A Kínai Népköztársaság államszervezete a Kínai Kommunista Párt (KKP) irányítása alatt áll, azaz Kína pártállam. Az államszervezet alapja a népi gyűlések rendszere, az Országos Népi Gyűlés (ONGY) mint parlament vezetésével, és a helyi közigazgatást végző helyi népi gyűlésekkel. A KKP a népi gyűléseken keresztül hajtja végre politikáját. A rendszer az egységes államhatalom elvén alapul. Kína politikai rendszerében nem létezik a hatalmi ágak szétválasztása, az igazgatásnak csak egyetlen ága van, amelyet a népi gyűlések képviselnek. Minden állami szervet, a Legfelsőbb Népbíróságtól a kormányig, az ONGY választ meg.

A legtöbb, bár nem minden, posztot a Kínai Kommunista Párt tagjai foglalnak el, a pártot pedig a Politbüro Állandó Bizottsága irányítja, egy 4-9 főből álló csoport, akik a legfontosabb döntéseket hozzák.

Kínában a hatalom a legfőbb vezető, az államfő (2012-től ) kezében összpontosul, akinek három igen fontos pozíciója van: a Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Kínai Népköztársaság elnöke, valamint a Központi Katonai Bizottság elnöke.

A Kommunista Párt vezető helyzetét a Kínai Népköztársaság alkotmánya garantálja, megvalósításának eszköze az államszervezet, a hadsereg, a média és a gazdaság jelentős része felett gyakorolt közvetlen felügyelet. Az államszervezet fontos elemei az Országos Népi Gyűlés, a Népköztársaság elnöke, illetve az Államtanács (más néven központi népi kormány).

Az alkotmány alapján az Országos Népi Gyűlés a legfelsőbb törvényhozó hatalom, minden évben két hétig ülésezik, feladata a legfontosabb politikai irányelvek, törvények, az állami költségvetés, valamint legfontosabb személyi változások megvitatása és elfogadása. A legtöbb törvényt az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága fogadja el.

A jelenlegi államszervezet kialakulása Áttérés a polgári kormányzásra A Kínai Népköztársaság (KNK) 1949-es megalakulását követően néhány évig katonai közigazgatás működött az országban. A polgári közigazgatásra való áttérés a rendezetlen belső állapotok és a koreai háború miatt csak 1952-ben indult meg. A belső rend megszilárdulása és a koreai háború lezárulása tovább segítette az áttérést. A Kínai Kommunista Párt (KKP) 1952. decemberi állásfoglalása nyomán a kormány 1953 februárjában egy törvényt fogadott el, amely rendelkezett az országos és a helyi népi gyűlések tagjainak megválasztásáról. Ezek a szervezetek lettek – legalábbis névleg – a hatalom teljes jogú népi képviselői. A választási törvény többfokozatú választási rendszert írt elő. Az alsó, helyi szinteken közvetlen, a felsőbb szinteken közvetett választások vannak.

A mai államszervezet alapjainak kialakulása Az első választásokat 1953 májusa és 1954 augusztusa között rendezték meg. 1954. szeptember 15-én kezdte meg ülését az Országos Népi Gyűlés (ONGY). Ekkor fogadták el a Kínai Népköztársaság első alkotmányát, s ekkor alakult ki a mai kínai állam szervezete. A polgári kormányzásra való áttérés során a hat katonai adminisztratív körzetet megszüntették. Kína mai közigazgatási rendszere 1954–55 között alakult ki. Ez a rendszer három szintre oszlik: tartományokra, megyékre, és járásokra. A központi kormányzat alatt a legfelsőbb szintet képviselik a tartományok (), a nemzetiségi autonóm területek (), valamint a közvetlenül a központi kormány hatásköre alá tartozó városok (). A középső szinten a tartományok és az autonóm területek járásokra, autonóm járásokra és városokra oszlanak. A járások és autonóm járások községekre, nemzeti kisebbségi községekre és mezővárosokra tagolódnak. Kína jelenleg 23 tartományból, 5 autonóm területből, 4 közvetlenül a központi kormány irányítása alá tartozó nagyvárosból (Peking, , , ) és két különleges közigazgatási körzetből (Hongkong, Makaó) áll.

A KNK alkotmánya A Kínai Népköztársaság megalakulása óta négy alkotmányt fogadtak el (1954, 1975, 1978 és 1982). A jelenlegi alkotmányt az ötödik Országos Népi Gyűlés 1982 decemberében megtartott ülésén fogadták el. Ezt az 1982-es alkotmányt két alkalommal módosították: először 1993-ban, majd 1999-ben. Az alkotmány összesen 138 cikkelyből áll, s a bevezetésen kívül négy fejezetre oszlik: általános elvek, az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei, az államszervezet, valamint a nemzeti zászló, a nemzeti címer és a főváros.

Az alkotmány első fejezete szerint a Kínai Népköztársaság szocialista állam, a munkásosztály által vezetett, a munkás-paraszt szövetségen alapuló „népi demokratikus diktatúra”. A KNK-ban – az alaptörvény szerint – minden hatalom a népé. A nép az Országos Népi Gyűlésen és a különböző szintű helyi népi szervezeteken keresztül gyakorolja az államhatalmat. A nép intézi az állami, a gazdasági, a kulturális és a társadalmi ügyeket a törvény előírásai szerint. Az állami intézmények a demokratikus centralizmus elvét alkalmazzák. Az állami szervek közé tartoznak az államhatalmi szervek – az Országos Népi Gyűlés és a helyi népi gyűlések –, az állam elnöke, az államigazgatási szervek – az Államtanács és a helyi népi kormányok –, az állam vezető katonai szerve – a Központi Katonai Bizottság –, az állami igazságszolgáltatási szervek – a Legfelsőbb Népi Bíróság, a helyi népi bíróságok és a különleges népi bíróságok –, az állami ügyészi szervek – a Legfelsőbb Népi Ügyészség, a helyi népi ügyészségek és a különleges népi ügyészségek. A KNK-ban hivatalosan sem valósítják meg a három hatalmi ág szétválasztását, bár a fő állami funkciókat végző szervek jól elkülöníthetők egymástól.

Az államfő jobbra|bélyegkép|200px| jelenlegi államelnök (2012–) A KNK elnökét és alelnökét az Országos Népi Gyűlés választja meg, a szavazati és választhatósági joggal rendelkező 45. életévüket betöltött állampolgárok közül. Az elnök és az alelnök megbízatása öt évre szól, s csak két egymást követő cikluson keresztül tölthetik be a posztjukat. Az elnök hirdeti ki az ONGY vagy az Állandó Bizottság határozatait és törvényeit. Kinevezi vagy felmenti a miniszterelnököt, a miniszterelnök-helyetteseket, az államtanácsosokat, a minisztériumok vagy bizottságok vezetésével megbízott minisztereket, a Legfelsőbb Ellenőrzési Főigazgatóság vezetőjét és az államtanács főtitkárát. Rendkívüli kegyelmi határozatokat, mozgósítási rendeleteket bocsát ki. Hasonlóan az Állandó Bizottsághoz, állami kitüntetéseket és megtisztelő címeket adományoz, statáriumot és hadiállapotot hirdet ki. A KNK nevében fogadja a külföldi országok diplomatáit. Kinevezi vagy visszahívja a külföldre akkreditált képviselőket, valamint megerősíti vagy megszünteti a külföldi államokkal megkötött szerződéséket és lényeges megállapodásokat. Ha az elnöki szék megüresedik, az elnök teendőit a ciklus végéig az alelnök látja el.

A törvényhozás Az Országos Népi Gyűlés A Kínai Népköztársaságban az Országos Népi Gyűlés a legfőbb államhatalmi szerv. Az alkotmány szerint csak az ONGY módosíthatja az alkotmányt, hozhat törvényeket és dönthet az ország politikai élete szempontjából jelentősebb kérdésekben. Az ONGY-ben egyaránt képviselve vannak a tartományok, a központi kormányzat alá rendelt városok, a fegyveres erők választott küldöttei, valamennyi nemzetiség, „demokratikus párt” és szervezet.

balra|bélyegkép|400px|Az Országos Népi Gyűlés Csarnoka Pekingben

Az ONGY tagjait ötéves időtartamra választják meg. Évente egyszer ülésezik, ülését az ONGY Állandó Bizottsága hívja össze. Mielőtt az ONGY éves ülése megnyílik, előkészítő ülést tart, hogy megválassza az elnökséget és a főtitkárt, és hogy elfogadják a hivatalos programot. Amikor az ONGY nem ülésezik, a munkát az ONGY Állandó Bizottsága folytatja, amely felelősséggel tartozik az ONGY-nek.

