A lézeres szemműtét szemsebészeti eljárás, amelynek az a lényege, hogy az úgynevezett excimer lézerrel kijavítják a szem fénytörési hibáját. Ez háromféle módon történhet: Rövidlátóknál (myopia) a szaruhártya fénytörési mutatóját kell csökkenteni, amit a szaruhártya közepének ellaposításával lehet elérni. A műtét során a szaruhártya elülső felszínén, középen, 5–9 mm átmérőjű körön belül, a számítógép vezérelte lézersugár elpárologtatja a vizsgálat során előzetesen megállapított dioptria értéknek megfelelő mikrométeres vastagságú szövetmennyiséget. Ügyelnek arra, hogy a kezelés után megfelelő mennyiségű szaruhártya vastagság maradjon vissza, és a szem stabilitása ne kerüljön veszélybe. Távollátók (hypermetropia) esetén az éleslátáshoz, épp ellenkezőleg, növelni kell a fénytörési mutatót. Ezt a központi rész körül körbefutó bemélyedéssel lehet megoldani, ami kiemeli, kidomborítja a központi részt. Belső szemtengelyferdülés (astigmia) esetén a szemben egy domborúbb és egy laposabb görbület alakul ki, ezért a fénysugarak nem egy pontban találkoznak. A műtét során mindkét görbületet kezelik, hogy egyetlen fókuszpont alakuljon ki, ami biztosítja az éles kép kialakulását.
Lézeres szemműtéttel az ún. korrigált vízus több mint 125%-os is lehet, tehát a jól látó – vagy szemüveggel, kontaktlencsével „támogatott” – szemhez képest is jobb látásélességet lehet elérni. Ennek nagy jelentősége lehet akár a vadászpilótáknál is, ahol ezt nem tiltják ott több repülőpilóta (illetve pilótajelölt) választja a látásjavító szemműtétet. Hazánkban a Honvédségi pilóták esetében a radiális keratotómia kizáró eljárás, de a PRK és a LASIK technológiák megengedettek, azonban az ilyen lézeres szemműtéten átesett páciensek mindig egyedi szemészeti elbírálás alá esnek.
Történet
A 19. század végén Németországban és az Amerikai Egyesült Államokban Lans és Bates szemorvosok igyekeztek különböző látásproblémákat sebészeti úton korrigálni. A japán Sato az 1930-as években próbálkozott azzal, hogy a szaruhártyán ejtett bemetszésekkel megváltoztassa annak domborúságát, és javítsa a látáshibákat. Az eljárást az 1970-es években Fjodorov fejlesztette tovább, aki a radiális keratotómia (RK) gyakorlati alkalmazását dolgozta ki. Ebben az eljárásban úgy ejtenek bemetszést a szaruhártyán, hogy annak belső felszíne nem sérül. A módszer az Amerikai Egyesült Államokban Leo Bores révén terjedt el. Az eredmények azonban nem voltak kellőképpen kiszámíthatóak, és viszonylag sok szövődmény lépett fel. Az excimer lézer biológiai szövetekre gyakorolt hatásában rejlő lehetőségeket Srinivasan ismerte fel, a szemészettel pedig Steven Trokel hozta kapcsolatba a módszert. Az excimer lézer által kibocsátott nagy teljesítményű ultraibolya sugarat a szövet nagyon kis távolságon belül elnyeli. A nagy teljesítménysűrűség megbontja a molekulák közötti kapcsolatokat, így gyakorlatilag a lézer „elpárologtatja” a szövetet. Németországban 1985-ben Seiler végezte az első excimer lézeres beavatkozást. Az első szaruhártya felszínén történő lézeres kezelést (PRK) 1987-ben végezték vak szemen, a Columbiai Egyetemen. 1988-ban Marguerite McDonald a New Orleans-i Egyetemen végezte az első PRK beavatkozást látó szemen. A LASIK eljárást a görög Pallikarisz fejlesztette ki 1990-ben, de az első ilyen beavatkozást 1991-ben végezték az Amerikai Egyesült Államokban.
A világon eddig már több mint 40 millió szemüvegesen végeztek el valamilyen lézeres látáskorrekciót. A Magyarországon működő klinikák által közölt adatokat összeadva körülbelül 200 és 230 ezer közötti sikeres műtétről beszélhetünk.
Eljárások
Minden eljárás megegyezik abban, hogy a lézerkezelést a szaruhártya alsóbb, nem regenerálódó rétegében (stroma) végzik, ez garantálja a tartós eredményt. A számítógéppel vezérelt excimer lézer gyártmánytól függően másodpercenként 60–4000-szer ellenőrzi a szemgolyó helyzetét, és követi annak elmozdulásait. Nagy elmozdulás esetén a lézerkészülék leáll.
