Budapest autóbuszvonal-hálózata 1977-ben jelentősen módosult az M3-as metró átadása miatt. A korábban kialakult elv szerint az 1-99 számtartomány jelölte az alapjáratokat, a betétjáratok az A, a B és a C jelzést, az alapjárattal csak részben megegyező, úgynevezett elágazó járatok az Y jelzést viselték. A gyorsjáratokat a 101-199 számtartomány jelölte, az alapjárattól 100-zal nagyobb volt a jelzése. Eredetileg fekete volt a gyorsjáratok jelzése, de később áttértek a fehér alapon piros számra. 1977. január 1-jén a Budapesti Közlekedési Vállalat új számozási rendszert vezetett be, mely szerint az alapjáratokat az 1-199 számtartományból választották, és fehér alapon fekete számokkal jelezték. A gyorsjáratok az alapjárattal megegyező jelzést viseltek, de fehér alapon piros számot kaptak, melyet egy piros keret is körülvett. Az expresszjáratok (két végállomás között nem álltak meg) egy E betűt is kaptak a számjelzésük mögé, és ekkor a keretet még nem kapták meg. A betétjáratok jelölésére megmaradt az A betű, de néha alkalmazták a B és a C betűt is. Az elágazó járatok Y jelzése helyett az alapjárattól százzal nagyobb számot kaptak (ahol még szabad volt az adott jelzés).
Autóbuszvonalak Január 1-jén az alábbi változások történtek:
A táblázatban technikai okok miatt a megszűnő gyorsjáratok fekete színnel, illetve az új expresszjáratok piros kerettel vannak feltüntetve. Régi Új Új útvonala 1 1 Kacsóh Pongrác út – Kelenföldi pályaudvar, Etele tér 2 2 Irányi utca – Szendrő utca (körforgalom) 2Y 102 Déli pályaudvar – Szendrő utca (körforgalom) 3 3 Móricz Zsigmond körtér – Nagytétény, MÁV-állomás 103 Móricz Zsigmond körtér – Nagytétény, Vasút utca 4 4 Gyöngyösi út – Lékai János tér 104 Gyöngyösi út – Lékai János tér 5 5 Március 15. tér – Pasaréti tér 105 Március 15. tér – Pasaréti tér 6 6 Óbuda, Miklós utca – Engels tér 106 Óbuda, Miklós utca – Engels tér 7C 7 Zugló, Öv utca – Bornemissza tér 7A 7A Baross tér, Keleti pályaudvar – Bornemissza tér 107 Zugló, Bosnyák tér – Etele tér, Kelenföldi pályaudvar 8 8 Március 15. tér – Irhás árok 108 Március 15. tér – Kis Ferenc tér 9 9 Madách tér – Pataky István tér 9Y 109 Duna utca – Orczy tér 109 Madách tér – Pataky István tér 10 10 Móricz Zsigmond körtér – Albertfalva, Vegyész utca 10A 10A Móricz Zsigmond körtér – Híradástechnikai gyár 10Y 110 Móricz Zsigmond körtér – 4. sz. házgyár 11 11 Batthyány tér – Nagybányai út 11A 11A Batthyány tér – Pusztaszeri út 12 12 Karolina út – Nagykörút – Karolina út (körforgalom) 12A 12A Boráros tér – Nagykörút – Moszkva tér 112A Boráros tér – Nagykörút – Moszkva tér 13 13 Nagytétényi út – Diósd, tanácsháza 13A 101 Nagytétényi út – Barackos út – Nagytétényi út (körforgalom) 13B 103 Nagytétény, Angeli utca – Chinoin 13Y 113 Nagytétény – Mechanikai Művek 14 14 Kosztolányi Dezső tér – Baross Gábor telep, XVI. utca 14Y 114 Kosztolányi Dezső tér – Lőtéri bekötőút 15 15 Boráros tér – Gogol utca 16 16 Moszkva tér – Engels tér 16A 16A Moszkva tér – Dísz tér 17 17 Pataky István tér – Pestlőrinc, Vörös Hadsereg útja 17A 117 Pataky