Az Országos Népi Gyűlésnek széles feladat- és hatásköre van. Ebbe beletartozik az, hogy módosíthatja az alkotmányt, illetve ellenőrzi annak betartását. Törvénybe iktatja és módosítja a bűncselekményekre, az állami szervezetekre és az egyéb fontosabb területekre vonatkozó alapvető szabályokat. Megválasztja a Kínai Népköztársaság elnökét és alelnökét. A miniszterelnök javaslata alapján dönt a miniszterelnök-helyettesek, az államtanácsosok, a minisztériumok és a bizottságok vezetésével megbízott miniszterek, a Legfelsőbb Ellenőrzési Főigazgatóság vezetőjének és az Államtanács főtitkárának jelöléséről. Megválasztja a Központi Katonai Bizottság (KKB) elnökét, s az elnök javaslata alapján dönt a KKB más tisztségviselőinek megválasztásáról. Megválasztja a Legfelsőbb Népi Bíróság elnökét és a Legfelsőbb Népi Ügyészség főügyészét. Felülvizsgálja és jóváhagyja a népgazdasági és társadalomfejlesztési tervet, valamint az ezek végrehajtásáról szóló döntéseket. Módosítja vagy érvényteleníti az Állandó Bizottság nem megfelelő határozatait. Jóváhagyja a tartományok, autonóm területek, közvetlenül a központi kormányzat alá tartozó városok létrehozását. Dönt a különleges közigazgatási területek felállításáról, és meghatározza az ottani rendet. Dönt háború és béke kérdéséről. Visszahívhatja, vagy felmentheti hivatalából a KNK elnökét vagy alelnökét, az Állandó Bizottság, az Államtanács és a KKB tagjait, a Legfelsőbb Népi Bíróság elnökét és a Legfelsőbb Népi Ügyészség főügyészét.

Az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága Az Állandó Bizottság az elnökből, az alelnökből, a főtitkárból és a tagokból áll, akiket az ONGY első ülésszakán öt évre választanak meg. Az Állandó Bizottság tagjai hivatali idejük alatt nem tölthetnek be semmiféle tisztséget az állam közigazgatási, bírói vagy ügyészi szervezetében. Tisztségüket csak két egymást követő cikluson keresztül láthatják el. Az ONGY-nek az Állandó Bizottság mellett több más bizottsága is van. Ide tartozik a Nemzetiségi Bizottság, a Jogi Bizottság, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, az Oktatási, Tudományos, Kulturális és Közegészségügyi Bizottság, a Külügyi Bizottság, a Külföldön Élő Kínaiak Bizottsága. Ezek mellett léteznek ideiglenes bizottságok is.

Amikor az ONGY nem ülésezik, az Állandó Bizottság látja el a törvényhozási feladatokat. Ez általában kéthavonta ülésezik. Az Állandó Bizottságnak széles hatásköre van, ebbe beletartozik az alkotmány értelmezése, végrehajtásának ellenőrzése. Az Állandó Bizottság, amikor az ONGY nem ülésezik, megvizsgálja és jóváhagyja a népgazdasági és társadalmi tervekben, valamint az állami költségvetésben szükségessé vált változtatásokat. Érvényteleníti az Államtanács, a tartományok, autonóm területek és a közvetlenül a Központi Kormánynak alárendelt városok államhatalmi szerveinek az alkotmányba vagy törvényekbe ütköző határozatait. Amikor az ONGY nem ülésezik, az Államtanács elnökének javaslata alapján dönt a minisztériumok és a bizottságok vezetésével megbízott miniszterek, a Legfelsőbb Ellenőrzési Bizottság vezetőjének, az Államtanács főtitkárának és a Központi Katonai Bizottság elnökének személyéről. Kijelöli vagy felmenti a Legfelsőbb Népi Bíróság elnökhelyetteseit és bíróit, a törvényszéki bizottság tagjait és a Legfelsőbb Népi Ügyészség főügyészét és ügyészeit. Dönt a külföldre akkreditált diplomaták kinevezéséről és visszahívásáról, a külföldi államokkal kötött szerződések és lényeges megállapodások megerősítéséről és hatályon kívül helyezéséről. Dönt az állami kitüntetések és megtisztelő címek alapításáról és létrehozásáról. Dönt a rendkívüli kegyelem gyakorlásáról, az országot ért fegyveres támadás esetén dönt a hadiállapot kihirdetéséről, támadás elleni közös védekezésre vonatkozó nemzetközi szerződéses kötelezettség teljesítéséről, valamint az egész ország általános vagy részleges mozgósításáról.

Helyi népi gyűlések jobbra|bélyegkép|400px|A i Népi Gyűlés épülete