Ma már szinte minden kezelést lézerrel végeznek, amely tulajdonképpen elpárologtatja a fénytörési hiba megszüntetéséhez szükséges szövetmennyiséget. Azonban jelenleg is többféle eljárás létezik, amelyeknél a sebészek eltérő módon érik el a szaruhártya nem regenerálódó rétegeit.
PRK
A PRK (PhotoRefractive Keratectomy) során ledörzsölik a szaruhártya védőrétegét, a hámsejteket (epithelium), és a szaruhártya felszínen végzik a lézeres kezelést. Ez az amúgy ártalmatlan és nem kellemetlen folyamat sokakat visszatarthat a PRK kezeléstől, mivel nem szeretnék, ha bármilyen eszközzel hozzáérnének a szemükhöz. Vélhetőleg ezt az igényt felismerve fejlesztették ki a No-Touch PRK kezelést.
A műtét után a kezelt területet védő kontaktlencsével fedik le. A hámsejtek 2–3 nap alatt nőnek vissza, mely idő alatt fényérzékenység, idegentest érzés tapasztalható. A szájon át szedhető fájdalomcsillapítók jól csökkentik a panaszokat.
A PRK kezelés előnye, hogy teljesen biztonságos, kitűnő eredményei vannak. Körülbelül 6 nap múlva lehet munkába állni. A műtét után a szemet legalább 6 hónapig 100%-os UV-szűrős napszemüveggel kell védeni (ezt felhős időben is viselni kell, a szórt fény miatt), mert az ibolyántúli /UV/ sugarak hatására a szaruhártya ismét megvastagodhat, és visszaáll a műtét előtti állapot.
LASEK
A LASEK angol műszó, a Laser-Assisted Sub-Epithelial Keratectomy rövidítése. A LASEK a PRK egy változata. Azért fejlesztették ki, hogy az ismerten szövődményes LASIK eljárásnak alternatívát adjanak. Szintén felszínes kezelés, melynek során a felszíni hámréteget hígított alkohol segítségével meglazítják és felhajtják, a lézer kezelés után pedig visszahelyezik. Még kevesebb szövődmény lehetséges és a gyógyulási folyamat is gyorsabb. Kontaktlencsét a LASEK beavatkozás után is helyeznek a szemre.Sajnos az eljárás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: nem kisebb a fájdalom, nem gyorsabb a gyógyulás. Ennek megfelelően világszerte visszaszorulóban van.
LASIK
A LASIK angol műszó, a Laser-Assisted In Situ Keratomileusis rövidítése. A sebész ennél az eljárásnál egy speciális, mechanikus eszköz (a mikrokeratóm) segítségével védőlebenyt képez a szaruhártya felső rétegeiből. Ezt felhajtja, majd a lebeny alatti fájdalommentes rétegben elvégzi a lézerkezelést. Végül visszahajtja a lebenyt, amely visszafekszik a műtött területre. A LASIK-nak kétségtelen előnye, hogy a PRK-val járó kellemetlenségektől mentes. A gyorsabb gyógyulás és a fájdalommentesség ígéretével a páciensek jelentős része – főleg Amerikában – ezt az eljárást választotta. Mára a LASIK tipusú lebenyes kezelések átvették a vezető szerepet a PRK-tól, a biztonságos FEMTOLASIK-nak, vagy más néven INTRALASIK-nak köszönhetően. Az eredeti, mechanikus LASIK mára visszaszorult.
A LASIK eljárás ugyanakkor többeknél súlyos, krónikus fájdalmat okozott.A rutin szemműtét, ami után rengetegen lesznek öngyilkosok (Rakéta, 2025.05.24.)
IntraLASIK
Az IntraLASIK eljárás lényegében megegyezik a LASIK eljárással. A különbség a védőlebeny képzésénél jelentkezik. A LASIK eljárásnál egy mechanikus eszközzel készítik a lebenyt, míg az IntraLASIK eljárásnál ezt a műveletet is lézer végzi számítógépes vezérléssel. A szaruhártya korrekciója a lebenyképzés után már azonos módon, mindkét esetben egy másik un. excimer lézerrel történik. A LASIK-nak számos intraoperatív szövődménye van, az IntraLASIK-nak sokkal kevesebb. A visszahajtott lebeny itt sem nő vissza soha, csak visszatapad. A lézer által képzett perem miatt sokkal biztonságosabb, de a lebeny elmozdulásának veszélye a páciens élete végéig fennáll. Mint a LASIK-nál, itt is elvágják a szaruhártyában lévő szemszárazságot jelző receptorokat, így legalább egy évre van szükség a megfelelő könnytermelés helyreállásához.
A LASIK és az IntraLASIK és FEMTO kezelések összehasonlítása
A LASIK és az IntraLASIK eljárásoknál dioptriában mérhető eltérés kezelése ugyanúgy excimer lézerrel történik. A különbség a lebeny képzésének módjában van. LASIK során a szaruhártya hagymahéjszerűen elhelyezkedő lemezeit egy mechanikus eszközzel keresztülvágva képzik a lebenyt. Ennek következtében a szövődmény arány 0,5%-os, ami azt jelenti, hogy 200 páciens közül 1 esetében az egyik szemen várható szövődmény fellépte. A másik problémát az jelenti, hogy a LASIK-kal vágott lebeny lapszerűen fekszik fel a vágási felszínre, így mechanikus hatásra (légzsák, teniszlabda stb.) bármikor elmozdulhat, leszakadhat. Emiatt a két súlyos szövődményfajta miatt szorul vissza egyre jobban a LASIK világszerte. A FEMTO-nál és az INTRALASIK-nál nem mechanikus kés, hanem femtolézer végzi a lebenyképzést. A szaruhártya lemezeivel párhuzamosan haladva íves lebenyt alakít ki, amelynek a felszíne nem lapszerű, hanem peremmel rendelkezik. Ez a perem óvja meg a lebenyt a későbbiekben az elmozdulástól. Az IntraLASIK védett név, ezért a hazai gyakorlatban elterjedt másik neve a femtolézerre utaló FEMTO.
Összefoglalva tehát elmondható, hogy – bár a lebenykészítés módja a gyógyulási folyamatot kis mértékben befolyásolhatja – az azonos lézerkezelés miatt a műtét eredményessége nem függ attól, hogy lézer vagy mikrokeratóm készíti a lebenyt.
Visumax kezelés A Visumax eljárás két lényeges szempontból különbözik a LASIK illetve FEMTO eljárásoktól:
Egyrészt a szaruhártya hagymahéj szerű szerkezetében a héj lemezeit tökéletesen követve végzi a vágást, tökéletesebben mint a hagyományos FEMTO vagy LASIK, vagy IntraLASIK. Ennek köszönhetően a szaruhártya mechanikailag stabilabb marad, kevesebb ideg átvágására kerül sor, így a szemszárazság is kevésbé jellemző.
Másrészt nem okoz átmenetileg sem szemnyomás emelkedést a kezelés alatt, kíméletesebb, így azoknak is elvégezhető, akiknek a vannak szemfenéki elváltozásai, mint pl. a nagyfokú rövidlátóknak általában. A készüléket a német Zeiss gyártja.
A Visumax lézer SMILE /SMall Incision Lenticular Extraction/ kezelésre is képes, amely elsősorban azoknak való, akik extrem sportot végeznek, vagy nagyon vékony a szaruhártyájuk, esetleg szemfenéki elváltozás vagy szemszárazság akadályozza a hagyományos FEMTO eljárás végzést.
Egyénre szabott kezelés
Az egyénre szabott kezelés célja a magasabb rendű fénytörési hibák javítása, a szaruhártya felszínének pontos feltérképezése segítségével (hullámfront elemzés) az ideálishoz a lehető legjobban közelítő felszín kialakítása lézer segítségével. Hullámfront vezérelt egyénre szabott kezelésre viszonylag ritkán, az esetek 5-8 %-ában van csak szükség, csak akkor ha a szem optikai szerkezete ezt indokolja. Egyéni kezelésként említik azt is, amikor nem a szem magasabb rendű fénytörési hibái alapján zajlik a kezelés, hanem a szaruhártya felszíni térképe alapján (topográfia alapú kezelés). Ez a beavatkozás még ritkábban indokolt, mint a hullámfront elemzésen alapuló. A szabálytalan, heges, vagy sérült szaruhártyák esetén van létjogosultsága.
Hazai viszonyok
Magyarországon a lézeres szaruhártya sebészet nemzetközi összehasonlításban is jól áll. A SOTE szemklinikájának professzora, Nagy Zoltán Zsolt nemzetközi viszonylatban is úttörő munkát végzett az eljárás fejlesztésében, különös tekintettel az UV fény hatására a szaruhártya regenerációjára témában.