István tér – Vasgyár utca 17Y – – 117 Harminckettesek tere – Csévéző utca 18 18 Óbuda, Árpád-híd – Pilisborosjenői téglagyár 18Y 118 Óbuda, Árpád-híd – Bogdáni út (körforgalom) 19 19 Baross tér, Keleti pályaudvar – Csertő utca 20 20 Baross tér, Keleti pályaudvar – Újpest, Fóti út 20A 120 Baross tér, Keleti pályaudvar – Újpest, tanácsháza 20Y 121 Újpest, Széchenyi tér – Újpest, Szilágyi utca 120 Hősök tere – Nádor utca 21 21 Moszkva tér – Szabadság hegy, fogaskerekű állomás 22 22 Moszkva tér – Budakeszi, Munkácsi Mihály utca 122 Moszkva tér – Budakeszi, Munkácsi Mihály utca 23 23 Boráros tér – Pesterzsébet, Ady Endre tér 123 Boráros tér – Pesterzsébet, Ady Endre tér 23Y 123 Pesterzsébet, Ady Endre tér – Ábrahám Géza utca (körforgalom) 24 24 Bosnyák tér – Szántóföld út 25* 25* Állatkert – Thököly út 25 25 Kacsóh Pongrác út – Sipos Dénes út 125 Kacsóh Pongrác út – Sipos Dénes út 26 26 Rajk László utca – Margit-szigeti Nagyszálló 27 27 Móricz Zsigmond körtér – Citadella 28 28 Moszkva tér – Zugligeti út 28Y 128 Moszkva tér – Városkúti út 29 29 Bécsi út – Vörös Hadsereg útja 29Y 129 Pasaréti tér – Széher út (körforgalom) 30 30 Baross tér, Keleti pályaudvar – Szondi utca 130 Baross tér, Keleti pályaudvar – Szondi utca 31 31 Örs vezér tere – Bekecs utca 31A 130 Örs vezér tere – Rákospalotai köztemető 31B 131 Örs vezér tere – Csertő utca (körforgalom) 31C 133 Örs vezér tere – Szentmihályi út (körforgalom) 31Y 144 Örs vezér tere – Békés Imre utca 32 32 Kőbánya, Zalka Máté tér – Frangepán utca 132 Kőbánya, Zalka Máté tér – Frangepán utca 132Y Kőbánya, Zalka Máté tér – Újpalota, Felszabadulás útja 33 33 Dráva utca – Dandár utca 34 34 Óbuda, Árpád-híd – Fővárosi tanácsüdülő 34A 34A Rómaifürdő – Fővárosi tanácsüdülő 34Y 134 Óbuda, Árpád-híd – Nimród utca (körforgalom) 35 35 Nagyvárad tér – Pestlőrinc, Mednyánszky utca 135 Nagyvárad tér – Pestlőrinc, Béke tér 35Y Nagyvárad tér – Pestlőrinc, MÁV-állomás 36 36 Pestlőrinc, Liszt Ferenc utca – Pestlőrinc, MÁV-állomás 36B 136 Nagykőrösi út – Pestlőrinc, MÁV-állomás 37J 37 Óbuda, Árpád-híd – Jablonka út 37E-M 137 Óbuda, Árpád-híd – Erdőalja út – Máramaros út 38 38 Csepel, Tanácsház tér – Autógyár 38A 38A Csepel, Tanácsház tér – Halásztelek 38B 38B Csepel, Tanácsház tér – Lakihegy 138 Csepel, Tanácsház tér – Autógyár 39 39 Batthyány tér – Goldmark Károly utca (körforgalom) 40 40 Móricz Zsigmond körtér – Budakeszi, Táncsics Mihály utca 40A 40A Móricz Zsigmond körtér – Budaörs, Kötő utca 140 Móricz Zsigmond körtér – Budaörs, Kötő utca 41 41 Kosztolányi Dezső tér – Duránci utca 41Y 141 Kelenföldi pályaudvar – Andor utca (körforgalom) 141E Kosztolányi Dezső tér – Őrmezői lakótelep 42 42 Óbuda, Árpád-híd – Békásmegyer utca 42A 42A Rómaifürdő – Békásmegyer utca 42Y 142 Óbuda, Árpád-híd – Óbudai sziget 43 43 Katona József utca – Újpest, Szilágyi utca 143 Nyugati pályaudvar – Petőfi laktanya 144 Örs vezér tere – Békés Imre utca 144A Örs vezér tere – Gizella út 45 45 Örs vezér tere – Georgina utca 45Y 145 Örs vezér tere – Cinkota, gyógyszertár 46 46 Örs vezér tere – Petőfikert 47 47 Újpest, Szilágyi utca – Egyesült Izzó 47A 47A Újpest, Szilágyi utca – Váci út, Cérnagyár 48 48 Kispest, Kossuth tér – Csepel, Határ utca 49 49 Moszkva tér – Fenyves utca 50 50 Budatétény, Jókai Mór utca – Balatoni út 50A 50A Budatétény, Jókai Mór utca – Ruhagyár 50B 50B Budatétény, sorompó – Ruhagyár 50Y 50C Budatétény, sorompó – Balatoni út 51 51 Kőbánya, Mázsa tér – Csepel, Tanácsház tér 52 52 Csepel, Tanácsház tér – Hollandi út 52B 52A Csepel, Tanácsház tér – Repkény utca 53 53 Móricz Zsigmond körtér – Hó utca 54 54 Boráros tér – Pestimre, Ültetvény utca 154 Boráros tér – Pestimre, Dózsa György utca 154E Boráros tér – Pestimre, Dózsa György utca 54Y 154 Boráros tér – Kispest, Ady Endre út 55 55 Óbuda, Miklós utca – Népliget 155 Óbuda, Miklós utca – Népliget 56 56 Moszkva tér – Hűvösvölgy 56Y 156 Moszkva tér – Dániel út 156E Moszkva tér – Hűvösvölgy 57 57 Hűvösvölgy – Pesthidegkút (körforgalom) 57Y 157 Hűvösvölgy – Budaliget, Géza fejedelem útja 58 58 Budafok, Kossuth Lajos utca – Balatoni út 59 59 Csepel, Csillagtelep – Pesterzsébet, Alsó Határ út 59A 59A Csepel, Csillagtelep – Csepel, Tanácsház tér 59Y 159 Csapágy utca – Csepel, Tanácsház tér 60 60 Batthyány tér – Óbuda, MÁV-állomás 60A 60A Batthyány tér – Vörösvári út 61 61 Örs vezér tere – Rákoscsaba (körforgalom) 61A 61A Örs vezér tere – Rákoskeresztúr, Ferihegyi út 61B 61B Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Rákoscsaba (körforgalom) 161E Örs vezér tere – Rákoskeresztúr, Ferihegyi út 62 62 Kőbánya, Állomás utca – Rákoskert (körforgalom) 62A 62A Kőbánya, Állomás utca – Rákoskeresztúr, Ferihegyi út 62B 62B Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Rákoskert (körforgalom) 62Y 162 Kőbánya, Állomás utca – Akadémia újtelep, 525. tér 162 Kőbánya, Állomás utca – Rákoskeresztúr, Ferihegyi út 63 63 Hűvösvölgy – Nagykovácsi, Szabadság tér 64 64 Hűvösvölgy – Solymár, Templom tér 64Y 164 Hűvösvölgy – Solymár, Pestvidéki Műanyaggyár 65 65 Bécsi út – Fenyőgyöngye 65A 65A Bécsi út – Szélvész utca 65Y 165 Bécsi út – Folyondár utca (körforgalom) 66 66 Pesterzsébet, Erzsébet tér – Soroksár, Gumiipari Vállalat 66Y 166 Pesterzsébet, Erzsébet tér – Pestimre, Ültetvény utca 67 67 Örs vezér tere – Kelet-Pesti Tejüzem 68 68 Kispest, Élmunkás lakótelep – Legényrózsa utca 68A 68A Kispest, Élmunkás lakótelep – Új Köztemető 69 69 Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Pécel, Kun János utca 69A 69A Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Színes utca 70 70 Bosnyák tér – Sipos Dénes út 71 71 Csepel, Tanácsház tér – Soroksári rév 72 72 Kosztolányi Dezső tér – Törökbálint, Munkácsy Mihály utca 73 73 Bosnyák tér – Újpalota, Felszabadulás útja 173E Baross tér, Keleti pályaudvar – Újpalota, Felszabadulás útja 74 74 Csáktornya park – Tanács körút 74A – – 75 75 Népstadion – Öv utca 76 76 Örs vezér tere – Micsurin utca (körforgalom) 176 Örs vezér tere – Micsurin utca (körforgalom) 77 77 Bosnyák tér – Rákosszentmihály, MÁV-állomás 77Y 177 Kolozsvár utca – ERŐKAR 79 79 Közvágóhíd – Védgát utca 80 80 Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Újhegyi út 80A 180 Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Gyöngytyúk utca (körforgalom) 81 81 Nagyvárad tér – Lobogó utca 181 Nagyvárad tér – Táblás utca 81Y 181 Üllői úti lakótelep – Gyáli úti szakorvosi rendelő 82 82 Pestlőrinc, Vörös Hadsereg útja – Halmi-dűlő 83 83 Kelenföldi pályaudvar – Hunyadi János út 84 84 Moszkva tér – Újpest, Szilágyi utca 85 85 Örs vezér tere – Újhegyi úti lakótelep 85A 85A Örs vezér tere – Maglódi út (körforgalom) 85Y 185 Pataky István tér – Sörgyár utca (körforgalom) 86 86 Óbuda, Miklós utca – Kosztolányi Dezső tér 186 Óbuda, Miklós utca – Kosztolányi Dezső tér 87 87 Kosztolányi Dezső tér – Mechanikai Művek 87A 87A Kosztolányi Dezső tér – Kamaraerdő 87B 87B Kosztolányi Dezső tér – Budaörsi repülőtér 88 88 Törökbálint, Munkácsy Mihály út – Budaörs, MÁV-állomás 89 89 József körút – Aszódi utca89A 89A Nagyvárad tér – Aszódi utca78 Baross tér, Keleti pályaudvar – Naphegy tér 90 90 Szabadság-hegy, fogaskerekű állomás – Csillebérc 91 91 Rajk László utca – Endrődi Sándor utca 91Y 191 Rajk László utca – Sarolta utca (körforgalom) 92 92 Rákosszentmihály, MÁV-állomás – Szabadföld út 92Y 192 Rákosszentmihály, MÁV-állomás – Rákoskeresztúr, Ferihegyi út 93 93 Nagyvárad tér – Ferihegyi repülőtér 94 94 Pestimre, Dózsa György utca – Gyál, MÁV-állomás 95 95 Baross tér, Keleti pályaudvar – Pestlőrinc, Gyömrői út 195 Népstadion – Pestlőrinc, Gyömrői út 96 96 Felszabadulás útja – Egyesült Izzó 96A 96A Felszabadulás útja – Újpest, Cérnagyár 196 Felszabadulás útja – Egyesült Izzó 97 97 Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Rákoskert sugárút (körforgalom) 97Y 197 Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Rákosvölgye MGTSZ 98 98 Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Pestlőrinc, Vörös Hadsereg útja 98A Rákoshegy, MÁV-állomás – Pestlőrinc, Gyömrői út 98Y 198 Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Rákosliget (körforgalom) 99 99 József körút – Pesterzsébet, Vasút sor 99Y Nagyvárad tér – Pesterzsébet, Erzsébet tér 199 József körút – Pesterzsébet, Vasút sor 100 100 Örs vezér tere – Vásár 1. sz. főbejárat (körforgalom) * Villamospótló busz
Rendkívüli járatok Régi Új Új útvonala D D Szabadság-hegy – Jánoshegyi kilátó H H Fenyőgyöngye – Hármashatárhegy J Moszkva tér – Jánoshegyi kilátó V V Clark Ádám tér – Budavári palota
További változások Nyáron újabb változások történtek a 40-es, a 61-es és a 62-es családoknál:
Régi Új Új útvonala 40 – – 40A 40 Móricz Zsigmond körtér – Budaörs, Kötő utca – 140 Budaörs, Kötő utca – Budakeszi, Táncsics Mihály utca 61 – – 61A 61 Örs vezér tere – Rákoskeresztúr, Ferihegyi út 61B 161 Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Rákoscsaba (körforgalom) 62 – – 62A 62 Kőbánya, Állomás utca – Rákoskeresztúr, Ferihegyi út 62B 162 Rákoskeresztúr, Ferihegyi út – Rákoskert (körforgalom) 162 168 Kőbánya, Állomás utca – Akadémiaújtelep, 525. tér
Mai közterületnevek A fenti táblázatokban szereplő közterületek, végállomások neve napjainkban: