Az UR–100 (GRAU-kódja: 8K84, NATO-kódja: SS–11 Sego) szovjet kétfokozatú, folyékony hajtóanyagú, silóba telepített interkontinentális ballisztikus rakéta, melyet az OKB–52 tervezőiroda fejlesztett ki az 1960-as évek közepétől. A Hrunyicsev Gépgyár gyártotta 1966–1974 között. 1967 júliusában rendszeresítették a Szovjet Hadsereg Hadászati Rakétacsapatainál. A legnagyobb mennyiségben gyártott és hadrendben tartott szovjet interkontinentális ballisztikus rakéta volt. 1966–1972 között 990 rakétaindító silót építettek ki a rakéta számára, melyekből egyszerre 950 állt szolgálatban. 1971-től a modernizált UR–100M változatot rendszeresítették. 1972-ben jelent meg a továbbfejlesztett UR–100K, majd 1975-ben az UR–100N változat.
A hasonló UR–100MR (oroszul: УР-100МР) jelölés egy valójában teljesen más rakétát jelölt, az MR–UR–100 Szotka (15A15, SS–17 Spanker) rakétát.
Története Az UR–100 1966-ban érte el a kezdeti harcképességet a Hadászati Rakétacsapatoknál, és 1972-re 990 indítóállást telepítettek. 1976-ra további 420 indítóállást telepítettek az újabb verziójú rakétákkal. A rakétát az Egyesült Államok LGM–30 Minuteman rakétájának megfelelőjeként telepítették, és hatékonyságát a mennyiségre alapozták. Az eredeti változatokat az 1970-es években fokozatosan kivonták, de 1991-ben 326 újabb változatú rakétát (8K84M, UR–100N, UR–100N UTTH) tartottak még szolgálatban. Ezeket 1996-ra teljesen kivonták. A Hadászati Rakétacsapatok voltak az UR–100 egyetlen üzemeltetői.
Műszaki jellemzői Az UR–100 egy kétfokozatú, folyékony hajtóanyagú, könnyű interkontinentális ballisztikus rakéta volt. A kezdeti változatok egyetlen 0,5–1,1 Mt hatóerejű robbanófejet hordoztak, míg a későbbi változatok három vagy hat MIRV robbanófejet tudtak hordozni. A rakétát silóból indították. A 15P784 siló kialakítása (a KBOM, V. P. Barmin általalános gépgyártó tervezőiroda tervei alapján) lényegesen egyszerűbb volt, mint a korábbi szovjet típusok. A létesítmények megerősített, személyzet nélküli silókból álltak, amelyeket egy központi parancsnoki bunkerből lehetett vezérelni. Ez volt az első olyan szovjet interkontinentális rakéta (8K84M, 1971. október 3-án állt szolgálatba), amelyet (a „Palma” néven V. Geraszimenko NII–108 tervezőirodájában kifejlesztett) rakétavédelem elleni zavaró csalikkal szereltek fel.
Típusváltozatok
UR-100 8K84 rakétával — eredeti fejlesztés UR-100 8K84M rakétával — továbbfejlesztett változat UR-100N 15A30 rakétával — megnövelt UR-100. Ez a változat képezi a Rokot űrrakéta-rendszer alapját. UR-100N UTTH 15A35 rakétával — továbbfejlesztett UR-100N (Az „UTTH” rövidítés gyakran szerepel a rakéták nevében. Ez szó szerint „továbbfejlesztett taktikai és műszaki jellemzőket” jelent, oroszul: УТТХ = улучшенные тактико-технические характеристики.) UR-100MR (vagy MR UR–100) 15P015 15A15 rakétával — egy másik rakétatípus, amely az eredeti UR-100 helyébe lépett
Fordítás
Források
Kategória:Interkontinentális ballisztikus rakéták Kategória:Szovjet rakétafegyverek Kategória:Hidegháborús fegyverzet