Hrboltó (szlovákul Hrboltová) egykor önálló község, 1980 óta Rózsahegy városrésze Szlovákiában, a Zsolnai kerület Rózsahegyi járásában.

Fekvése Rózsahegy központjától 4,8 km-re északnyugatra, a Vág jobb partján fekszik.

Története A település határában a 4. és 5. században a kelták telepedtek le és két földvárat is építettek, melyek településeiket védték. A régészeti feltárások során a várak maradványai között számos cseréptöredék került elő.

Hrboltót 1474-ben említik először írott forrásban. Neve a szláv hrba (= halom) főnévből ered.

A 18. század végén Vályi András így ír róla: „* HRBOLTOVA. Tót falu Liptó Várm. földes Ura a’ K. Kamara, lakosai katolikusok, legelője elég, keresetre jó módgya, ’s mind a’ két féle fája van.”

A 20. század elején nevét Liptóhalmosra magyarosították. 1910-ben 556, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni diktátumig Liptó vármegye Rózsahegyi járásához tartozott. 1980-ban csatolták Rózsahegyhez.

Népesség Lakossága 2019-ben 124 fő volt.

Nevezetességei Alexandriai Szent Katalinnak szentelt római katolikus temploma a 13. századból való, 1827 és 1830 között átépítették és jelentősen bővítették. Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére szentelt kápolnája 1948-ban épült. Határában két egykori kelta földvár maradványai találhatók.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Hrboltó Szlovákia térképén

Hrbolto Kategória:Rózsahegy városrészei Kategória:Liptó vármegye települései