Heidelberg (régebben Heidelberga) város Németországban, Baden-Württemberg tartományban. Területe: 108,83 km².

Fekvése A város több vasútvonal találkozásánál, a Neckar völgyében terül el; ott, ahol a folyó a közép-rajnai síkságra kilép. A Neckar mentén mintegy 3 km hosszan elnyúló város két partját három híd köti össze (melyekből az Alte Brücke-n ma már csak gyalogosok közlekedhetnek). Tengerszint feletti magassága: 116 m. A környező dombok 300-500 méterre nyúlnak fel. Északról Dossenheim, nyugatról Eppelheim, délről Leimen településsel határos.

Története Heidelberg helyén már a 3. században egy római telep állt. A mostani Heidelberg eredetileg a wormsi püspök hűbérbirtoka volt. Ottó választófejedelem (1228- 1253) tette először székhelyévé; meg is maradt Pfalz fővárosának 1720-ig. 1196-ban íródott az első írásos emlék a városról.

A 16. században Ottheinrich választófejedelem alatt államvallás lett a kálvinizmus. Az 1590-es évektől kezdve számos református magyar diák tanult a Heidelbergi Egyetemen. 1563-ban itt jelent meg a Heidelbergi káté, amely a református egyház alapvető hittételeit tartalmazza. 1622-ben Tilly elfoglalta és megsarcolta a várost; 1689-ben ugyanezt tették vele a Mélae vezérelte franciák, akik azután 1693-ban feldúlták. 1720-ban Károly Fülöp a székhelyét áttette Mannheimba, 1803-ban pedig Heidelberget Badenhez csatolták.

Látnivalók Az óváros (Altstadt) az UNESCO világörökség része. A legkiválóbb épületek: a Marktplatzon álló templom, amelyet 1400-ban Ruprecht császár alapított, az alapítónak és nejének síremlékével az evangélikus Péter-templom az 1704-ben épített városháza a kémiai laboratórium, amely előtt Wrede bajor hadvezér bronzszobra áll egyéb egyetemi épületek

Megtekintésre leginkább méltó részletek: az Elisabethenthor a négy gránit-oszlop a kastély kútja körül, amelyek Nagy Károly ingelheimi palotájából kerültek ide a Friedrichsbauban a templom, amelyben érdekes régiséggyűjteményt őriznek az 1751-ben épült nagy heidelbergi hordó, amely 7 m átmérőjű és 10 m hosszú Miként a város fekvése, úgy környéke is igen szép; a kastély fölött van a hohenstaufi Konrád egykori kastélyának helyén a Molkenkur nevű vendéglő, ahonnan az egész környékre igen szép kilátás nyílik

A várkastély

A híres heidelbergi várkastély a város tőszomszédságában, a Geisberg egy nyúlványán, a Jettenbühelen áll; részben még ép, részben lerombolt épületekből áll. A kastélyt, amely egy négyszöget alkot, III. Ruprecht választó és német király kezdte építtetni, V. Lajos (1503-44), II. Frigyes (1544-56), Henrik Ottó (1557 körül), IV. Frigyes (1600 körül) és V. Frigyes, a téli király folytatták és fejezték be. Az egész kastély egy nagy négyszöget alkotott kerek szöglettornyokkal; késő reneszánsz stílusban épült (a gazdag plasztikai díszítésekkel ellátott Ottó-Henrik szárnyképét). Anton Praetorius 1595-ben fogalmazta meg a „Heidelbergi kastély első óriás hordójá“-ról készült legrégebbi latin nyelvű leirást. A franciák 1689 és 1693 között jó részét feldúlták; az emberek romboló munkáját 1764-ben egy villámcsapás folytatta és azóta a kastély egy része rom. 1883 óta a badeni (ma a baden-württembergi) kormány a kastély fenntartására, illetőleg restaurálására évenként tetemes összegeket fordít.

Az egyetem

Heidelbergnek főképpen egyeteme, a Ruperto-Carola kölcsönöz jelentőséget. A német birodalomban a legrégibb egyetemként, 1386-ban I. Ruprecht pfalzi választó alapította a párizsi egyetem mintájára; Őszinte Fülöp korában (1476-1508) nagy hírt szereztek számára tanárai: Georgius Agricola, Johannes Reuchlin és Johannes Oecolampadius. A reformáció behatása alatt újjáalakult; Zacharias Ursinus és Caspar Olevianus, a Heidelbergi káté szerzői itt tanítottak és a kálvinizmus jelentős iskolájává tették. Amikor 1622-ben Tilly elfoglalta a várost és híres könyvtárát, a Bibliotheca Platinát Rómába küldte, az egyetem is megszűnt működni, de 1652-ben Károly Lajos választó ismét helyreállította. 1689 és 1693 után, amint a franciák Heidelberget elfoglalták, az egyetem több éven át ismét szünetelt; a 18. században is csak tengődött. A francia forradalmat követő háborúkban csaknem minden birtokát elvesztette és a teljes feloszláshoz volt közel, míg végre 1803 után Károly Frigyes badeni nagyherceg, aki Heidelberget megkapta, jelentékeny adományokkal újra felélesztette. A 19. század végén öt fakultása volt (teológiai, jogi, orvosi, filozófiai és természettudományi); a docensek száma 117, a hallgatóké 1294, a klinikák, szemináriumok, laboratóriumok, intézetek száma 29 volt. 2004-ben több mint hallgatója volt.

