha az életben a 3. helyezett lett.És a nyertes nem más, mint… cikk a szavazás eredményéről
2009 szeptemberében megjelent a zenekar első DVD-je. A szimplán csak „Koncert” névre keresztelt kiadványon a 2007-es pécsi 20 éves jubileumi koncertjük anyaga látható. Érdekessége, hogy a DVD-hez jár egy kód is, amivel a zenekar weboldaláról egy eddig kiadatlan, négy számot tartalmazó Kispál és a Borz EP-t lehet letölteni. A zenekar egy szórakoztató videóklipet is forgatott a Többiektől című dalra, melyet Merényi Dávid és Nagy Gergő (nagymerénylet produkció) rendezett.Kispál és a Borz - Koncert ShortScore.net (2009. szeptember 24.)
2010-ben bejelentették, hogy huszonhárom év aktív zenélés és tizenegy stúdióalbum után az együttes befejezi pályafutását. Búcsúkoncertjüket 2010. augusztus 9-én, a Sziget Fesztivál „mínusz egyedik” napján tartották. Az együttes búcsúelőadására 45 000 néző volt kíváncsi. A koncertről készült mozifilmet 2010. november 24-én vetítették a mozikban, 21 helyszínen egyszerre.
2022-ben, 12 évvel a feloszlásuk után a Partizán műsorában jelentették be a visszatérésüket, és egy új album kiadását. Az album 2023. május 5-én jelent meg Beszorult mondat címmel. A lemezen közreműködik többek között Bräutigam Gábor, G. Szabó Hunor és Krúbi, utóbbi a címadó dalban.
A név eredete Az eredeti elképzelés szerint az együttes neve csak „Borz” lett volna (az akkoriban népszerű Bros és a The Doors nevének egyfajta parafrázisaként).Napozz Holddal - A Kispálfilm Ezt azonban Kispál András kifogásolta, arra hivatkozva, hogy korábban csupa állatról elnevezett együttesben játszott, amik sikertelenek voltak. Ezért úgy döntöttek, hogy őt kiemelik a névben.
Díjak EMeRTon-díj (1994)
Tagok Jelenlegi felállás Kispál András – gitár (1987–2010, 2022–) Lovasi András – basszusgitár, ének, szöveg (1987–2010, 2022–) Dióssy D. Ákos – billentyűs hangszerek, csörgő, vokál (1995–1998: vendég, 1998–2010, 2022–: tag) Bajkai Ferenc – dob, ütősök (2022–)
Alapító tagok Ózdi Rezső – basszusgitár (1987–1988) Bräutigam Gábor – dob (1987–1995) Kispál András – gitár Lovasi András – basszusgitár, ének, szöveg
Korábbi tagok Tóth „Csülök” Zoltán – dobok, ütősök (1995–2002) Vittay Ferenc – gitár, vokál (1995–1998: vendég, 1998–2000: tag) Michael Zwecker – dob, ütősök (2002–2006) Bóra Áron – dob, ütősök (2006–2007) Mihalik Ábel – dob, ütősök (2007–2010)
Vendégművészek Hárságyi Péter – dob Leskovics Gábor „Lecsó” – gitár, vokál, ének (1995–2007, 2010) Németh Juci – ének Pál István – hegedű Sasvári Géza András – gitár (2008–2010) Szabó Attila – hegedű Tóth „Csülök” Zoltán – dob, ütősök (2007–2010) Varga Livius – dob, vokál
Idővonal
Kiadványaik
Stúdióalbumok
Naphoz Holddal (1991) Föld kaland ilyesmi… (1992) Ágy asztal tévé (1993) Sika, kasza, léc (1994) Ül (1996) Bálnák, ki a partra (1997) Holdfényexpressz (1998) Velőrózsák (2000) Bandi a hegyről (2001) – Lovasi András szólóalbuma a Kispál és a Borz tagjaival Turisták bárhol (2003) Én, szeretlek, téged (2004) Beszorult mondat (2023)
Koncertalbumok
Happy Borzday (1997) Élősködés (2003) – a 2002-es 15 éves jubileumi koncertturné állomásain készült felvételek, a Turisták bárhol dupla-lemezes limitált első kiadásának mellékleteként is megjelent Élősködés – Budapest Élősködés – Debrecen Élősködés – Győr Élősködés – Miskolc Élősködés – Pécs Élősködés – Sopron Élősködés – Szeged 20 év – Csendesülős (2007) – a 20 év dupla album része (Szeged, 2006. december 21. és Pécs, 2006. december 27.) Napozz Holddal (2010) – búcsúkoncert (Budapest, Sziget Fesztivál, 2010. augusztus 9.) + a Többiektől EP anyaga
Középlemezek
Fák, virágok, fény maxi (1995) Kicsit maxi (1997) Tesis a világ maxi (1998) Az nem lehet soha maxi (1999) Hang és fény maxi (2000) Nagyon szerelmes lányok EP (2002) Bónusz multimédia-melléklet: négy dal az első demóról, klipek 1990-től 2002-ig Többiektől EP (2009) 2009 – digitális letöltés, a Koncert DVD bónuszaként 2010 – CD, a Napozz Holddal bónuszaként
Demók
Kispál és a Borz (1988) Tökéletes helyettes 50 percig (1989) Élet a légypapíron (1995)
Filmzenealbum
Csinibaba (1996)
Remixalbumok
KispálraMix (2000) Holnaphoz Holddal (2012)
Válogatások
20 év (2007) – dupla album
Videók
Koncert (2009) – 20 éves jubileumi koncert (Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2007. december 28.) Három (az 1392-ből) (2009) – dokumentumfilm a 20 éves jubileumi turnéról (csak digitális letöltés, a Koncert DVD bónusza) Kötelező videók 1992–2009 (2009) – klipgyűjtemény Napozz Holddal – A Kispálfilm (2010) – Búcsúkoncert (Budapest, Sziget Fesztivál, 2010. augusztus 9.)
Könyvek
Lovasi András–S. Varga Ilona: Jutka Emese Pistike ésatöbbiek – Kispál és a Borz daloskönyv Marton László „Távolodó”: Pécsi szál – Kispál-könyv
Tribute zenekarok Tökéletes Helyettesek Asztalhoz Emberek
Kapcsolódó szócikkek Kiscsillag Könnyűzene Pécsen Pécs kulturális élete
Jegyzetek
További információk Az együttes hivatalos honlapja Az együttes egykori, hivatalos blogja RTL Klub XXI. század-műsor Privát rocktörténet-sorozat Kiscsillag zenekar – a Kispál és a borz tagjainak későbbi zenekara Kispál és a Borz rajongói oldal Napozz Holddal – A Kispálfilm honlapja Sajó Dávid - Eléárleztünk a magyar popzene legújabb generációváltásához (Telex.hu, 2022.09.22.)
Kategória:Pécsi könnyűzenei együttesek Kategória:Magyar alternatívrock-együttesek Kategória:1987-ben alakult együttesek Kategória:EMeRTon-díjasok