A cipszerek vagy szepességi szászok német ajkú népcsoport. Nevük a német Zips (Szepes) szóból származik, és arra utal, hogy eredetileg a Szepességben (a mai Szlovákia és Lengyelország területén) éltek. Később letelepedési jogot kaptak Máramaros környékén (a mai Románia és Kárpátalja területén) is.

Történelmük

Legelső csoportjuk a 12. század közepén, a nagy német betelepüléssel érkezett hazánkba. A Szepességben letelepedésük III. Béla uralkodása idején az 1180-as évektől (Késmárkon például 1190-től) bizonyított. Egy tömbben telepedtek le a magyartól és a szlávtól is eltérő, sajátos szokásokkal (egyebek közt jogszokásokkal), aminek eredményeként különállásukat a királyok is elismerték és nekik korlátozott, etnikai alapú autonómiát adtak.

Apránként tételes kiváltságokat kaptak; közjogi és gazdasági helyzetüket először V. István 1271. évi szabadságlevele foglalta össze. Bíróikat (comes) maguk választhatták. Katonai szolgálatra szükség esetén ötven lándzsást tartoztak kiállítani — ennek alapján lélekszámuk ebben az időben néhány ezer főre becsülhető (Kristó).

III. András halála után a trónkövetelők viszályában Kassával együtt először a német ajkú Vencel pártjára álltak — valószínűleg legalább azért, mert tartottak a Károly Róbert fő támaszának számító Aba Amadé nádor tartományúri törekvéseitől. Miután a kassaiak hada 1304-ben vereséget szenvedett Amadé gönci várnagyának csapataitól, a cipszerek és a kassaiak is engedtek a kényszernek, és Károly Róbert hűségére tértek. Amadé halála után, amikor a király Kassa mellé állva háborúba keveredett a nádor örököseivel (özvegyével és fiaival), a szászok Károly mellé álltak, és meghatározó szerepet játszottak a sorsdöntő rozgonyi győzelemben (Kristó).

A győzelem után megerősítette jogaikat Károly Róbert 1317. évi szász privilégiummal, amelynek indoklása szerint a rozgonyi csatában a királyi hoszpeszek férfiasan harcoltak, nem kímélték javaikat és személyüket, nem féltek magukat a királyért a szerencse forgandóságának alávetni és a csatában komoly emberáldozatot hoztak. 1328-ban újabb kiváltságlevelet kaptak Károlytól.

A 14. század elejéig falvakban éltek; településeik közül még a szász privilégium is csak Lőcsét nevezi városnak. Számos családjuk települt be a Szepességtől némileg távolabb eső Kassára; ők folyamatosan szoros kapcsolatot tartottak a Szepességben maradtakkal. Törzsterületük a 14. század elején, a királyi hatalom stabilizálása után kezdett rohamosan városiasodni. Valószínűleg nem függetlenül attól, hogy jelentősen segítették Károly Róbertet az Abák ellen, 1344-ben már 24 településüket ismerték el városnak (Kristó).

Híres cipszer családok

A tatárjárás előtti időkből mindössze négy adományos birtokost ismerünk.

Közülük két család emelkedett az országos nemesek közé: Berzeviczy család (Tarkövi család) — 1209-ben és Görgey család (Görgei család) — 1256-ban; tagjai több alkalommal is viselték „a szászok comese” (bírája) címet. Tarkövi Kakas 1301-ben Aba Amadé alispánja volt, de a család már 1302-ben bizonnyal Károly Róbert közvetlen hívévé vált — valószínűleg nem függetlenül attól, hogy birtokviszályba keveredtek az egyértelműen Amadé-párti Apc nemzetséggel.

A két család viszonya nem volt felhőtlen. 1307-ben egy hatalmaskodási ügy miatti perüket a szászok comese elé vitték, ami azt mutatja, hogy szász kapcsolataikat országos nemesként is megtartották.

A Tarköviek már Károly Róbert korai csatáiban jeleskedtek, így részt vettek Esztergom és Szepes várának megvívásában; a család egy tagja 1312-ben Sáros várának ostrománál, majd a rozgonyi csatában is a király oldalán vitézkedett. Ugyanebben a csatában az Apc nemzetség tagjai az Abák oldalán vettek részt, és ez döntötte el a két család viszályát: a csata után a győztes király az Apc nembeliek vitatott birtokait a Tarkövieknek ítélte (Kristó, 87. old.).

Kultúrájuk Összegyűjtött törvényeiket 1370-ben foglalták írásba (Zipser Willkühr).

A legrégibb cipszer nyelvjárásban írt versről Lám Frigyes írt tanulmányt.

Híres cipszerek Görgei Artúr altábornagy, az 1848/49-es szabadságharc legkiemelkedőbb hadvezére – és testvére, Görgey István Alauda József Hunfalvy Pál jogász, etnológus, nyelvész, országgyűlési képviselő, az MTA tagja, és fivére Hunfalvy János földrajztudós, az MTA tagja Petzval József mérnök-matematikus, egyetemi tanár és feltaláló — és öccse, Petzval Ottó mérnök-matematikus, egyetemi tanár, az MTA tagja Gryllus Vilmos Gryllus Dániel Gryllus Dorka Márai Sándor magyar író, költő, újságíró és fivére Radványi Géza filmrendező Kéri Kálmán vezérkari ezredes, Magyar Királyi Honvédség 2.hadsereg Marschalkó János szobrász Mauks Donát lőcsei szenátor (Mikszáth A fekete város c. regényének filmváltozatában Rajz János alakította) Mauks Ilona (Mikszáth Kálmán író felesége) Mauks Margit Mauks László magyar katonatiszt Mauks Ernő író, költő, publicista

Források Ilyés Zoltán: A nemzeti identitás és az etnikus tradíció változásai és szimbolikus megjelenítésük szintjei egy szlovákiai német közösségben https://web.archive.org/web/20120216191859/http://www.mtaki.hu/docs/ter_es_terep_04/ter_es_terep_iv_11_illyes.pdf Ilyés Zoltán: A Szepesség a szepesieké. Szepesi német autonómiatörekvések és lojalitáskényszerek a két világháború között Ilyés Zoltán: Szórványkutatás, szórványértelmezés Kövér György: Biedermeier cipszer családtörténet In: Kőfallal, sárpalánkkal… Rendi társadalom–polgári társadalom 7. a Hajnal István kör kiadványa, Debrecen, 1993. Demkó Kálmán: A szepesi jog. (Zipser Willkühr.) Keletkezése, viszonya országos jogunkhoz és a németországi anyajoghoz. (PDF) Kristó: Kristó Gyula, 1978: A rozgonyi csata. Akadémiai Kiadó, Budapest, Budapest p. 49–50.

Kapcsolódó szócikkek Szepességi szász nyelv Genersich János Szent-Iványi Domokos Erdélyi szászok Betelepülések és betelepítések Magyarországra

Kategória:Magyarországi németek Kategória:Német nép Kategória:A magyarországi nemzetiségek története Kategória:Szlovákia történelme Kategória:Szepes vármegye