Múzeumok Ägyptisches Museum Heidelberg – Egyiptomi múzeum Carl Bosch Museum Heidelberg – Carl Bosch Múzeum Deutsches Apotheken-Museum – Gyógyszertármúzeum Deutsches Rugby-Sportmuseum – Rögbi sportmúzeum Deutsches Verpackungsmuseum – Csomagolásmúzeum Dokumentations- und Kulturzentrum Deutscher Sinti und Roma Heidelberger Kunstverein Heidelberger Schloss – Heidelberg kastély John Rabe Communication Centre Heidelberg – John Rabe Kommunikációs Központ Kurpfälzisches Museum der Stadt Heidelberg Museum für sakrale Kunst und Liturgie – Szakrális Kultúra és Liturgia Múzeum Museum Haus Cajet Stiftung Reichspräsident Friedrich Ebert Gedenkstätte Textilmuseum Max Berk – Max Berk Textilmúzeum Völkerkundemuseum – Népművészeti Múzeum

Lakosság Év Lakosság (fő) 1439 5200 1588 6300 1717 4800 1784 10 754 1810 10 312 1812 9826 1830 13 345 1852. december 1. ¹ 14 564 1858. december 1. ¹ 15 600 1861. december 3. ¹ 16 300 1864. december 3. ¹ 17 666 1867. december 3. ¹ 18 300 1871. december 1. ¹ 19 983 1875. december 1. ¹ 22 334 Év Lakosság (fő) 1880. december 1. ¹ 24 417 1885. december 1. ¹ 26 900 1890. december 1. ¹ 31 739 1895. december 2. ¹ 35 190 1900. december 1. ¹ 40 121 1905. december 1. ¹ 49 527 1910. december 1. ¹ 56 016 1916. december 1. ¹ 47 554 1917. december 5. ¹ 47 483 1919. október 8. ¹ 60 831 1925. június 16. ¹ 73 034 1933. január 16. ¹ 84 641 1939. május 17. ¹ 86 467 1945. december 31. 95 811 Év Lakosság (fő) 1946. október 29. ¹ 111 488 1950. szeptember 13. ¹ 116 488 1956. szeptember 25. ¹ 121 910 1961. június 6. ¹ 125 264 1965. december 31. 125 507 1970. május 27. ¹ 129 656 1975. december 31. 129 368 1980. december 31. 133 227 1985. december 31. 134 724 1987. május 25. ¹ 127 768 1990. december 31. 136 796 1995. december 31. 138 781 2000. december 31. 140 259 2005. december 31. 142 933 ¹ Népszámlálás

Híres emberek Max Weber szociológus 1882-ben kezdte meg jogi tanulmányait a Heidelbergi Egyetemen, ahol főszakként azonos nevű, jogászként és politikusként tevékenykedő édesapja szakterületét választotta. Lénárd Fülöp, Nobel-díjas fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja a Heidelbergi Egyetemen szerezte meg a doktorátusát 1886-ban. Lukács György filozófus 1912-1917 között Heidelbergben élt. Itt hunyt el 1976. szeptember 8-án Caesar Rudolf Boettger német malakológus. Itt hunyt el 1980. július 19-én Szent-Iványi Domokos magyar diplomata.

A város szülöttei VIII. Ráma 1925–1946 thaiföldi király (uralkodott 1935–1946 között) Szilvia svéd királyné (1943) Frank "Franky" Ziegler, a Panik zenekar énekese (1987) Nelson Angelo Piquet, Formula–1-es pilóta

Közlekedés A városon halad át az Elsenztalbahn vasútvonal.

Testvértelepülések Montpellier 1961 Cambridge 1965 Rehóvót 1983 Szimferopol 1991 Bautzen 1991 Kumamoto 1992

Jegyzetek

További információk

A „Heidelbergi kastély és óváros” az Unesco világörökségi listáján Térképkalauz – Heidelberg

Kategória:Baden-Württemberg települései