Az Uuden Musiikin Kilpailu (, rövidítve: UMK) egy 2012 óta évente megrendezett zenei fesztivál Finnországban. A verseny szervezője az Ylesradio. Az Uuden Musiikin Kilpailu győztese képviselheti Finnországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Története 2011-ben az Yle bejelentette, hogy 2012-ben egy teljesen új eurovíziós nemzeti válogatót hoznak létre Finnország részére, amely leváltotta az 1961 óta megrendezett előző műsort. Az első UMK négy válogatóból és egy döntőből állt. A válogatókon a zsűri minden alkalommal két előadót nem juttatott tovább a következő fordulóba, így a döntőbe végül hat versenyző kvalifikálta magát. Az első győztes Pernilla Karlsson és dala, a När jag blundar volt, amely az ország eurovíziós történetében a második svéd nyelvű dal volt. 2014-ben két válogatót rendeztek hat-hat dallal, amelyek közül adásonként kettő a döntőbe, három pedig az elődöntőbe jutott tovább. Az elődöntőből négyen jutottak tovább, így a döntőt nyolc dal képezte. A következő években apróbb változásokkal ugyanezt a formátumot használták. 2017-ben leredukálták a válogatót egy döntőre, ahol tíz dal közül választottak. Érdekesség, hogy ez volt az első alkalom, hogy nemzetközi zsűriként több országot is bevontak a szavazásba. 2018-ban az előadót nem a dallal együtt, a műsor keretében választották ki. 2017. november 7-én jelentette be a műsorsugárzó, hogy Saara Aalto fogja képviselni Finnországot. Számára egy dalválasztó műsort rendeztek meg, ahol három dal közül választott a nemzetközi zsűri és a nézők, hogy melyiket énekelje az énekesnő a dalfesztiválon. Miután Finnország három év után ismét továbbjutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe, 2019-ben ugyanezzel a formátummal folytatták az UMK-t. Ekkor Darude került kiválasztásra, azonban győztes dala az Eurovízión nem juttatta tovább az országot a döntőbe.
balra|bélyegkép|A 2024-es UMK színpada a Nokia Arénában Az UMK 2020-as évadában nagy változások történtek. Ezúttal nem a műsorsugárzó jelölt ki egy adott előadót, hanem különböző előadók jelentkezését várták. Az évad friss grafikai arculattal, korszerű stábinggel és látványos színpadi megoldásokkal jelent meg, hogy jobban tükrözze a modern zenei produkciók dinamikáját. A beérkezett pályázatokból hatan jutottak tovább a műsor döntőjébe. További változások voltak, hogy a dalokat és a hozzá készült videóklipeket egyesével mutatták be és a szavazásnál a nézők szavazatait százalékarányosan bontották le pontokba. A nemzeti döntőt Aksel nyerte, azonban 2020-as Eurovíziós Dalfesztivált a Covid19-pandémia miatt nem tartották meg. 2021-ben az Yle úgy döntött, hogy több országgal ellentétben nem adnak új esélyt előző nyertesüknek, hogy az elmaradt dalfesztivál miatt az előző évad győztese újra tudja képviselni hazáját, hanem folytatták az UMK-t. Érdekesség, hogy Aksel végül jelentkezett a nemzeti döntőbe, azonban a hét fős döntő mezőnyében ötödik helyen végzett, így nem jutott ki a dalfesztiválra. A finnek a Blind Channel-t választották indulójuknak. 2023-ban Käärijä nyerte meg az UMK-t, aki Cha Cha Cha című dalával hatalmas sikert ért el a liverpooli Eurovízión. A dalfesztivál döntőjében második helyezett lett, ezzel megszerezve Finnország valaha volt második legjobb eurovíziós helyezését. Käärijänak köszönhetően ebben az időben az Eurovíziós Dalfesztivál és az Uuden Musiikin Kilpailu hatalmas érdeklődést váltott ki a finnekből, ezért a 2024-es nemzeti döntőt a 15 000 férőhelyes Nokia Arénában rendezték meg.
Győztesek Év Előadó Dal Szerző(k) Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 2012 Pernilla Karlsson När jag blundar Nem jutott be a döntőbe 12. 41 2013 Krista Siegfrids Marry Me 24. 13 9. 64 2014 Softengine Something Better 11. 72 3. 97 2015 Pertti Kurikan Nimipäivät Aina mun pitää Nem jutott be a döntőbe 16. 13 2016 Sandhja Sing It Away Nem jutott be a döntőbe 15. 51 2017 Norma John Blackbird Nem jutott be a döntőbe 12. 92. 2018 Saara Aalto Monsters 25. 46 10. 108 2019 Darude Look Away Nem jutott be a döntőbe 17. 23 2020 Aksel Looking Back Elmaradt a verseny 2021 Blind Channel Dark Side 6. 301 5. 234 2022 The Rasmus Jezebel 21. 38 7. 162 2023 Käärijä Cha Cha Cha 2. 526 1. 177 2024 Windows95man No Rules! 19. 38 7. 59 2025 Erika Vikman Ich komme 11. 196 3. 115 2026 Linda Lampenius és Pete Parkkonen Liekinheitin 6. 279 3. 227 1.A produkcióban énekesként részt vett Sebastian Rejman is. 2.A produkcióban énekesként részt vett Henri Piispanen is.
Jegyzetek
Lásd még Uuden Musiikin Kilpailu (2017) Uuden Musiikin Kilpailu (2018) Uuden Musiikin Kilpailu (2019) Uuden Musiikin Kilpailu (2020) Uuden Musiikin Kilpailu (2021) Eurovíziós Dalfesztivál Finnország az Eurovíziós Dalfesztiválokon
További információk Az UMK hivatalos oldala Az YLE eurovíziós honlapja Finnország profilja a eurovision.tv-n
Kategória:Nemzeti válogatók az Eurovíziós Dalfesztiválra Kategória:Könnyűzenei televízióműsorok Kategória:Finnország