Honoré d'Autun, magyarosan Autuni Honorius (), (1080 körül – 1154) latin nyelven író középkori német vagy angol származású, a Német-római Birodalom területén működő keresztény teológus, történetíró.
Élete és munkássága
Talán Dél-Németországban, de elképzelhető, hogy Angliában született 1080 körül. Canterburyi Szent Anzelm tanítványa volt, aki nagy hatást gyakorolt rá. 1097-ben Ratisbonne mellett kolostorba vonult egy Augustoduna nevű helyen. Életének hátralévő részét arra fordította, hogy a klérus számára írt tankönyveket, és összefoglalásokat.
Rendkívül elhivatott volt a tudományok iránt – tőle származik a híres kijelentés, mely szerint „Az ember számára a tudatlanság száműzetés, míg a tudás az otthon”. Számára a tudomány egy vándorút a száműzetésből az otthon felé. Felrúgta a hét szabad művészet ókorból származó elvét, és olyan új tudományágakat kreált, nyolcadik tudományként, mint az orvostudomány, amelyben Hippokratész betegségekről és gyógymódokról szóló tanait ismertette meg az olvasókkal. A kilencedik tudomány számára a mechanika, a tizedik a közgazdaság.
Rengeteg művet hagyott hátra, melyek közül kettő emelkedik ki. Az Elucidarium összefoglalja a teológia rendszerét. Az Imago Mundi földrajzzal és csillagászattal foglalkozik, valamint bemutatja a világ történetét.
Műveinek listájaA Patrologia Latina 172. kötete alapján
Jegyzetek
Fordítás
Magyar nyelvű forrás Fináczy Ernő:
Kapcsolódó szócikkek Középkori latin irodalom Jelentős középkori történetírók listája Patrologia Latina
Kategória:Középkori történetírók Kategória:Középkori teológusok Kategória:12. századi egyházi személyek Kategória:Az 1080-as években született személyek Kategória:1154-ben elhunyt személyek